Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-625

184 625. országos ülés 1916 február 12-én, szombaton. akartunk cserébe adni annak az országnak ; mi azonban ezt a jogot igénybe nem vettük. Ausztria a rá eső részt bevitte. Nem az egészet ; mert volt ott egy bizonyos kvantum, — a számokat készakarva nem idézem — amelyre nekünk lett volna jogunk. Erről lemondottunk és ezt a kvantumot Németország vette át. Október elején — ez különös — az az ország bizalmasan figyelmeztette a mi kormányunkat, hogy csináljanak már rendet, vigyék el azt a kvantumot, különben Németországba viszik ki. Végre azután deozemberben Ausztria bevitte az ő kvantumát, mi nem hoztuk be. T. képviselőház ! Az illető országban akkor, augusztusban és szeptemberben a rizs ára 55.60 centimé volt, a disznózsir ára 1.80 franc. Ugyanakkor a rizs ára nálunk 3 korona 50 fillér és 4 korona közt volt és nem lehetett kapni, inség, rizsinség volt. A disznózsir ára nálunk ugyanakkor 8 korona 50 fillér ; abban az időpontban, amikorról informáczióm ered, 5—6 héttel ezelőtt 7 korona volt. Lehet, hogy a hetekben különbség van. Egy hang (balfelöl) : Makszimálták ! Rakovszky István: Mindegy. Nem mondtam, hogy nincs makszimálva, de az ár annyi volt. Én nem keresek kákán csomót; nagyon jól tudom, hogy makszimálva volt, de ez mit sem jelent. Hát, t. ház, amikor nálunk ilyen nagy inség van és amikor oly esettel állunk szemben, hogy be lehetett volna hozni, miért nem hoztuk be azt a kvantumot ? Ez iránt szeretnék felvilágosítást kapni. Én távol állok attól, hogy ezt a körülményt a Hitelbank zsirfelhajtóakcziójával összefüggésbe hozzam. Tudom, hogy nem ez volt az ok, hanem az, hogy valóban egy tervtelenség, egy tanácstalanság uralkodott itt. Elfeledtek, nem törődtek vele, s ennek levét a nagyközönség itta meg. Én nagyon sajnálom, ha talán nem voltam egészen pontos. De vigyáznom kellett arra, hogy csak sejtessek, mert nem tudom, nem veszélyeztetek-e nagy érdekeket. De az a tény, hogy ezt meg lehetett volna csinálni, elvitathatatlan. Történt azután valami. Berlinben létesült egy u. n. Central-Einkaufstelle. amely segíteni akart itt akként, hogy ennek révén lebonyolítják az ügyet: a Central-Einkaufstelle-nek bizonyos províziót adnak, ami egészen jogosult, s a többit ideküldik s itt a Haditermény-Részvénytársaság nyeresége vagy komissziója mellett a nagyközönség számára forgalomba fogják hozni. De azt valóban nem tudom, sikerült-e ez a lebonyolítás. Erre nézve nem rendelkezem adatokkal. És most eljutottam a Hitelbank zsirüzletéhez. Bocsánatot kérek a t. háztól, hogy merészkedtem ezt a hatalmas intézetet támadni. Tettem ezt azért, mert teljesen osztozom abban, amit itt közhelyeslés meUett Szmrecsányi t. képviselőtársam mondott a bankok hivatásáról és kötélességteljesitéséről ily nehéz időkben. Hát, t, képviselőház, a támadás, amelyet én a Hitelbank ellen intéztem s amelyet ma is fentartok, volt a kiindulási pontja azon kietlen hajszának, a személyi kérdésekben való azon folytonos felszólalásoknak, melyek itt történtek. Most bele vagyok sodorva és sajnálatomra, a háznak szives türelmét igénybe kell vennem. T. ház ! Nem fog létezni semmiféle eszköz, sem szó, sem durvaság, amely elől én kitérnék akkor, midőn a nép jogait védem azok ellen, akik a mai nehéz időkben, a kényszerhelyzetet kihasználva, mint Vázsonyi mondta : piaezot teremtenek avégből, hogy zsebeljenek illegitim hasznokat. Az én vádam a Hitelbank^ ellen nagyon könynyen elintézhető. Én vádolom a Hitelbankot azzal, hogy a háboTut, amint ugyanazon képviselőtársam mondotta, egyszerűen konjunktúrának tekinti. Másvalakinek kifejezése az volt, hogy a háborúban mindenki annyit nyer, amennyit tud. (Mozgás jobbfelől.) Hát. t. ház, nem egészen igy áll. Mert kérem, ilyen válságos időkben, ahol életszükségleti czikkekről van szó, nem szabad annyit nyerni, amennyit az ember tud, hanem csak annyit, amenynyi egybefér azon kötelességekkel, amelyek mindenkire ránehezednek, akit ezen ország határain belül vitéz katonáink vérük és haláluk árán megvédenek. (Ugy van! ügy van! Élénk helyeslés baljelől.) Ilyen nehéz időkben a sivárságnak, a lelketlenségnek netovábbja a »geben und nehmen«. Ilyen nehéz időkben csak a »geben« jogos. És mennél nagyobb ez a »geben«, annál gazdagabb a sziv. Mert az arany fénylik, de az aranyhoz tapadt könynyek és átkok égetnek. És az aranyhoz tapadó könnyek idézik fel az átkot és azon támadásokat, melyek hangját annak az aranynak, akárhogyan cseng is, el kell tűrnie, mert az a csengést is áttöri. (Elénk helyeslés halfelól.) Ezt az ügyet igy nem lehet elintézni. Én egy kérdést intézek a kereskedelemügyi minister úrhoz : Azt kérdem a kereskedelemügyi minister úrtól, mondja meg nekem, hogy 1914 augusztus elseje előtt kereskedett-e a Hitelbank zsírral, szalonnával ? Szmrecsányi György : Igen! B. Madarassy-Beck Gyula : Igen 1 Förster Aurél: De csak safe depositban (Derültség.) Rakovszky István : Szmrecsányi barátom gúnyosan mondta. Ha ön is gúnyosan értette, akkor megvan az egyhangúság. Én állítom, hogy az én tudtommal a Hitelbank 1914 augusztus elseje előtt nem kereskedett zsírral, nem halmozott fel zsírkészleteket, nem küldte ki ágenseit, nem hirdetett a kishirdetésben, nem mondta egy város polgármesterének sem, hogy nincs zsirkészlete és azután pár nappal később kerülő utón kínálgatta. Hát vagy igaz ez, vagy nem. Ha nem igaz, ha a Hitelbank ki tudja mutatni könyveiből, hogy ő már a háború előtt évente legalább is ekkora forgalmat bonyolított le, kivéve a katonai szállításokat, akkor nekem nincs igazam. De ha a Hitelbank konjunktúrát látott a háborúban, ha a Hitelbank keresni akart, akkor bárki legyen is abban a bankban, nem bánom, akár grófok, akár