Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-619

8 619. országos ülés 1916 január 28-án, pénteken. czados eljáráshoz és hasonlókhoz való ragaszkodást, midőn más tereken olyan röpke könnyedséggel keletkeznek nem is rendeletek, hanem egész kcdifikácziók. Ez a két régi műemlék újra kiadatott 1893 április 28-án egy pénzügyministeri rendeletben, mert már elfogyott a magyar fordítás. Akkor magyar fordításban újra kiadták, mert már csak a német példányok maradtak meg és azt mondja ez a rendelet, hogy »a jelen összeállitás az utasitások eredeti szövegét tartalmazván, az annyiban bir érvénynyel, amennyiben az abban foglalt utasitások törvény, vagy későbbi rendelet által módosítást nem szenvedtek. Az 1842. évi utasításban foglalt mintáknak megfelelő nyomtatványok a magyar királyi állami felügyelőség által kiállított ny. mtatványjegyzékben soroltatnak fel«, stb. Az előadó ur szabadon a t. pénzügyminister ur után, akinek véleményét ez irányban ismerem, nagyon féltette az egyszerű fmánozot, — akit igazán senkinek sem kell félteni, mert legény a talpán, — a szerinte rutinirozott és nagyhangú védőktől. Nrm tudom, hogy ez a két jelző igy egymás mellé állítva mit jelent, mert a rutinirozottság sehol sem imponál, ha pusztán nagy hangra támaszkodik. De a pénzügyministeri rendelet az egyszerű finánczoktól sokkal többet kér, mert azt kérik tőlük, hogy ők keresgéljék ki az 1788. évi harminczadrendtartá&ból és az 1842. évi harminczadhivatali utasításból azt, hogy a későbbi rendeletek abból mit módosítottak, mit nem; hogy abból mi érvényes, mi nem. Ennek a játéknak a czélját igazán nem tudom belátni. Tudom, hogy az egyetemen vannak szigorú czenzorok, akik rébuszkérdésekkel gyötrik az ifjúságot, (Derültség ) de hogy az egyszerű finánczokat miért kelljen ilyen rébuszokkal elgyötörni, miért kelljen nekik elbirálniok azt, hogy a harrninczados rendtartásból és utasításból mi van érvényben és mi nincs, azt nem tudom megérteni. Hiszen én még azt sem mondom, hogy méltóztassék ezt a régi utasítást és ezt a régi rendtartást abban az értelemben reformálni, amely értelemben én a modern bűnvádi perrendtartás alapján álló jogászokkal egyetemben kívánom, de méltóztassék azt a komikus anakronizmust megszüntetni, hogy egy ma élő eljárásban hivatkozni kelljen harrninczados utasitásokra és rendtartásokra. (Helyeslés a haloldalon.) Méltóztassék ebből kiveimi ministeri rendelettel mindazt, ami elavult, aminek már nincsen helye és méltóztassék ugy a közönség, mint az egyszerű finánczok részére teljesen világos, áttekinthető, érthető és mindenkinek jogállását körülíró rendeletet kibocsátani, amely megmondja azt, hogy abból a harrninczados rendtartásból mi van és mi nincs érvényben. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Ez igazán egy tollvonással megtehető. Sajnálom, hogy nem intézhetek a t. pénzügyminister úrhoz szemtől-szembe kérést, mert önonmagának árt minden kormány azzal, ha ily komikumot fenntart. Ez a harrninczados rendtartás és utasítás egy áüandó komikus témája mindazoknak, akik a jövedéki kihágási eljárásról elitélő kritikát mondanak és ezt igazán könnyen el lehet kerülni. Tessék egy modernebb évszámmal ellátott pénzügyministeri rendelet formájában kibocsátani azt a rendeletet, amelyet a pénzügyminister ur jónak talál, hogy legalább formaüag végezzünk ezzel a kérdéssel. így azonban, ha az ember ezt a harrninczados utasítást és rendtartást forgatja, igen komikus dolgot talál benne és miután ezek a jogászközönség kezén forgó összes törvénytárakban benne vannak, egyeseket félrevezethetnek a tekintetben, hogy ez intézkedések talán ma is fennállanak. Én nem tudom, hogy fennállanak e vagy sem. P. o. az idézésekről azt mondja a harminczad-utasitás, hogy rendesen személyesen kell idézni ellenben a 627. §-nál azt mondja : »kivételek nemesek és előkelő személyek«. (Derültség.) Hát ez a modern perrend ? De nemcsak ilyet mond, hanem azt mondja : »Nemesek, papok, katonatisztek, valamint egyáltalában más tekintélyes személyek, ha nem kereskedők, a vizsgálatot vezető jövedéki hivatal előtt való személyes megjelenés kötelezettsége alól fel vannak mentve.« Egy olyan rendelet, amelyben az foglaltatik, hogy »tekintélyes személyek, ha nem kereskedők«, vájjon kinek okulására, vagy gyönyörűségére szolgál, ha közkézen forog? (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Ezt végre is ki kell lökni a jogforrások közül. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Sokkal komolyabb része a dolognak az, amit ott, ahol a vizsgálatról van szó, a harminczad-utasitás arra az esetre mond, hogyha a terhelt személy a feleletet megtagadja. A bűnvádi perrendtartás egy alapelve az, hogy a terhelt megtagadhatja a feleletet. Ö, ha ugy akarja, nem védelmezi magát, nem felel a kérdésre s a következményeket kell, hogy magának tulajdonítsa. A modern bűnvádi perrend elvei szerint ebből semmi sem következik, mert a vádnak kell a terhelt ellen a bizonyítékokat szolgáltatnia és ez az elv tulaj donképen azt jelenti, hogy a terhelt, vagy a vádlott önmaga ellen bizonyítékokat szolgáltatni nem köteles. Ellenben a jövedéki büntető eljárás azt mondja, hogy amenynyiben valaki megtagadja a feleletet, — a harrninczados utasítás 639. §-a — akkor, qui tacet, consentire videtur, az ő hallgatása beismerésnek vétetik. Itt már méltóztatik látni, hogy nemcsak a cziráda és az építészeti stílus szempontjából van annak fontossága, hogy a vizsgálat itt a rendszer szempontjából teljesen kimarad, hanem igen lényeges jelentősége van, mert a jelenlegi bűnvádi perrendtartás elvétől teljesen eltérő elvek alapján áll a harrninczados utasítás. És méltóztassék tudomásul venni, hogy a jövedéki eljárásnak ez a kérdése nemcsak a közvetett adókra vonatkozik, hanem az egyenes adók egész rendszerére is, ahol szintén eshetnek emberek jövedéki kihágás vádja alá, különösen a jövedelmi adónak nagyobb mértékű életbeléptetése után a bevallások terén a jövedéki kihágás nemcsak azokat fogja érdekelni, akiknek