Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-626
626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. 221 áldozattal kivívott, végmegsemmisülésbe fogna menni, (TJgy van! a baloldalon.) A magyar kultúra nemzeti jellege és önállósága szoros összefüggésben van a magyar állam nemzeti jellegével és önállóságával is, az előbbinek elvesztése maga után vonná az utóbbinak elvesztését is. (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) Épen ezért a magyar nemzeti államnak védbástyáját képező magyar kultúrán való minden legcsekélyebb réstörés ellen egész tehetségével, egész erejével legelső és legszentebb kötelessége minden igaz magyar hazafinak küzdeni és harczolni. (TJgy van! Ügy van! a baloldalon.) Annak átérzése, hogy a magyar nemzeti kultúra védőfalain a legkisebb rés se töressék, indított engem arra, hogy a földgázjavaslat tárgyalása alkalmából a t. pénzügyminister ur hozzájárulásával a képviselőház által is elfogadott indítványomat megtegyem. Ezt csak azért hozom fel, hogy elismeréssel konstatáljam azt, hogy a t. pénzügyminister ur, akinél pedig a pénzügyek tömkelegében való rideg elzárkózás talán inkább érthető volna, bár mint magyar ministernél nála sem volna megbocsátható, mégis több hazafias érzéssel és érzékkel viseltetik a magyar kultúra érdekei és védelme iránt, mint ezt a t. kultuszminister ur a Szekfü-ügyben hozzáintézett interpellácziómra adott válaszában tanúsította; pedig az ő hivatása volna elsősorban a magyar nemzeti kultúra nemzeti irányának hathatós istápolása és erőteljes támogatása, Sajnos azonban, hogy ő a magyar kultúra vezetésében olyan eljárást követ és oly felfogást tanúsít, mintha a magyar vallás- és közoktatásügyi ministernek nem is a nemzeti erők emelése, nem is a nemzeti élet, a nemzeti állam erősítése, hanem épen ezek gyengítése lenne feladata, (TJgy van! a báloldalon.) Ezen kis kitérés után, visszatérve tulajdonképeni tárgyamhoz, beszédem vége felé értem. (Halljuk! Halljuk!) Csak azt kívánom megjegyezni, hogy az ellenzéki képviselők és magam is, ha erősebb bírálatot gyakorolunk és gyakoroltunk, tettük ezt azért, hogy a kormány az elkövetett hibák beismerése elől el ne zárkózhassak, emellett azonban megtartottuk a tárgyilagosság határait, nem engedtük ezt a vitát mellékvágányokra terelni, tehetségéhez képest mindenki törekedett e határokat betartani, de mi még messzebb mentünk, nem álltunk meg az egyszerű, rideg kritikánál, hanem túlmenve ellenzéki kötelességünkön, hogy a bajok szanálásához ne csak negatív bírálat által, hanem pozitive is hozzájáruljunk, határozati javaslatot nyújtottunk he arra vonatkozólag, hogy mely eszközök azok, amelyeket mi czélravezetőknek tartunk. Én és az ellenzék nem kívánunk ezzel szemben mást, csak azt, hogy a kormány is emelkedjék ép ugy a mai nagy idők magaslatára, amint mi tettük, amint mi hallgattunk a mai nagy idők parancsoló szavára és minden párttekintet és pártelfogultság nélkül, teljesen objektíve vizsgálja meg ezt a határozati javaslatot, tegye megfontolás tárgyává és tegye magáévá. (Helyeslés a baloldalon.) Meg vagyok győződve, hogyha azt magáévá teszi, akkor mi a bajokat a szanálás útjára fogjuk terelni, a kormány pedig egyúttal annak bizonyságát adja kifelé ellenségeinkkel szemben, — amire szükségünk van — hogy bár ebben az országban a háborút megelőzőleg olyan nagyok voltak a pártellentétek, hogy azok sohasem voltak oly élesek, mint épen akkor, hogy bár egy nemzetnél sem voltak az ellentétek oly messzemenőek, legalább egyetlen egy hadviselő államban sem, mint épen nálunk, mégis midőn a nemzet nagy érdekei forognak koczkán, midőn a nemzet létfentartásáról van szó, félretéve minden párttekintetet, egységesek vagyunk, egységesen küzdünk mind a két harcztéren, künn a hőseink által és idebenn is a gazdasági téren, (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) és akkor én remélem és bizom Istenben, hogy Isten segítségével és a nemzet kitartásával mind a két harczot diadalmasan fogjuk megvívni, amihez minket a magyarok Istene, kívánom, hogy hozzásegítsen. Ezzel az ellenzéki pártok által beterjesztett határozati javaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a baloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. ház! Laehne Hugó t. képviselő ur félreértett szavai valódi értelmének helyreigazítása czimén kér rövid felszólalásra engedélyt. Gondolom, a ház megadja az engedélyt. (Helyeslés.) Laehne Hugó: T. képviselőház! Mivel a jelenleg alkalmazásban levő házszabályok még az ellenzéki pártok által benyújtott határozati javaslat előterjesztőjének sem adják meg a zárszó jogát, kénytelen vagyok félreértett szavaim helyreigazítása czimén szót kérni. Megígérem előre is, hogy igen rövid leszek és csakis a t. földmivelésügyi minister ur e hó 11-iki beszédének egyik pontjára fogok reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) A t. minister ur hangsúlyozta, hogy nem érti a határozati javaslat 8. pontját, mert az tulaj donképen nyílt ajtókat dönget, olyat kér, ami már meg van valósítva a Haditermény Részvénytársaság által; a 8. pont ugyanis egy országos beszerzési központ felállítását kívánja, melynek feladata volna külföldön a fontosabb élelmiczikkeket bevásárolni szövetségeseink kiküldötteivel együtt. A minister ur itt rámutatott arra, hogy a Haditermény Részvénytársaság éj) a román gabona bevásárlásánál Ausztria és Németországkiküldöttei vei együtt elvégzi ezt a munkát. En igen jól vagyok informálva és tudom, hogy ilyen bevásárlás történt, sőt ismerem, de nem fogom itt felemlíteni, az elosztási kulcsot is. Ez igen helyes dolog, azonban ez a vásárlás kizárólag csak gabonára vonatkozik, nevezetesen a Haditermény Részvénytársaság csakis gabonának a külföldről való behozatalára kapott a kormánytól felhatalmazást, de bocsánatot kérek, t. földmivelésügyi minister ur, nem kapott felhatalmazást sem a vaj, sem a Dániából való hus, sem más hasonló élelmi-