Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

304 629. országos ütés 1916 február 18-án, pénteken. Az érdemleges kifogást csak röviden érintem. Ázzál szemben, hogy az 1868 : XXX. t.-cz. 62. §-át teljesen érvényesítsük, technikai nehézségekről beszélnek. Engedjék meg uraim, hogy azt még kevésbbé vegyem komolyan, (Derültség és helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.), mint amennyire komolyan vették előbb a bizottsági jelentés parlamenti következményeinek megemlítését. Mert olyan legyőzhetetlen technikai nehézség itt nem forgott fenn. A nélkül, hogy a dolgot bővebben ki akarnám fejteni, én nem tartom veszélytelennek, sőt aggályosnak tartom azt, — épen HorvátSzlavon-Dalmátországok helyzetét, némely ott megnyilvánuló aspirácziót is tekintetbe véve — ha Horvát - Sziavon - Dalmátországok egyesitett czimerének épen ezt a részletét veszszük be az egész képviselőjeként Magyarország kis czimerébe. Nem is tartom méltányosnak Dalmácziával szemben, mert ha Szlavónia, amelynek czimere szintén kimaradt, megnyugvást találhat abban, hogy az ő képviselői jelen voltak, midőn a horvát-,sziavon- s dalmátországi országgyűlésen ez a kihagyás történt, Dalmáczia czimerének ez a kihagyása, Dalmá cziának — amely ott képviselve nincsen — ez a kontumaezirozása szerintem semmivel sem igazolható és nem alkalmas arra, hogy útját egyengesse annak, amire mi horvát testvéreinkkel szemben kötelezve vagyunk és aminek elérését melegen óhajtom, t. i., hogy Horvát-Szlavonország tényleg kiegészíttessék Dalmátországgal és ezáltal a magyar korona teljes területi épsége helyreállittassék. (Helyeslés bal felől.) így vannak érdemleges aggodalmaink, amelyeket bővebben részletezni könnyen érthető okokból nem kívánok, amelyek minket ezzel a megoldással szemben eltöltenek. De főleg közjogi szempontból egészen lehetetlen helyzet elé áUit minket a megoldásnak ez a módja. Mert itt van előttünk a magyar birodalom czimerének a megállapítása és az Ausztria és Magyarország közös intézményei által használandó kombinált czimernek megállapítása, amely királyi rendelettel történt, amely tehát nélkülözi azt a végleges jelleget, amelyet egyedül az egész törvényhozás adhat meg neki. íme, most ennek a királyi rendelettel történt általános rendezésnek egy részletét törvényhozási megállapítással akarjuk rendezni, (ügy van! balfelöl.) Én teljes lehetetlenségnek tartom azt, hogy egy és ugyanazon czimernek különböző alkotó részei, különböző közjogi erővel, különböző közjogi érvényességgel legyenek felruházva, (ügy van ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vagy az foglaltatik benne, hogy midőn mi ehhez a részlethez hozzájárulunk, ezzel a képviselőház impücite az egész rendezést is magáévá teszi és szentesíti ? Akkor tiltakoznom kellene az ellen, hogy ilyen nagyfontosságú kérdés csak így incidentaliter és a mai viszonyok és együttes törekvéseink által megindokolt alaposság hiányával intéztessék el, az ellen a gondolat ellen, — talán az a gondolat nem is áll fenn a t. kormánynál — hogy ennek a részletnek elfogadásával a törvényhozás mintegy ' rámondja az áment az általános rendezésre, mely a királyi leiratban foglaltatik. De ha nincs igy, akkor a legteljesebb jogi lehetetlenséget látom abban, hogy ugyanazon czimernek különböző részei különböző jogforrásokon alapuljanak, különböző erővel bírjanak. És bál mily nagyra becsüljem horvát testvéreink igényét arra, hogy mindazon jogaik, melyeket az 1868 : XXX. törvényczikk biztosit, minden körülmények közt tiszteletben tartassanak, sőt hogy ezen a kereten belül még azon igényeik is, melyeket esetleg támasztanak, jóakaratú méltánylásban részesülhessenek: annyira mégsem mehetek, hogy nagyobb közjogi erővel ruházzam fel az ő kívánságaikat az egész magyar hirodalommal szemben, mint amily jogi erővel felruháztatik Magyarország szuverenitásának az a megóvása, mely némely részben, elismerem, az egész czimerkérdés megoldásában foglaltatik, (ügy van ! ügy van! balról.) Ezekből a szempontokból mi a megoldásnak ezen módozatához nem járulhatunk hozzá. De ismétlem újból, nehogy félreértés álljon be, nehogy a magyar nemzet összességének hangulata iránt e tekintetben kétség lehessen : ez nem jelenti azt, hogy a Horvát-Szlavon-Dalmátországok képviselői által szerintem is joggal felpanaszolt sérelmet orvosolni nem akarjuk. Igenis akarjuk és ha törvénynyel rendeztetik az egész czimcrkérdés, mi leszünk az elsők, akik nemcsak megengedni, de követelni fogjuk, hogy abban a horvát test vérnemzetnek minden joga kétségtelenül kifejezésre jusson ; addig pedig, amíg törvénynyel rendeztetik, nem tennék kifogást az ellen, hogy ugyanazon a módon, amelyen ez az egész kérdés rendeztetett, ez a horvát kérdés is rendeztessék. (Helyeslés balról.) De az a kettős jogi alap és az a — hogy ugy mondjam — közjogi inferioritás, melyben Magyarország a monarchia másik államával együttesen gyakorlandó állami funkcziói tekintetében és ezek mellett állami szuverenitása teljességének megóvásában jut, akkor, midőn az csak királyi leirattal intéztetik el, holott a testvérnemzetek jogainak megóvása a törvényhozási megoldásnak minden garancziáival bír : idáig már nem mehetek. És magának Horvátországnak érdekében sem. Mert horvát testvéreink talán tudatára ébredtek és mindinkább tudatára fognak jutni annak, hogy az ő alkotmányos jogaiknak, az az általuk mint politikai nemzet által élvezett önállóságnak egyedüli biztositéka az, hogy a magyar közjog és a magyar állam függetlensége és önállósága minden elhomályositás ellen hiztositva legyen. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezekből a szempontokból nem járulhatok hozzá a törvényjavaslathoz. (Éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve és ha szólni senki sem kíván a vitát bezárom. A ministerelnök ur kíván szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. kéjjviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Amidőn igen rövid