Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

602, országos ütés 1916 január 3-án, hétfőn. 27 tekintetben, hogy ezen nagy intézetek revízióját is kötelezővé tegyük. De nem forgott fenn ezeknél más ok sem, mely a revíziót a kisebb intézeteknél indokolja. En ismételten rámutattam arra az optimizmusra mely közgazdasági életünket mindenha áthatotta és amely bizonyos aggályokat keltett fel bennem, amikor egy oly intézményt teremtünk meg, amelynek meg van a módja arra, hogy a bajbajutott intézeteken segítsen, mert ezáltal tulajdonképen mi fokozzuk ezt az optimizmust és egyes intézetek vezetői még nagyobb bátorsággal fognak bizonyos üzletekbe belemenni, bizonyos angazsmánokat elvállalni, mivel azt mondhatják, hogy van hátunk megett egy intézmény, amely segíteni fog és amely a bajokat el fogja oszlatni. Hogy ez az aggodalom mennyire nem volt alaptalan, mutatja épen az a körülmény, hogy daczára annak, hogy az intézménynek ez a czélja igazán csak másodlagos, amelyet főleg azért kellett ebbe a javaslatba beiktatni, mert olyan intézmény, amely ott, ahol baj van, segíteni is tud, sokkal nagyobb erkölcsi sulylyal léphet fel a bajok orvoslása és megakadályozása tekintetében, mégis azt látjuk, hogy közvéleményünk ezt a másodlagos czélt ragadta ki és ezt tekintette elsődleges czélnak, minél fogva ugy van odaállítva ez az intézmény . még a t. túloldalnak igen sok tisztelt tagja részéről is, amint Földes t. képviselőtársam magát kifejezte, hogy az egy klinika, egy szanatórium, amelynek czélja az, hogy a létező intézetek bajain segítsen, holott ez tulajdonképen csak másodlagos czél. (Ugy van! jobb felölj Az a felfogás, amely abban nyilvánul, mutatja, hogy tényleg indokolt bizonyos fokig az az aggodalom, hogy ennek az intézménynek létesítése, ha a revíziót nem teszszük az összes kis intézeteknél kötelezővé, bizonyos optimizmusnak érvényre jutását fogja előmozdítani. Ennek daczára, ha ugy áll a dolog, hogy választanom kell a között, hogy ragaszkodjam-e az összes kisebb intézetek i-eviziójához már most, vagy pedig, hogy belenyugodjam abba, hogy egyelőre, a törvényhozás ujabb intézkedéséig, csak azok az intézetek revideáltassanak a központ által, amelyek hitelt vagy kölcsönt vesznek igénybe a központtól vagy maguk kérik a revíziót, főleg, ha az utóbbi feltétel elfogadásától függ a pártközi béke biztosítása: nehéz szívvel bár, ele kétségtelenül az utóbbi vagylagosság mellé állok ós hozzájárulok ahhoz, hogy ez a feltétel az alkotandó törvényjavaslatba és az alapszabályokba felvétessék. (Helyeslés.) Hozzájárulok ehhez legelső sorban azért, mert ez biztosítja a pártközi békét és mert ez olyan feltétel, amely nélkül ugy látom £&Z ti bizalmatlanság, amely legnagyobb sajnálatomra ez intézménynyel szemben lábra kapott, meg nem szüntethető; de hozzájárulok másrészt azért, mert bár mindazon okok, melyek engem eddig az ezen állásponttal ellenkező álláspont foglalására indítottak és ha az én álláspontom volt a helyes, mégis látok bizonyos oly körülményeket az idő folyásában, amelyek nekem könnyebbé teszik ma ennek a javaslatnak elfogadását, mint pl. fél évvel ezelőtt. Eleinte, mikor ezen intézmény tervével első izben léptem a nyilvánosság elé, maguk az intézetek részéről igen nagy idegenkedést láttam a revízióval szemben, most pedig azt az örvendetes tényt konstatálhatom, hogy ez az idegenkedés napról napra, mondhatni óráról órára csökken, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) hogy sokan, akik eleinte kijelentették, hogy ők nem fognak részt venni ebben az intézetben, ha rájuk nézve a revizió kötelezővé tétetik, ebbe nemcsak teljesen belenyugodnak, hanem azt az álláspontot foglalják el, hogy a revízió tényleg kötelezővé is teendő. Hivatkozom arra, hogy abban a bizottságban, amelyet felkértem az alapszabálytervezet elkészítésére és amelyben az összes érdekeltek minden árnyalata képviseletet nyert, volt egy férfiú, aki habár a korábbi ankéten néhány szóval kijelentette, hogy, ha a revizió kötelező lesz, a dunántúli intézetek az intézményben résztvenni nem fognak, kivel én sem azelőtt, sem azóta nem beszéltem, akit csak az ankéten láttam először, mégis az ő közreműködésével született meg ez az alapszabálytervezet, mely a 20, illetőleg Horvátországban a 10 millión aluli intézetek tekintetében a kötelező revizió álláspontjára áll és amely az ő teljes megnyugvásával találkozik. (Helyeslés.) Még más jelenségek is, amelyek arra vallanak, hogy az intézetek látják azt, hogy a maguk érdeke az, hogy megfelelő szakszerű revizió, ellenőrzés alatt álljanak, szükség esetére tanácsadóval bírjanak, érlelik meg bennem azt a reményt és meggyőződést, hogy azon idő alatt is, mig a törvényhozás e tekintetben máskép nem intézkedik és a reviziót azokra az intézetekre, amelyek a központ hitelét igénybe nem veszik és a melyek nem maguk kérik a reviziót, nem terjeszti ki, mind tömegesebben és tömegesebben fogják az intézetek maguk kérni a reviziót, mert az az idegenkedés, amely a revízió ellen felmerült, najiról-napra csökken már ma is, csökkenni fog még jobban, amikor meg fogják látni azt, hogy ez az intézmény minden tekintetben a legnagyobb objektivitással és tisztán tagjai érdekében jár el. Én azt hiszem, igen rövid idő alatt mi is oda fogunk jutni, ahova jutottak más államokban, ahol egy vagy más formában a revizori intézmény nem kötelező alakban behozatott, hogy az egyes pénzintézetek kérkednek azzal, hogy ők revizió alatt állanak és a pénzintézetek részvényesei követelik, hogy intézetük revideáltassék. Gr. Batthyány Tivadar: Bírói függetlenséggel felruházott revizorok által. (Mozgás.) Teleszky János pénzügy mi nister: Én azt hiszem, t. képviselő ur, hogy nem ez a fontos, 4*