Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-631

366 631. országos ülés 1916 Posgay Miklós: T. képviselőház ! Ebben a nagyfontosságú kérdésben, melyet a honvédelmi minister úrhoz akarok intézni, nem azt akarom elérni, hogy a katonaság esetleg valami fennakadást szenvedjen azáltal, hogy a most behívandó népfölkelők esetleg nem hivatnak be. Igenis, az a magyar polgár, amikor megtudta, hogy a képviselőház megszavazta azt, hogy ők is katonák legyenek, örömmel gondolt arra, hogy hazáját megvédje. Nem akarnak ők semmiféle okból a hazafias kötelességteljesítés elől visszavonulni. Hiszen Magyarország kultúrállam, ahol a mezőgazdaságnak igen nagy hivatása van s mi mezőgazdák tudjuk azt, hogy mi a kötelességünk a haza védelmében. Hallottuk is sokszor, hogy a mezőgazda igyekezzék együtt harczohii azzal a katonával, a ki a fronton van, aki ott végzi a haza védelmében kötelességét. A mezőgazda végezze ugyanazt itthon. De ez csak ugy lehetséges, ha megadjuk neki a módot, hogy itthon a haza védelmében résztvegyen. A központi hatalmak tisztán Magyarországra vannak utalva. Magyarországból szerzi be Németország, Ausztria s minden meghódított tartomány az élelmiczikkeket; és ha Magyarország megszűnt termelőképes lenni, akkor megszűnik vitéz haderőink előrehaladása is. (Ugy van ! balfelől.) Nem kívánom én, hogy ezeket a most behivandókat tartsuk vissza, csak azt, hogy törvény által adott joguk és méltánylást érdemlő kérelmük ügyében azon hivatalok, ahol az ő kérvényeik megfordulnak, sürgősen járjanak el. November óta — akkor voltak a sorozások — minden ember, akinek valami jogosultsága volt, hogy a behívástól bizonyos időre felmentessék, beadta kérvényét s ma már ott vagyunk, hogy öt nap múlva be kell vonulni ezen mezőgazdáknak és 90 százalék azt sem tudja, mi lesz vele. Annak a mezőgazdának be kell rendezkednie odahaza, tudnia kell, hogy családjának átadja-e a gazdaságot, megtartsa-e a lovát, marháját ; annak már most el kellett volna pocsékolnia jószágát, hogy annak gondozásától azt a szegény asszonyt, aki talán három-négy apró gyermeket gondoz, tehermentesítse. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Neki tudnia kell, ha bevonul 28-án, mi lesz otthonmaradó feleségével, három-négy kis gyermekével, igavonó állatjaival, marháival, mi lesz az egész kis gazdasággal. Hiszen ez tönkre fog menni; holott ha meg tudta volna januárban vagy februárban, hogy kérelmének hely adatott, másként rendezkedhetnék be. Ezeket a kérvényeket nem sablonszerüleg, hanem sürgönyileg kellene elintézni. Ezek ma is ott feküsznek a főispáni irodában (Ugy van ! balfelől.) Én lehetetlennek tartom, hogy normális embertől oly rendelet menjen ki, amint itt a példa előttünk áll, hogy tömegesen számozzák az iktatóban ezeket a kérvényeket. 25—30 kérvény együtt február 23-án, szerdán. egy szám alatt van iktatva : pl. Kovács István és társainak kérvénye felmentési ügyben és más ilyenek. Hogyan keressen ott az ember valamit ? Ki fogja megmutatni, hogy a kérvényével mi történt, például Kis Molnár Jánosnak ? Hát számokat spórolunk az irodákban, vagy papirost spórolunk ? Nem, t. ház, hanem azt mondom : igenis a rosszakarat működik ott. Mert ha számszeTint mindenik névre iktatva van a kérvény, akkor mindenki utána nézhet, de most ezt nem csinálhatja, mert megnehezítik az eljárást. Mi következik ebből % Ott van például Kovács István és társainak húsz kérvénye együtt. Ezek közül van esetleg három, amely nincs eléggé felvilágosítva. Most emiatt a három miatt a többi 17 is várhat ; holott ha külön tárgyaltatnának, a tizenhetet el lehetett volna intézni és az a három még várhatna. (Helyeslés balfelől.) Magammal is történt ily eset. Én a gazdámat kérvényeztem, hogy ereszszék haza, mert nincs nálam más munkaerő. Nekem a képviselőházban van elfoglaltságom s erre a gazdára biztam volna, hogy az orosz foglyokkal legalább mutogatás által dolgoztasson. Azért fogadtam meg, mert már minden sorozáson átment s azt hittem, nem is lesz katona. A novemberi sorozásnál egymaga bevált. Elvitték katonának s mindjárt a sorozás után, deczember 15-én, be is rukkolt. Jártam fűhöz, fához, intézzék el a kérvényemet. El is intézték akkor, mikor az illető már a menetszázadba volt beosztva. Szerencséjére s az én szerencsétlenségemre az az ember megbetegedett. A menetszázadból kivették mint beteget, itthonmaradt. Most ezen idő alatt kérvényemnek érvény szereztetett s azt az embert leszerelték. Ha nem lett volna beteg, hiába kérvényeztem volna és mi lett volna a vége ? Állana a gazdaság, mert a harcztérről nem adnak vissza senkit. Mi volt ennek az oka? Ugyebár a késedelmes elintézés? Utánanéztem kérvényemnek, de ez is ugy volt tizenötödmagával iktatva s igy vándorolt a főispán kérdezősködéseire mindig a másik után: van-e sógora, fivére, testvére, aki esetleg a gazdaságot elláthassa. Hát mirevaló volt ennél az én gazdámnál az a kérdés, hogy van-e vagy nincs sógora? Hiszen nekem kellett ember. Harmadszor pedig visszaküldték ugyanakkor a másik tizenötöt is, hogy a Posgaynak van-e még cselédje otthon. Akkor a másik tizenöt is kiment a főszolgabíróhoz és várt, mig a jegyző megadja a felvilágosítást, hogy felmentik őket. Mindezzel csak rá akartam mutatni arra, milyen nagy baj, hogy a hivatalok késedelmesek. En nem tudom megérteni, miért kelljen a főispánra bízni ezeket a dolgokat. Hiszen az először is nincs berendezkedve a hivatalos órák megtartására: sokszor három-négy-öt napig tájára sem megy a főispáni irodának. Hogy mégis elintézzék ezeket az ügyeket, tartanak egy pár megszokott blankettát s ráütik a főispán nevét ezzel a megjegyzéssel: »Nem kívánok