Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-617

617. országos ülés 1916 január 26-án, szerdán. 475 arról, hogy Magyarország függetlensége iránt nagyon lelkesednék. Én Turbának »Die Pragmatiscíie Sanction« czimü müvére hivatkozom, amely 72-ik oldalán kijelenti, hogy ezen úgynevezett alaptörvény tulajdonképen egy instrukczió, a 76. oldalon kijelenti, hogy ez nem volt egyéb egy deklarácziónál, a 79. oldalon pedig ezt a nagyon érdekes dolgot mondja (olvassa) : »Sieher scheint mir bei alledem doch zu sein, dass den Kroaten eine ausdriickliche Sanktion ihres Thronfolgebeschlusses 1712 lieber gewesen wäre«. Evvel tehát be van igazolva, amit mondtam. Túrba más művében, amely egyébként egy félhivatalos munka és Stürgk ministerelnök megbízásából készült, fel vannak sorolva a pragmatika szankczió megerösitései, köztük még az Egerlaen dereké is, csak Horvát- Szlavonorszagok pragmatika szankczióját hiába keresem ebben a könyvben, hiába keresem Magdics ur 1712 márczius 9-iki alaptörvényét. Kérdem hová jutott az ő alaptörvénye ? Most áttérek azon territoriális követelményekre, amelyeket a horvát országgyűlés támaszt. Aki az 1865—68-ik évi regnikoláris deputáczió iratait olvassa, azt fogja látni, hogy tisztelt horvát atyánkfiai akkor sem voltak nagyon fukarak a követelmények felállításában. Akkor is követelték — a már elnyert részeken kivül — Dalmácziát, Fiumét, a Muraközt; de oly messzemenő követeléseket, mint most, még arra a hires fehérlapra sem mertek felírni. Magdics ur a következő területeket követteli, amelyeknek óriási többsége horvátokból és szlavónokból áll s amelyekre nézve lefoglalja a tengert is, annak a »horvát tenger« czimét — remélem, díjmentesen — adományozva: Ausztriából Stiriát, Karintiát, Krajnát, Isztriát, Dalmácziát, Görzöt, Gradiskát! azután Boszniát és Herczegovinát, mint amely területeket a horvát nép mindig hazájának tekintett. Ebből megtanuljuk azt is, hogy Magyarországot nem tartják hazájuknak, hanem azokat a részeket, amelyek más államhoz tartoznak. (Derültség balfelöl.) Az az ő hazájuk s azt képzelik, hogy ők oda tartoznak. Hát kérdem: Hol marad Magyarország ? Ezek az urak csak akkor emlékeznek meg Magyarországról, mikor a kiegyezéseket kötik s mindig újból és újból emelik a kvótát, melyből mi az ő közigazgatásukat fizetjük. E területeket ők egységes külön államban, a nemzeti elv, valamint a tételes és történelmi horvát közjog alapján követelik. Hát, t. ház, mint már mondtam, a történelmi horvát közjog ugy fest, hogy törvényeket általában nem hozhattak, hanem csak statútumokat. Hogy nem bírhattak törvénynyel és törvényhozási joggal, mutatja az is, hogy az 1443. és 1553. törvények és Verbőczi Hármaskönyve Horvát-Szlavonországot partes subjectae néven említik. Az 1606-iki bécsi béke már partes adnexaeról beszél. Azután váltakozva hol partes subjektae, hol partes adnexae kifejezés használtatik. A partex adnexae czim később állandósult. Midőn a múlt század elején kezdték a »társországok* kifejezést használni, akkor az 1825-iki, 1831-iki, 1832-iki, 1836-iki országgyűlések mindig tiltakoztak a »társország« kifejezés ellen, amely az 1868-ik évi törvény alapján lett nekik oda Ítélve. így fest a régi horvát közjog. A jelenlegi tételes horvát közjog nem lehet más, mint az 1868 : XXX. t.-cz. s az ennek alapján keletkezett többi törvényczikkek, melyek szövegükben kifejezetten alaptörvényeknek nevezik meg magukat. Ezen 1868: XXX. t.-czikk Horvátországnak nemcsak akkori territoriális integritását biztosítja, hanem egyszersmind megígéri, hogy a Horvátországtól addig elszakadtan kormányzott országok, részek és városok is Horvátországhoz visszacsatoltatnak. Mit ért alatta? Erre nézve a törvény 65. és 66. §-a nyújt felvilágosítást. A 65. §. ezt mondja (olvassa): »Horvát-Szlavónországok területi épségét Magyarország elismeri s annak kiegészítését előmozdítani ígérkezik. Különösen sürgetni fogja ezentúl is, hogy a határőrvidék azon része, mely Horvát-Szlavónországhoz tartozik, s a határőrvidéken lévő katonai községek ez országokkal, valamint törvényhozási, ugy közigazgatási és törvénykezési tekintetben is egyesittessenek.; s mint eddig is számos izben felszólalt ez ügyben, ezentúl is követelni fogja a magyar szent korona jogán Dalmáczia visszacsatolását, követelni fogja annak •Horvátországhoz kapcsolását. E visszacsatolás feltételeire nézve azonban Dalmáczia is meghallgatandó. « A 66. § leírja, mi tartozik Horvátországhoz és mi adandó át neki. Ennél többre igényt tartani Magyarország beleegyezése, hozzájárulása nélkül Horvátországnak joga nincs. (Ugy van! balfelöl.) Mihelyt pedig ezt cselekszi, egyenesen Magyaroszág területi épsége, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) egyenesen a szent István koronája alatt egyesitett országok épsége s az 1868-ik évi XXX. t.-cz. ellen vét és támad. Szmrecsányi György: Államcsíny és hazaárulás! (Zaj és derültség jobbfelöl. Elnök csenget.) Talán nem ugy van, nem annak tartják? Ez nem nevetni való dolog. Elnök: Kérem Szmrecsányi képviselő urat, méltóztassék nyugodtan maradni. Szmrecsányi György: Azok nevettek! Gr. Tisza István ministerelnök: Ez a fellépés nevetséges! Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Rakovszky István: Én nem tudom, hogy a t. ministerelnök ur ezt a »nevetséges« jelzőt arra értette-e ... ....,;_.-.>. Gr. Tisza István ministerelnök: Nem! Rakovszky István: Pardon, 60*