Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-625

625. országos ülés 1916 február 12-én, szombaton. 193 ügyvédek, kereskedők — szóval nem állandó fizetéssel biró állandó alkalmazottak — családjai részesülnek. Azonban a kormány ezenfelül méltányolva a dijnokoknak különleges kedvezőtlen helyzetét, olyképen intézkedett, hogy azon rendes segélyen felül, amelyet a dijnokok családjai a jövedelmi adó terhére a hadsegélyző bizottság utján kapnak, havi 10—20—30 korona külön segélyben részesüljenek aszerint, hogy nőtlenek vagy nősök, de gyermek nélkül, vagy gyermekesek. Ily módon gondoskodott a kormány arról, hogy a hadbavonult dijnokok nagyobb államsegélyben részesüljenek, mint a többi állampolgárok. Végre ami azt a kérdést illeti, hogy a drágaságra való tekintettel hajlandó-e a kormány a dijnoki napidijakat felemelni, e tekintetben bátorkodom hivatkozni az általam már emiitett törvényre, amelynek értelmében a dijnokoknak is megadatott a drágaságra való tekintettel a rendkívüli segély, amely fejenként 300 K-át tesz ki, amely, ha tekintetbe méltóztatnak venni azokat az összegeket, amelyeket az előbb emiitettem osztrák rendelet értelmében az osztrák állami .tisztviselők kapnak, akiknél a legkisebb összeg 180 korona, mindenesetre jelentékeny öszszeg, s ennélfogva természetesen a kormány ezzel a kérdést megoldottnak tekinti. Tisztelettel kérem válaszom tudomásul vételét. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Kivan a képviselő ur válaszolni? Horváth Gyula: T. ház! Mindenesetre köszönettel veszem tudomásul a minister ur azon kijelentéseit, amelyek magamat is meggyőztek arról, hogy kellő jóakarattal óhajtja intézni ez ügyeket. Nem tudok azonban egyetérteni azon kijelentésével, hogy pl. azért, mert az a dijnok hadbavonult, okvetetlenül be kellene szüntetni illetményeit s hogy ezt ne lehetne valami módon reparálni. Hiszen ez oly kivételes, oly különleges állapot, hogy — habár elég hosszú ideig tart is még el — oly megterheltetésével mégsem járna a kincstárnak, hogy ne lehetne a méltányos igényeket kielégíteni. Egyébként a választ tudomásul veszem. Elnök: Vitának helye nem lévén, felteszem a kérdést: méltóztatik-e a pénzügyminister urnak az igazságügyminister ur nevében is megadott válaszát Horváth Gyula képviselő ur interpellácziójára tudomásul venni, igen vagy nem?,(Igen!) A ház a választ tudomásul vette. Ábrahám Dezső képviselő ur és társai kérik, hogy interpelláczióikat későbbre halaszthassák. (Helyeslés.) A ház hozzájárul. Következik Jaczkó Pál képviselő ur interpellácziója. Jaczkó Pál: T. képviselőház! Mai helyzetünkben, amikor Önérzettel, sőt büszkén mondhatjuk, hogy négy oldalon sikerült hős hadseregünknek, dicső szövetségesünkkel együtt, visszaszorítani nagyszámú ellenségeinket, sőt győzelmet győzelem után aratva, azt hiszem, mihamarabb KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXIX. KÖTET. kényszeríteni fogják őket a mindnyájunktól óhajtott békére is, — legfőbb ideje s nemcsak helyes, de szükséges is, hogy közgazdasági helyzetünk konszolidálására gondoljunk s ennek lehetőségét már most előkészítsük. A háború sokat tett tönkre, sok rombolást idézett elő. Addig is azonban, mig a romokat újra felépíthetjük, a sebeket begyógyíthatjuk, elsősorban azon mindenféle apró kellemetlen törmelékek eltakarítására kell gondolnunk, melyek jövőnk megalapozásának, megélhetésünknek biztosítását gátolják. Köztudomású, hogy a mai háborúnak eredménye már is az, hogy óriási vagyoneltolódás következett be. Egyesek meggazdagodtak; sajnos, a nagy többség azonban elszegényedett. Ily körülmények között nem mondok ujat, — hiszen a napirendi vita során eléggé hangsúlyoztuk ezt — hogy a megélhetési viszonyok ily óriási megnehezítését elsősorban az élelmi és egyéb, mindennapi szükségletet képező czikkek enormis, rohamos drágulása idézte elő. Főleg azt tekintem ennek okául, hogy a semmivel sem menthető, mindenkép elitélendő egoizmus játszta ebben a főszerepet. Én azt hiszem, t. ház, az államnak nem szabad megengednie azt, hogy akár a tőke, akár a munka, a mai szokatlan és súlyos helyzetet kihasználva, a háborúból hasznot igyekezzen magának szerezni. Meg kell mindenkép akadályoznia az államnak azt, hogy akár egyesek, akár társaságok, akár osztályok kényelmes jólétet biztosítsanak maguknak ugyanakkor, midőn a nagy többség hazafias kötelességérzetből, nélkülözések közt hozza meg áldozatait. (Helyeslés balfelöl.) Elismerem, hogy az államot ezen törekvésében a társadalomnak magának is segítenie kell. Jövő boldogulásunk előfeltételének, a megélhetésnek biztosítása különösen az, amely kötelességünkké teszi, hogy ezt a védelmet támogassuk. S ezen tudat az, amely vezet, midőn — merem mondani — hazafias kötelességérzetből interpelláczióinat előterjesztem. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A háború okozta súlyos, nagydrágaságot mindnyájan megéreztük. De •— mint épen most felszólalt t. képviselőtársam, Horváth Gyula is felemlítette — különösen azok érzik meg, akik fiksz fizetésükből, állandó napidijukból kénytelenek megélni s igy a drágaságot egyik helyről a másikra át nem háríthatják. Ezen rendkívüli nagy drágaságot érzi meg az a vasúti, hivatalnoki és munkásosztály is, amely most szolgálatát oly becsületesen teljesiti, amely most hazafias kötelességérzettel oly rendkívüli munkát végez. Ezen osztály érdekében szólalt fel a múlt hónapban Károlyi Mihály t. képviselőtársam és nem titkolhatom el, hogy a ministerelnök ur válasza, melyet neki adott, engem igazán meglepett s épenséggel ki nem elégített. 0 tévesen fogta fel mind az interpellácziót, 25