Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

ti 602. országos ülés 1916 január 3-án, hétfőn. a pénzbőség idején tőkéjüket, az óvatosságon túltéve magukat, helyezték el, a legnagyobb zavarba jöttek és pedig egy ilyen részben rajtuk kivül fekvő ok következtében. Ennek a Pénzintézeti Központnak anyagi téren az volna a feladata, hogy a pénzbőség és a pénzhiány ezen változásainál, amelyek minél differencziáltabb a gazdasági élet, annál periódikusabban, annál gyakrabban térnek vissza, a vidéki pénzintézeteknek segítségére jöjjön, még pedig olyformán, hogy nem táplálja, nem alimentálja a vidéki pénzintézeteket a pénzbőség idején, hanem amikor pénzszűke áll elő, az egyéb helyeken elhelyezett pénzeinek visszavonásával ezeknek a vidéki pénzintézeteknek bocsátja a maga tőkéjét rendelkezésére, hogy igy azokat az ilyen válságos időkben rendkívül nehéz helyzetükből kisegitse. (Helyeslés jobbról.) A másik czél, amelyet a Pénzintézeti Központ mint állandó intézmény maga elé tűzött, a reviziónak a behozatalával a pénzintézeti reformnak autonóm utón való előkészitése. A revizió kérdése, t. ház, úgyszólván oly régi, mint a magyar takarékpénztárak intézménye. Takarékpénztáraink kezdetben, a múlt század 40-es éveiben, még a nyugati intézetek mintájára alakultak, azonban nagyon hamar, alig néhány év múlva szakítottak ezzel az iránynyal, részvénytársulati alapra helyezkedtek és ebből folyólag nagyon korán előállott annak a szüksége, hogy az államhatalom közvetlen ellenőrzést gyakoroljon pénzintézeteink felett, épen ugy, amint ilyen közvetlen ellenőrzést gyakorol az államhatalom a külföldön úgyszólván mindenütt. Már 1864-ben, amikor még pénzintézeteinknek a száma csak 60 volt, Weninger Vincze egy tanulmányában hangoztatja a revizió szükségességét (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) és ettől fogva az alkotmányos élet helyreállta után épen ugy, mint a legújabb időkben lépten-nyomon találkozunk javaslatokkal és reformtörekvésekkel, amelyek a revizió szükségességét állitják előtérbe, amelyek e reviziónak az államhatalom részéről vagy autonóm utón való gyakorlását . . . Földes Béla : Csak autonóm utón ! Antal Géza előadó: ... bocsánatot kérek, vannak olyanok is, akik az államhatalom utján való gyakorlást tartják szükségesnek . .. (Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.)... az ország hitelélete szempontjából feltétlenül szükségesnek tartják. 1874-ben a kereskedelmi törvény meghozatala előtt, a pénzintézetek kongresszusa már foglalkozott ezzel a kérdéssel és kifejezte azt a kívánságát, hogy a pénzintézetek autonóm utón ugyan, de mindenesetre ellenőrzés, revizió alatt álljanak. (Helyeslés jobbjelöí.) Az 1875-iki törvény azután, ugy látszik, a pénzintézeti revizió kérdését is legalább néhán}^ évre eltolta, de már 1885-ben újra találkozunk ugyancsak a pénzintézetek részéről ilyen törekvéssel. Ebben az esztendőben meg is alakítják a magyar pénzintézetek a maguk első egyesülését, amelynek kimondott czélja az, hogy a pénzintézetek ellenőrzését autonóm utón lehetővé tegyék. Ettől fogva többek közt jogászegyesületek is foglalkoznak ismételten a pénzintézeti revizió kérdésével. Közgazdasági irodalmunk kiváló munkásai, köztük Földes Béla és Nagy Ferencz t. képviselőtársaink behatóan tárgyalják azt a kérdést, hogy a betétek biztosítása szempontjából a pénzintézetek ellenőrzése mily módon volna eszközölhető. Alakulnak időközben egyesülések, mint a »Magyar Pénzintézetek Országos Szövetsége*, a »Magyar Pénzintézetek Országos Egyesülése«, amelyek alapszabályaikban kifejezetten felveszik azt, hogy a pénzintézetek részére egy általános revíziót szükségesnek tartanak, de a pénzintézetek érzékenységének tekintetbe vételével csak autonóm utón, — ami különösen ilyen autonóm egyesülésnél érthető is — nem akarván azt, hogy a legtávolabbról is mélyebb benyulásnak tekintessék a pénzintézetek autonómiájába a pénzintézeti ellenőrzés. Megalakul, t. ház, a »Revizorok Országos Szövetsége« Szterényi József t. képviselőtársunk elnöklete alatt amely ugyanezt a czélt hangoztatja és sürgeti, ennek megvalósítását tartja a pénzintézetek érdekében legelső feladatának. Sőt tovább mehetek; alakulnak vidéki pénzintézeteinknél — fájdalom, nem magyar, hanem nemzetiségi pénzintézeteknél, 1901-ben román pénzintézeteknél, továbbá felvidéki és 1903-ban szász pénzintézeteknél — kötelékek, amelyek a revíziót a kötelékükbe tartozó összes pénzintézetekre kötelezőleg kimondják. A revizió tehát ismét olyan általánosan érzett szükség, amelynek kielégítését czélozta a pénzügyminister ur ezzel a javaslatával, ő a Pénzintézeti Központot akarja autonóm szervvé megtenni, amely hivatva volna a revíziót a kötelékébe tartozó pénzintézetek felett gyakorolni. Csak azok felett, amelyek belépnek a kötelékébe, mert nem akarja a belépést kötelezővé tenni, de ha egyszer a Pénzintézeti Központ tagjainak sorába beléptek, akkor igenis, kötelező volna reájuk nézve a revizió. Tehát ismét azt mondhatnám, hogy majdnem félszázados fejlődésnek a következményeit vonja le a pénzügyminister ur ebben a javaslatában és ha egészen őszintén végignézem az előzményeket és ha szemügyre veszem ennek a javaslatnak az intenczióit, abban pártpolitikát nem találhatok, legfeljebb egy egészséges hitelpolitikát, egészséges pénzügyi, gazdasági politikát. (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház ! Fájdalom, amint mondottam, »habent sua fata libelli«, egy félreértés folytán a t. ellenzék ebben a kérdésben politikát lát, (Felkiáltások balfélől: Pártpolitikát!) — pártpolitikát, természetesen — és ezt a dolgot is, amelyet különben is nyílt szemmel, minden szemüveg nélkül kellene tekinteni, a pártpolitikának zöldes-sárga szemüvegén át tekinti. Mindenesetre sajnálatos, t. ház, hogy egy minden pártpolitikától teljesen távol álló, tisztán és kizárólag az ország közgazdasági érdekeit szem előtt tartó intézmény ebben a megbirálásban részesül; mindenesetre sajnálatos, hogy a pénzügyminister ur azt a czélját és törekvését, amelyet