Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-625
február 12-én, szombaton. 200 625. országos ülés 1916 Elnök: Kivan a képviselő ur szólni ? Gr. Károlyi Mihály: Szabad legyen egypár szóval reflektálnom a ministerelnök ur nyilatkozatára. Elsősorban a ministerelnök ur hivatkozik a pozsonyi hadvczetöségtől kapott informáczióra, amely, ugy látom, nem egyezik meg az enyémmel. Hiszen jiérem, ennek eruálása nem az én feladatom. Én csak ismételhetem, hogy amit én elmondtam, majdnem szórói-szóra ugyanaz, amit Szily Kálmán császári és királyi főhadnagy, a 11. huszárezred ezen különítményének közvetlen parancsnoka mondott és irt nekem. Ez tehát mindenesetre bizonyos sulylyal bír. Azért én nem is akarom ezt megtartani, hanem kérem a ministerelnök urat, vegye ezt az irást magához és legyen szíves ezen írás alapján majd azután megtudni: miként lehetséges az, hogy e kettő: a hadvezetőség által kapott informáczió és az ón informáczióm egymásnak annyira nem felel meg. Ami a ministerelnök ur válaszát illeti, először konstatálom azt, hogy a ministerelnök ur egy szóval sem emlékezett meg arról, helyesli-e, vagy helyteleníti vagy hogyan fogja fel az ének betiltását. Másodszor, a ministerelnök ur itt ismét hivatkozott arra, hogy a hadvezetőségtől távol áll az ilyen szándék és hogy az ilyen sporadikus jelenségeket nem szabad általánosítani. Ennek támogatására felolvasta itt — ha jól emlékezem — Erigyes főherczeg sajátkezű levelét, tehát egy magánlevelet, amelyben ő kidicséri a magyar katonákat. Hát kérem, én végtelenül örülök annak, hogy Erigyes főherczeg igy gondolkozik a magyar katonákról, amint ebben a magánlevélben kijelenti; még jobban örülök ,annak, hogy ez most nyilvánosságra hozatik. Én magam sohasem, vontam tagadásba, sőt állítom, hogy az osztrák katonai körök igenis a legnagyobb elismeréssel vannak a magyar katonák hősiessége iránt. Hiszen ott nincs is hiba. Ok nagyon jól tudják, hogy akkor, amikor szükség van rá, amikor nagyon erős támadásokat kell intézni, mindig a magyarokat szedik elő, mert tudják nagyon jól, hogy erre a magyarok igen alkalmasak. Ezt én tagadásba nem vontam, sőt állítom, hogy igenis igy van. A kérdés azonban nem az, hogy vájjon a magyar katonákat hősnek tartják-e vagy sem, alkalmasnak tartják-e Kanonenfutter-nek, vagy nem. (Elénk mozgás jobbfelöl.) A kérdés az, hogy a magyar katonának meg akarják-e adni és meg akarják-e nyilvánosan adni azokat az attribútumokat, amelyek szükségesek arra, hogy a lelkesedést fokozzák? Én ezeket az attribútumokat, ezeket a szükséges lelkesítő momentumokat a katonaság részéről nem látom. És pedig nem látom nemcsak az alantasoknál, amire Urmánczy t. barátom rámutatott, egész sorozatát bizonyítva a legcsunyább üldözéseknek, de bebizonyitottákPolónyi Géza t. barátom és Kelemen Béla t. barátom, hogy igenis a legfelsőbb hadvezetőség az összmonarchikus eszmét elfogadja, ápolja. Ezek az igazi sérelmek, nemcsak a Románul esete, nemcsak a pozsonyi zászlósórtés, ami elismerem, .inczidens, de ezt az inczidenst aláhúzza a Höferjelentés, reliefet kap Conradnak újévi nyilatkozata által. (Ugy van! bal felöl.) Ha azt látom, hogy a ministerelnök ur ezek ellen erélyesen lép fel, ha látni fogom, hogy az egész vonalon a magyar zászlót és a magyarság nemzeti voltát kidomborítva és ezen összmonarchikus tendencziáknak ellenállva jár el, akkor, igenis, el fogom fogadni a ministerelnök ur válaszát, azonban a jelen esetben, nagyon sajnálom, nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam. (Helyeslés a baloldalon.) A válasza nem egyéb, mint igen szépen kifejtett frázisok halmaza, (Mozgás a jobboldalon.) amiket ő már ismételten elmondott, de amiknek valódi tartalma nincs. Mert egy magánlevél, amely kizárólag a, magyar hősiességet ismeri el, nekem nem elég. Én a magyar nemzeti szuverenitás és a magyar nemzeti állam kidomboritását ebben a háborúban a katonaság részéről, a hadvezetőség részéről nem látom, ezért a választ nem fogadom el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni\ r Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! Én egyszerűen arra szorítkozom, hogy magyar hazafiságomnak egész felháborodásával tiltakozzam az ellen, hogy ebben a percben, ilyen körülmények között ezt a kérdést ezzel a megbocsáthatatlan könnyelműséggel tárgyaljuk. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon. Nagy zaj a baloldalon.) Elnök : (Csenget.) Csendet kérek, képviselő urak! Gr. Károlyi Mihály: (Szólásra emelkedik. Elénk felkiáltások a jobboldalon: Eláll! Nagy zaj a baloldalon.) Beck Lajos: A ministerelnök sem mondhat ilyet! (Zaj!) Polónyi Géza: Mikor ott vannak a tények! (Zaj!) Elnök: (Csenget.) Csendet kérek! Gróf Károlyi Mihály képviselő urat illeti a szó! Gr. Károlyi Mihály: T. ház! Személyes kérdésben akarok most felszólalni és nem térek ki a tárgyra. Hogy a ministerelnök ur nincs az én véleményemen, azt teljesen elfogadom és természetesnek találom. Elfogadom, mert hiszen ezt a pártkülönbség hozza magával, (Elénk félkiáltások a jobboldalon : Itt nincs pártkülönbség! Elnök csenget.) de hogy a ministerelnök ur itt igy személyesen aposztrofált engem, ezt a leghatározottabban visszautasítom és ennek a visszautasításomnak nyilvánosan akarok kifejezést adni. (Helyeslés a baloldalon. Mozgás a jobboldalon.)
