Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-630

630, országos ülés 1916 február 19-én, szombaton. 337 nak, a munkásoknak és az egész intelligens társadalomnak. (Ugy van! balfelöl.) Ezzel be is végeztem azt, amit Sándor Pállal szemben mondani akartam. Csak azt szeretném még emlékkönyvébe beirni, hogy ő, aM az 0. M. K. E. agitatórius vezérkarával a legsértőbb agitácziót folytatja Magyarország gazdaközönsége ellen, ne várja azt az egyet, hogy a merkantilizmus az ő túlzott, hibás megjelenésében szent és sérthetetlen legyen. Azt tőlünk ne követelje, hogy a bankokrácziával szemben szemet hunyjunk, mert különben ő, a Bayard, elő fog állani és akár a párbajterem küzdő porondjáig viszi a dolgot. Ezzel senkit sem fog elriasztani attól, hogy kötelességét teljesítse. Most áttérek a kartellek kérdésére. Némelyikben, pl. a vaskartellben, maga az állam is részes és mégis megtörténik, mint egy t. képviselőtársam már rámutatott, hogy a kormány nem tudja megakadályozni, hogy a kartell ne szállítson olcsóbban a külföldre, mint hazai piaczra. A kartelleknek megvan a befolyásuk már a vámszerződések kötésénél is és sok irányban oly hasznot tudnak maguknak biztosítani, mely nem legális. Mihelyt valamely, a termeléshez szükséges nyersanyag 10 perczentes emelést mutat, ők rögtön felhasználják ezt a gyártmány 20 perczentes áremelésére. Ezt valami módon meg kell akadályoznia a kormánynak, mert ez különben óriási gazdasági krízishez vezethet még a háború folyamán. Szeretik sokan ugy feltüntetni a drágaságot, mint a mezőgazdaság bűnét. Azt mondják, a kisgazda-osztály most kifizeti a takarékpénztárban adósságait és tőkéket halmoz össze. T. ház, ez a háború egyetlen örvendetes jelensége. Ezt nem szabad a parasztságnak bűnül felróni, sőt buzdítani kell a kisgazdát, hogy fizesse ki most az olcsó pénzzel azt az adósságát, melyet akkor vett fel, mikor drágább volt a pénz. A háborúnak ezt az előnyét igenis a parasztság, a magyar nemzet legértékesebb része a maga javára könyvelheti el; ezért nem gáncs illeti, hanem dicséret. De a tőkefelhalmozódás a kisgazdák körében egy másik jelenséggel is függ össze, mely nem oly örvendetes, t. i. a gazdagság fölszerelési ára ma pénzértékben van meg a gazdánál. Van tehát a gazdának pénze, de semmi esetre sem annyi, hogy akár ma, akár a háború után képes volna azon a birtokát újra ugy felszerelni, mint a háború előtt volt és bizonyos, hogy az a kisgazda, aki ma látszólag pénzbőségben van, a háború után erre a czélra újból kénytelen lesz földjét megterhelni. Az is egy oka annak, hogy a kisgazdánál ma látszólag sok a pénz, mert ott nem találkozunk azon jelenségekkel, melyeket a nagyvárosban az utczán, az éttermekben, mulatóhelyeken látunk. A falusi asszony átérzi e nagy idők komolyságát, megszorítja igényeit és szükségleteit mérsékli. Származik a pénz onnan is, hogy falusi asszonyaink igen nagy része a legfontosabb élelmiszerek tekintélyes részét, amelyet eddig nem adott el, pl. tojást, tejet, túrót, EÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIX. KÖTET. most eladja és ezért gyermekeinek táplálkozása alacsonyabb színvonalra sülyed, amit, fájdalom, a megnövekedett gyermekhalandóság is mutat. Ez a pénzbőség egyébiránt, ismétlem, csak átmeneti stádium, mely igazi képében csak a háború után fog mutatkozni és amelyről ma semmiféle szakember nem tudja megmondani, hogy plusz vagy minuszszal fog-e végződni. Hogy mezőgazdaságunk nem tudja hivatását kellően teljesíteni és most is nagy nehézségekkel küzd, annak fő oka, hogy nincs ugy megszervezve, mint a modern mezőgazdaságot folytató külföldi államokban. S itt nemcsak a hitel- és fogyasztási szövetkezetekre gondolok, hanem a mezőgazdasági termelésben igen fontos termelési és értékesítő szö vetkezet ékre is. Dr. Hein, a bajor katholikus parasztság vezére, képes volt másfél évtized alatt oly hatalmas szervezetbe gyűjteni össze a parasztságot, hogy az saját költségén még egyetemet is épített és működése 16-ik évében az állatkereskedelmet ugy magához ragadta a szenzáloktól, hogy a Bajorországban gazdát cserélő állatok 75%-je e szövetség kezén ment keresztül, minden más közvetítő kikapcsolásával. Nálunk falun vannak röpködő kaszinók, hol elmondják a falusi pletykákat, vannak vallásos, társadalmi, politikai irányú gazdakörök is, melyek azonban a mezőgazdasági tömegkultúra fejlesztésére vajmi keveset tesznek. Nem mondom, hogy egyes helyeken nem működnek sikerrel, de országos átlagban konstatálhatom, hogy gazdaosztályunk szervezése nem törtéirt oly tempóban, oly mindent átható erővel, mint szükséges. A most sokat emlegetett nagy német bölcselő és történetíró, Naumann, mondja »Buch von der Ereiheit« czimü könyvében : Wir wollen QualitätsMenschen habén. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy népnevelésünk kvalitásos embereket neveljen minden egyes rétegben. Akkor majd nem lesz okunk arra, amit szintén Naumann igy nevez : Furcht vor der Masse, mert jól megszervezett társadalomtól az állami élet biztonságát sohasem kell félteni. Egész országunk jövője függ attól, amit Naumann igy nevez : Durehbildung der Masse. Ha képesek vagyunk széles néprétegekbe belevinni a kultúra áldásait, akkor majd el bírjuk viselni a háború utáni nagy gazdasági terheket is. Az ország újjászületését, a szenvedett veszteségek pótlását mi egyedül az egészséges vérű, egészséges erkölcsű és gondolkodású parasztságtól várjuk és ezért semmiféle munkát ezek nevelésétől nem kell sajnálni. Ezek azonban megint csak a távol jövő perspektívái ; itt közvetlenül a mostani teendő az, amit Bartos János t. képviselőtársam a vallásés közoktatásügyi minister úrral szemben itt a házban is kifejtett. A népkultúrának és a mezőgazdasági népkultúrának rettenetes kárai származnak abból, hogy ma 150—160—180 tanítványa van egy-egy fiatal leánytanitónak ; hogy, amint ujabban illetékes emberektől volt alkalmam hallani, az országban számos iskola nem működik. A falusi 43