Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. 229 pénznél számot tarthat. Általában a mai viszonyok között, amikor ilyen látra szóló vagy rövid felmondásra szóló pénzeknél pénzbőség és pletora van s amikor tulaj donkép nem igen tudnak a bankok mit csinálni vele, azt hiszem, valami nagy értéket ennek a néhány milliónak elhelyezése a bankoknál, amikor egyre-egyre amúgy is igen szerény összeg esik, nem jelent. A t. képviselő ur ezután foglalkozik kicsit rejtelmesen a kormánynak és más tényezőknek is élelmiszerek külföldi behozatala körül elkövetett mulasztásaival. A képviselő ur maga mondta, hogy nem akar adatokat felhozni, amelyek nem valók nyilvánosság elé ; ennek tulajdonítom, hogy tényleg nem igen voltunk képesek megállapítani, mire czélzott. Természetesen mi sem vagyunk abban a helyzetben, hogy erről az üzleti tevékenységről, amelyet élelmiszerek behozatala körül kifejtettünk, részletesen számszerűleg beszámolhassunk. Magától értetődik, hogy itt aránylag csekély dolgokról lehet csak szó, mert hiszen, mint méltóztatik tudni, eltekintve Romániától, ahol kenyérterményekben és erőtakarmányokban tetemes készletek vannak és azokra vonatkozó tetemes tranzakcziók is történtek, a többi semleges államok körülöttünk aránylag kisebb területüek, melyeknek megint a tengerentúlról vagy az ellenséges külföldről való behozatalát az entente-államok a legéberebb ellenőrzés alá vették, hogy ne hozhassanak be mást, mint ami saját fogyasztásukra szükséges. Hát ilyen viszonyok között valami nagy tér nem nyilik arra, hogy élelmiszereket hozzunk be a semleges külföldről. A mi tér nyílott, azt igyekeztünk, amenynyire lehet, felhasználni. E tekintetben állandó kontaktusban vagyunk az e dologgal foglalkozó kormányokkal. Vannak területek, melyekre nézve fiksz megállapodás jött létre, hogy bizonyos, a mi viszonyainknak megfelelő arányszámban részesüljünk a behozatalban. Másutt ily megállapodás azért sem volt lehetséges, mert a német birodalom sem tudta az illető áru forgalmának czentralizácziójára vonatkozó törekvéseit teljesen megvalósítani. Ily viszonyok között nem tudok a nem preczize felállított kérdésre precziz választ adni. De biztosítani kívánom a t. házat, hogy a kormány a legnagyobb gondot fordítja e kérdésekre, amennyiben állandó kontaktusban áll ugy az osztrák, mint a német kormány megfelelő szerveivel és megbizottaival s amit a körülmények megengednek, e téren is megtörténik. Most még csak a tengeri és a zsir kérdésével kívánok foglalkozni. A tengerire nézve ma is szóba hozta Sághy t. képviselő ur, hogy helyes volna, ha a Haditermény megmondaná, kinek adta a rekvirált tengerit. Hát megmondom én : a kormánynak. A Haditermény a rekvirált tengeriből egyetlen hektolitert sem adhat ki másnak, mint a kormány rendelkezésére. És mint már jeleztem, a kormány semmi másra nem fordítja a rekvirált tengerit, mint kizárólag a hadsereg erőtakarmányszükségletének pótlására, zab helyett a hadsereg lovai élelmezésére és arra, hogy bizonyos rezervát — világért sem nagyot — gyűjtsön kezébe össze, amelylyel minden meglepetéssel szemben foltétlenül biztosithatja az országot bárminő élelmezési zavarral szemben. Egyetlen hektoliter tehát más czélra el nem mehetett ós el nem ment. Ami pedig a tengeriforgalom körüli további eljárást illeti, abban a valóban nagyon szomorú helyzetben voltunk, hogy kénytelenek voltunk jelentékeny mennyiségű tengerit rekvirálni, megvásárolni, kénytelenek voltunk e megvásárlás és rekvirálás czéljára a tengeri-forgalmat legalább egy időre megakasztani. Ezek kétségtelen igazságok. De azt nyugodt lélekkel megállapitbatom — hisz csak legutóbb néztük át újból az erre vonatkozó iratokat és adatokat, — hogy e korlátozások egyenlően érvényesültek mindenkivel szemben, itt előnyben senki sem részesült. A forgalmi korlátozás nem vonatkozott azokra a tengeri mennyiségekre, melyek, gondolom, deczember 25-ike előtt eladattak, amelyekre nézve e tény bejelentetett. Természetes, aki megtette e bejelentést, az előnyben részesült, de ezt az előnyt saját előrelátásának, saját gondos eljárásának köszönheti. Más különbség egyáltalában nem történt. Amennyiben különbség kontemplálva van, csak romlott tengerire nézve van, ahol ismételhetem, hogy a romlott tengerit megkapja gazda, kitől el nem romlottat kell majd elvenni, hogy a romlottat hizlalási czélokra pótlásul használhassa és megkapják az altruisztikus alapon létesitett hizlalási intézmények. A zsirra nézve pedig azt hiszem, ha ismerjük a dolog nagy gyakorlati nehézségeit, ha tudjuk, mekkora nehézségekkel kellett a hizlalásnak megküzdenie, ha tudjuk, hogy 1915 tavaszán el kellett jóformán minden tengerit, mely még rendelkezésre állott volna, az emberi élelmezés czéljaira rekvirálni s ennélfogva jóformán félbemaradt a hizlalás, ugy hogy időszakra, mikor kész lett volna az áru, melyet a tavasz második felében és a nyáron hizlalt sertések leöléséből kaphattunk volna, nagy akut zsirhiány állt be az országban : akkor nem kell azon csodálkozni, hogy a zsir ára rohamosan felszökött. És, talán már máskor emiitettem, afelett sem szabad megütközni, hogy a szükséges ármakszimálási rendelkezések csak némi időveszteség után léphettek életbe. Mert hiszen erre nézve csakugyan meg kellett állapodnunk az osztrák kormánynyal, ha teljes sikerrel akartunk eljárni, e megállapodásnak pedig egyik első kelléke a Magyarországból Ausztriába menő forgalom szabályozása volt. Azt pedig természetesnek méltóztatnak találni, hogy kivált ily nehéz viszonyok között, mikor szükiben van az áru, az osztrák kormány, kötelességszerüleg, teljes energiával védte az osztrák fogyasztó érdekeit és ennélfogva a magyar ós osztrák kormány közti megegyezés nem