Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-629
629. országos ülés 1916 február 18-án, pénteken. 313 ölenkint a gömbfát 20 koronájával, a hasábfát 24 koronájával. Ma a hasábfának 80 korona az ára, mig a gömbfának az ára 50 és 60 korona közt váltakozik. Sajnos, olyan helyek is vannak, ahol egyáltalában nem adnak semmi fát. Igazán nem tudom összeegyeztetni a jelenlegi nagy idővel, hogy mikor azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek már 1914. augusztus elsejétől hadban kell lenniök, itthagyva családjaikat, apró. gyermekeiket, mikor ezeknek az embereknek feleségei, akik a kis gazdaság munkaterhét viselik, elmennek fát kérni az illető erdész uraktól, ezek ridegen elutasítják őket, hogy nekünk ma nincs fánk, nem adhatunk el, mert a meglévő fakészletre szüksége van a gazdaságnak. Ha másutt intézkedések váltak szükségessé, ezen a téren is el lehet várni, hogy akiknek fára van szükségük, pénzért hozzájuthassanak, mert ha az uradalmak el tudták adni a fát a háború előtt és meg vagyok győződve, hogy miután erdejük nem fogyott, hanem növekedett, a háború után is fognak tudni eladni, akkor adjanak annak a közönségnek most is annyit, amennyire szüksége van. Ami a munkaerő hiányát illeti, személyesen jártam közbe, azt mondottam, hogy a mi népünk asszonyai annyira edzettek, hogy nem riadnak vissza az erdei munkától sem, tudnak azok fejszével fát vágni, tudnak fürészszel dolgozni, adják ugy oda a fát fennálltában, becsülje meg az erdész a fa értékét és ezek majd őszre megmunkálják. Erre kaptam azt a választ, hogy nem adhatunk, mert erre szükség van. Itt tehát nem ismerhetem el mentség gyanánt azt, hogy munkaerő hiján nem tudják a fát ölbe állitani, mert nem is azt akarom, hogy az illető erdész maga munkáltassa össze a fákat, hiszen ez lehetetlen, hanem ami szálszámra kivágásra kerül, abból a fából adjanak a népnek. Bátor leszek áttérni az u. n. kereskedelmi drágaságra. A kormány egy rideg rendeletet bocsátott ki, amely szerint azt a gazdát, aki még nem is tudta megállapítani készletét, ha felesleget találnak nála, megbírságolják. Szerény felszólalásom, amelyet rövidre szabok, voltaképen kizárólag erre irányul, mert tudom, hogy a kenyéradagok kérdésén a kormány ma nem segíthet, de intézkedhetik ugy, hogy az illetők ne kurezoltassanak börtönbe azért, hogy azt, amit nem loptak, hanem ami saját termésük, nem vallották be talán tudatlanságból, vagy még azt sem tudták megállapítani, hogy mennyi a készletük. Az lehetetlen, hogy ezért erősen megbírságolják őket pénzzel is, sőt még becsületükben is sértés essék rajtuk. Engedelmec kérek, a kormányt nemcsak kérem, hanem kazafiasságától el is várom, hogy azzal a szegény mezőgazdával szemben, aki ma ennek a hazának megmentője, sőt ebben a honban, mint termelő államban, mindenkor a termelés előteremtője, ne járjon el könyörtelenül. Rá fogok mutatni arra, hogy egy másik osztály, amely a múltban hasonló bajban szenvedett, ezért nem lett megbírságolva és becsületében nem KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIX. KÖTET. lett megbántva. Mindnyájmik előtt ismeretes, milyen nagy volt a múlt évben a rézgálicz-hiány, aminek következtében Magyarország szőlőtermelésének talán 70%-a csődöt mondott, mert a megelőző évihez képest alig 30% volt a termés. A földmivelésügyi kormány kibocsátott egy rendeletet, amely nemcsak makszimálta a rézgálicz árát, hanem kötelezte a kereskedővilágot a rendelkezésére álló készlet bevallására. Itt azután mi történt ? Amikor a makszimális árat 1 korona 90 fillérben állapították meg, akkor a kereskedelmi világ felzúdult, hogy ez teljesen lehetetlen, mert ezáltal nagy kárt szenved. Erre megjelent egy pótló rendelet, amely megengedte, hogy az 1 korona 90 fillérrel makszimált gáhczkövet 5 koronáért adták el, sőt — nem nyilvánosan, hanem titokban — hat koronáért is értékesítették, a mit saját szemeimmel is láttam. Itt a rendőrség, a mely hivatva volt ennek ellenőrzésére, nem gyakorolta olyan vakbuzgalommal az ellenőrzést és az üldözést, amint most gyakorolja a termelővel szemben; azt hiszem, azért, mert ott a talált mennyiségből nem volt neki biztosítva bizonyos perczent, amint ma meglehetős nagy perczent van biztosítva. Ez buzdítja azután a rendőrséget, ép ugy, mint a finánczot arra, hogy azt a termelőt minden oldalon, amennyire csak lehet, zaklassa. Ha megtörténhetett a múlt évben, hogy a kormány kibocsátotta azt a pótló rendeletet, amelylyel megengedte, hogy az egy korona kilenczven fillérrel makszimált rézgáliczot utóbb 5 koronáért adják el és egy esetet sem tudok arra, hogy akinél találtak eltitkolt készletet, azt megbírságolták volna 600 koronára és kéthónapi elzárásra, akkor, azt hiszem, jogosult, hogy ebben a házban a szegény nép védelme érdekében necsak kérjem a kormányt, hanem szinte követeljem tőle, hogy ne járjon el ridegen a termelővel szemben. Azt hiszem, mindnyájan tudjuk, hogy amit a ministeri rendelet követel, t. i. hogy a gazda deczember 25-ig vallja be tengeritermését, az teljesen lehetetlen volt. Ez lehetséges egy nagyobb gazdaságban, ahol az intéző, amikor beszállítja a kukoriczatermést, hidmázsára járatja a kocsikat, leméri az egész súlyt, abból levonja a kocsi súlyát, levon bizonyos fokú beszáradást és akkor alaposan be tudja vallani, mennyi a készlete. De vállalom érte a felelősséget, hogy a szegény kisebb osztálynak nincs erre ideje, vagy ha volna is, nincs arra berendezve, hogy métermázsánként pontosan megállapíthassa és bevallhassa terméskészletét. Mert nemcsak jelenleg, amikor olyan nagy a hiány munkaerőben, hanem a békevilágban sem volt ideje annak a kisgazdának pontosan megállapítani ezt a készletet, mert annyi a dolga, hogy reggel négy órakor felkel és este 11 óráig végzi munkáját, különösen őszszel, a kukoriczatörés idején. Nem rosszakarata ez annak a kisgazdának, vagy még a nagyobb gazdának részéről is, hanem véletlen tudatlanság, ha nem tudja, mennyi a készlete. így van ez a gabonánál is. Akárhány gazdánál megtörténik, hogy mikor elgépeltette a gabonáét)
