Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

16 január 3-án, hétfőn. 25 602 országos ülés 19 hogy az a helyzet, amely ez intézmény életrebozását talán indokolta akkor, amikor én a közvélemény elé léptem vele, lényegesen megváltozott a háború folyamán és ma nem mutatkozik oly szükségesnek, legalább pénzügyi helyzet szempontjából ez intézmény kreálása, mint mutatkozott egy évvel, háromnegyed évvel ezelőtt; erre nézve egyetértek a t. képviselő ur azon konklúziójával, hogy a háború után azonban szükséges lesz. Sőt tovább megyek valamivel és azt mondom, hogy most is csak a felületes szemlélő tekintheti ugy a dolgot, mint hogyha a közgazdasági helyzet ma e tekintetben más volna, mint amilyennek mutatkozott pár hónap előtt. Azok, akik a dolog mélyére látnak és a pénzügyi és gazdasági helyzettel, különösen amint a háború folyamán jelentkezett, tisztában vannak, nem lehetnek kétségben a tekintetben, hogy ha ez előtt egy évvel, vagy háromnegyed évvel szükség volt ez intézményre és szükségesnek mutatkozott ily intézmény kreálása, ma feltétlenül sokkal nagyobb nyomatékkal mutatkozik ily intézmény szükségesnek, abból az egyszerű okból, mert háromnegyed évvel tovább tart a háború, mint addig tartott és mert ma legalább is olyan bizonytalanságban vagyunk a háború befejezését illetőleg, mint voltunk akkor, amikor az intézmény megalkotása követeltetett. Mert, t. ház, a háború közgazdasági szempontból kétségtelenül a közgazdasági élet rendes funkczióinak megbomlását jelenti, ugyebár, tehát képletileg szólva, a közgazdasági élet megbetegedését. Egy megbetegedés ez, amely természetesen, mint a betegségek egyáltalán, sokszor némely tekintetben hipertrofiában, más tekintetben bizonyos szervek elsorvadásában jelentkezik. E betegség, amelyet a közgazdasági élet tekintetében a háború jelent, részint akut megbetegedés, részint krónikus betegség csiráját rejti magában. Az akut betegség kétségkívül olyan, amely a háború elején jelentkezik legnagyobb mértékben és anélkül, hogy különös érdemeket óhajtanék tulajdonítani annak a kormánynak, amelynek tagja vagyok, igazán nyugodt önbizalommal mondhatom el, hogy ha valami, ugy mindenesetre ennek az akut megbetegedésnek a gyógykezelése, amely a kormány feladatát képezte és amely főleg a moratóriumi rendelkezésekben nyert kifejezést, sikerült. Igenis sikerült e tekintetben eltalálnunk a helyes orvosszert, a helyes adagolást és tényleg ez az akut megbetegedés ugy játszódott le a magyar közgazdaság életében, hogy mindnyájan kétségkívül meg lehetünk elégedve. (Ugy van! a jobbóldalon.) Hogy a szervezet ellen állóképessége, mint minden betegség és gyógyítás terén, itt is a legnagyobb szerepet játszotta, az bizonyos, de nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy az alkalmazott orvosszerek és az adagolás minden tehintetben helyes volt. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez a háborús akut betegedés jutott most KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVIII. KÖTET, tulajdonképen egy második stádiumba, amely szinte természetes következménye minden háborúnak, amely a túlságos pénzbőségben, a pénzhipertrofiában jelentkezik. Természetes jelensége ez minden háborúnak. Hogy közgazdasági tekintetben mit jelent, azt tudjuk. Jelenti az egyébként termelésre szánt javak fokozott mértékben való elfogyasztását és az elfogyasztott javak helyébe természetesen az azok fejében fizetett pénz jő, amely pénz egyelőre a kellő közgazdasági előfeltételek hiányában, befektetési czélokra nem alkalmaztatván, természetesen, amennyiben nem a szalmazsákokba kerül, betétként folyik a pénzintézetekhez, ez azonban, tisztában kell lennünk vele, nem kedvező tünet. (Ugy van!) Hiszen a t. képviselő ur is ezen a nézeten van, de amint mondám, ez megbetegedés, pénzhipertrofia. Anélkül, hogy e tekintetben különösen hivalkodni akarnék, csak konstatálom, hogy azon két intézmény létesítésére nézve, amelyekre a t. képviselő ur czélzott, előre megmondható volt, hogy tényleg nem szükségesek és én meg is mondtam, hogy sem a Hadikölcsön-pénztárnak, sem a Hadihitelintézetnek a mi viszonyaink közt való létesítését szükségesnek nem tartom. Megmondtam előre, hogy ezeknek a hitele igénybe vétetni nem fog, mert hiszen a hitelszükségletnek azt a nagyon csekély mérvét, amelyben az igénybe vétetnék, ha ez a két intézmény nem volna, ki lehetett volna másképen elégíteni. Én azonban hozzájárultam e két intézménynek létesítéséhez, mert ha valaha, ugy most áll az a közmondás, hogy superflua non nocent. Igen kiváló szakférfiak olyan súlyt helyeztek ez intézmények létesítésére, hogy semmi esetre sem tartottam volna a kormány felelősségével megegyeztethetőnek, hogy ennek gátat vessünk csupán azért, mert az én tudományos meggyőződésem az, hogy nálunk ez intézményekre szükség nem lesz. Ezt, t. ház, csak azért bátorkodom felhozni, hogy jelezzem, hogy nem meglepetés az, hogy ezekre az intézményekre szükség nem volt, hanem hogy ez előrelátható volt, másrészt pedig azért hozom fel, hogy igy a múltra nézve retrospektive is konstatáljam, hogy egyes kérdések tekintetében helyesen ítéltem meg a helyzetet és azokat a következményeket, melyekkel a háború a közgazdasági életre járni fog. De felhoztam ezt azért is, hogy anélkül, hogy jóslásokba akarnék bocsátkozni, mert ez ma nem is lehetséges, azt a következtetést merjem levonni, hogy a jövőt illetőleg is helyes a prognózisom, vagy legalább is bizhatom abban, hogy nem feltétlenül helytelen. Ez a prognózisom pedig, amely közgazdasági életünknek ebből az akut betegségéből, melyet előbb volt szerencsém vázolni, feltétlenül következik az, hogy a háború után, igen nagy, eddig egyáltalán előre nem is sejtett dimenziókat elérő hiteligények fognak 4