Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.
Ülésnapok - 1910-602
14 602. országos ülés 1916 január 3-án, hétfőn. ban, hogy azt hiszi, hogy meg tudja valósítani azt a czélt, amelyet maga elé tűzött. A legfontosabb kérdés, amelyet már érintettem, az volna — és ez mindenesetre ebben a javaslatban is kifejezésre jut, — hogy a betétek biztosíttassanak ; arra kell törekednünk, hogy ebben a tekintetben hitelrendszerünk jobban elégítse ki ezt a czélt. Tudjuk, hogy erre vonatkozólag különböző javaslatok merültek fel. Emiitettem, hogy az irodalomban is, de a gyakorlati életben is felmerült az az eszme, hogy meg kell állapítani a befizetett tőkének, esetleg a tartaléktőkének az arányát a betétekhez. Magam azt a javaslatot is tettem, hogy a betevőkből egy ellenőrző bizottságot kell alakitani. Előfordult az a törekvés is. hogy térjünk vissza valamiképen a nyugati rendszerhez, filantróp intézet, mely csak egy makszimumot fogad el, amelynél nagyobb betéteket a takarékpénztárak ugyanazon egyéntől nem kezelhetnek. Felmerült az az eszme is, — különösen a német bankankét alkalmával — hogy a takarékpénztárak és a betétekkel foglalkozó bankok egy külön rezervát tartsanak a betétek számára, pl. 10 százalékot. Egy vidéki bank igazgatója fel is vetette az eszmét, hogy a t. pénzügyminister ur megelégedhetnék azzal, hogy a bankok köteleztessenek betétekre vonatkozólag egy ilyen külön biztositéki alap létesitéséTe és akkor minden revizió elmaradhatna. Felmerült az az eszme is, hogy az illető intézetek a jegybanknál, Németországban a birodalmi banknál, tartsanak egy rezervát, hogy a ki nem elégitett betevők abból elégíttessenek ki. Felmerült az Aufsichtsbehörde eszméje, amely mindazokat az intézeteket ellenőrizze, amelyek betétekkel foglalkoznak. Szóval sokféle javaslat merült fel. Igaz, hogy a német bankankét nem helyezkedett arra az álláspontra, hogy ezt a kérdést törvényhozásilag oldja meg, jóllehet adtak a kanczellárnak utasitást, hogy a kérdést tanulmányozza és esetleg nyújtson be egy törvényjavaslatot. A tény az, hogy nagy ellentétek voltak. Hogy perszonifikáljam a dolgot, csak arra utalok rá, hogy különösen két ember közt volt nagy ellentét, Wagner, mint nagy államszocziálista, aki mindenképen az állami ellenőrzés segélyével akarta a kérdést megoldani és az én nézetem szerint túlliberális Riesser között, aki arra az álláspontra helyezkedett, amelynek már többször kifejezést adott műveiben, hogy tudás és tisztesség az egyedüli garanczia és hogy semmi egyéb nem éri el a czélt. Már most minő álláspontra helyezkedett a pénzügyminister ur ? Én ugy látom, hogy ő rá tényleg a német tapasztalatok hatottak, amennyiben arra az álláspontra helyezkedett, hogy törvényhozási intézkedést nem óhajt. A pénzügyi bizottság ezt ugy fejezi ki, hogy talán sikerülni fog ily hipnotikus utón a reform, de ha nem sikerül, akkor majd foglalkozunk a törvényhozás utján való reformmal. Az én álláspontom az, hogy a kérdés nem oldható meg tisztán azzal az intézettel, amelyet a pénzügyminister itt javasol. De ha az a felfogás, hogy egy olyan gyülekezet, mint amilyen a német bankankét volt, amely olyan behatóan foglalkozott evvel a kérdéssel és hogy mi, akik evvel a kérdéssel foglalkoztunk, hogy a pénzügyminister, hogy a ház nem kompetensek arra nézve, hogy T akár csak egy jogi tételt is megállapítsunk : akkor nagyon hibásnak tartom, hogy ezt rábízzuk egy emberre, akit vezérigazgatónak neveznek, hogy az oldja meg ezeket a nehéz kérdéseket és aki tévedések árán, sok közérdek megsértésével, talán majd rátalál a helyes ntra és az igazságra. Ennek a vezérigazgatónak valóságos Bank-Hindenburgnak kellene lennie, hogy megtudja oldani azt a sok feladatot, amelyet a javaslat megállapitott. Ezek körülbelül a következők és kilencz pontban foglalhatók össze. Először : az összes üzletágakban teremtsenek a gazdasági életnek megfelelő helyzetet, Másodszor : a pénzintézetek tőkeerejükkel arányban álló működést fejtsenek ki. Harmadszor : a természetes körzetük körébe eső gazdasági érdekek Melégitésével foglalkozzanak. Negyedszer : végezzék a revíziót, ötödször : biztosítsák, hogy a pénzintézetek egj^es üzletágai között mindenkor kellő arány legyen, — amit mi nem merünk megállapítani. Hatodszor: a betéteket a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó módon s a likvidálás követelményeinek megfelelően fektessék be, ami majdnem pium desiderium. Ezek tehát oly kívánságok és óhajok, amint aminő az, hogy a paraszt fazekában benne legyen az a bizonyos tyúk, amelyről nem tudjuk, hogy hogyan kerüljön bele ? (Derültség.) Hetedszer : a betevők és a részvényesek érdekeit mozdítsák elő. Nyolczadszor : gondoskodjanak a pénzintézetek indokolt hiteligényeinek kielégítéséről oly rendkívüli időkben s oly rendkívüli körülmények között, amikor hitelszükségletüknek a rendes hitelforrások utján való megszerzése nehézségekbe ütközik. Kilenczedszer : a központ törekedjék arra, hogy azok a pénzintézetek, amelyeknél ennek szüksége fenforog, egészséges alapra fektettessenek, esetleg más pénzintézettel egyesüljenek vagy felszámoljanak. Ezek mellett t. báz, az is fontossággal bir, hogy mit nem fog tenni ez az intézet. A központi intézet a meglevő intézeteknek nem fog indokolatlan versenyt támasztani és ezért a központ nem fogja tagjainak eddigi összeköttetéseit megszüntetni. Ehhez képest nem lesz feladata, hogy tagjait állandóan hitellel lássa el, hanem kedvező pénzviszonyok mellett tőkéit lehetőleg oly módon fogja elhelyezni, hogy azok szükség esetén haladéktalanul folyósíthatok legyenek. Már most ezzel nem egyezik a következő tétel, t. i. az, hogy az állam ezen hozzájárulása folytán a központ oly nagy tőke felett fog rendelkezni, hogy ennek arányában nagy összegű hitelt is fog igénybe vehetni, miáltal biztosítottnak tekinthető, hogy tagjai indokolt hitelszükségletének kielégítéséről nehéz időkben is minden fennakadás nélkül fog gondoskodhatni.
