Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-627

250 627. országos ülés 1916 február 16-án, szerdán. téssel sújtjuk, ezt magyar emberrel megértetni nem fogják tudni soha. Rá kell még térnem arra, hogy ebben a kérdésben, ne méltóztassék rossz néven venni, az ellenzék is oly tévedésbe esett, melyet fel keli deríteni. Itt van előttem a rendelet, mely elrendeli a rekvizicziót és azzal megbíz 300 bizományost és 6000 ügynököt. Hát kérdem, mi az a felesleg ? Valaki bevallotta gabonatermését azon hitben, hogy húsz tehene közül tizenkettő meg fog borjadzni. Ennélfogva ő a tizenkét borjú számára szükséges zabot is felvette szükségletei közé. Most a tehenet vagy elvitték, vagy elesett, vagy hüvelygyulladása volt, s ezért vagy más okból nem borjadzott, tehát szükséglete egy része, melyet félre tett, feleslegessé vált. Most beállít hozzá a községi jegyző két finánczczal, elviszik tőle feleslegét és még be is csukják. Száz ilyen példát tudnék felsorolni, melyekből meglátnák, mit jelent, rászabadítani Magyarországra e Sisera-hadat, mely 300 komisszionárius és 6000 ügynökből áll! Szeretném együtt látni e társaságot ! Mit gondolnak az urak : emelik a lelkesedést, ha a rekvizicziót fmánezok és jegyzők, vigéczek vagy Budarjesten a rendőrség elvégzi ? Hiszen beszéltem az önök táborából való egy tiszteletreméltó barátommal is, egy képviselőtársammal, aki azt mondta : ha hozzá bejönnek, puskával fogja várni őket. (Felkiáltások jobbról : Dehogy várja !) Én is azt mondom, nem fog megtörténni. Én is egy kicsit vérmes gyerek vagyok, de én is, ha bejönnek hozzám, csak kicsit megnézném őket. De kérdem, mit vétett Magyarország gazdaközönsége, hogy kivétel nélkül ki legyen téve ilyen házkutatásnak, hogy ezek a közegek egész Magyarországot végigtánczolják és keresgéljék a felesleget ? Mit vétett, hogy kivétel nélkül gyanú alá kerül egy egész társadalmi osztály ? Hiszen meg lehetne engedni, hogyha följelentésre történik ily eljárás. Arról nem beszélek, hogy pártoskodásra, bosszúállásra is fel lehet ilyesmit használni. Sőt dicsérettel emlékszem meg a kormányról és jól eshetik a minister uraknak is, ha én mondom ki ehelyütt, hogy közegeik, legalább tapasztalataim szerint, — akár Nyitra vármegyében, akár Pestmegyében, (Felkiáltások balról: Az már nagy dolog!) még Budapest város közönségét sem véve ki.— ilyen eljárásnál pártszempontokból, vagy más nem tisztességes indokból nem jártak el. De mi lesz, ha föllép a feljelentési dij viszketege, a Mammon ördöge, hogy majd sokan feljelentsék polgártársaikat, ami sohsem volt magyar erkölcs, nem is lesz ? (Ugy van ! balról.) Ki tudja, hány visszaélés fordul majd elő, s hány becsületes ember veszti el becsületét azért, mert elragadtatta magát e téren és saját zsebe javára visszaélést követett el ! Elhiszem, hiszen a legutóbb publikált adatokból is látjuk, hogy lehetnek és vannak ily visszaélések. Semmi kifogásom, hogy ha a konstatált visszaélésekkel szemben megfelelő feljelentésnél, megfelelő erkölcsi felelősség mellett tett feljelentésnél eljárjanak. De hogy ezt tisztán hivatalból tegyék, ugy hogy szimplán megjelenjenek nálam és házkutatást tartsanak, azt sem tudom, miért és ha találnak, nem tudom, mily okból, egy 5—10 vagy mondjuk 50 klg. többletet, azt elvigye tőlem az én legnagyobb ellenségem, legyen az akár a fináncz, akár a jegyző és elvigye tőlem azért, hogy annak a rekvirált gabonának csak harmadrésze jusson a szegény rokkantaknak, a többit pedig eloszszák jutalmul és aztán lássa az a szegény ember, hogy gabonájával az ágens tovább uzsoráskodik : ezt én nem birom helyeselni, ez az erkölcsöket fogja megrontani Magyarországon és félek, károsan fog hatni a munkálkodásra és a termelőkedvre is. (Helyeslés balról.) És mindezzel szemben azt látom, hogy a t. ellenzék határozati javaslata azt mondja : mindez nem elég, nem elég a bejelentési kényszer, nem elég a rekvirálás joga, nem elég a büntetés, hanem ezeken kivül be kell venni az eladási kényszert is. Hiszen már a rekviziczió is eladási kényszer! De a határozati javaslat szerzője megmagyarázza, hogy ő ugy érti, hogy ez akczió populáris lesz. Ez jogi műnyelven a hatósági segély igénybevételét jelenti, a kereshetőségi jog általános kiterjesztését. Ez pedig jelent annyit, hogy akármelyik terézvagy erzsébetvárosi, vagy akárhova való ágensnek joga lesz hozzám bejönni s azt mondani : kérem, az urnak feleslege van, készpénz ellenében azonnal adja át; ha nem adom, feljelentenek és eljárást indítanak ellenem. Ily gondolattal tetézni e rendszert ellenzéki oldalról oly kormánynyal szemben, mely iránt a legnagyobb fokú bizalmatlansággal viseltetünk, talán még sem czélszerü. S ugyanezen oldalról azt is mondják : megvádoljuk az intendaturát, hogy ott borzasztó visszaélések történtek. Teljes köszönettel tartozunk azoknak a képviselő uraknak, kik ezt szóvá tették. De mit mond erre a ministerelnök ur ? Azt mondta : ebben az uraknak igazuk van, ott történtek nagy visszaélések és az intendaturának érdekében áll, hogy ezt a kérdést tovább ne feszegesse. Hát, t. ház, ez Magyarország parlamentje s ez a kormány felelőssége ? Háború idején, ilyen komoly és igaznak bizonyult váddal szemben nekünk tehát meg kell elégednünk azzal, hogy ez most már igy el van intézve ? Nem kötelességünk-e különösen nekünk, az ellenzéknek, követelni, hogy a legrészletesebb jelentésben bizonyítsák be, — mert eddig csak egy eset áll előttünk, az, hogy egy oficziált megbüntettek, gondolom, Szegeden — hogy a Grand Hotelbeli börzének, (Felkiáltások balfelől: A Royal-börzének!) — itt a bécsi Grand Hotelt emlegették — vesztegető hadseregét mikép büntették meg ? így intézik el ezeket a dolgokat, azonban nem ezt a konkluzumot teszik hozzá, hanem azt mondják, »kérem, minek a fűszer és egyéb dolgok beszerzését a katonaságra bizni, hiszen ahhoz, hogy valaki jól tudjon fűszert vásárolni, nem szükséges sem kard, sem bátorság, sem sarzsi ? Ez teljesen igaz, t. ház, de nekem