Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

74 581. országos ülés 191 i Huszár Károly (sárvári) : Még sem járja, hogy itt két tiszt egymásnak ront ! Posgay Miklós : Hiszen épen az elnök úrtól hallhatta, hogy Ábrahám kitüntetésben részesült ! (Mozgás.) Már elfeledte ? Elnök : Csendet kérek ! Ábrahám Dezső: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk I) Tudom én azt, hogy nem valami szimpatikus álláspontot képviselek ; erről meg vagyok győződve, azonban méltóztassék megengedni, hogy a magyar képviselőházban is elhangozhassék egyszer a szabad meggyőződés nyilvánítása. (Helyeslés jobbjelől.) Nem teóriák és nem formák dolga ez, mert méltóztassék elhinni, hogy a legnagyobb jogi igazság az, amit a latin fejez ki, hogy »forma dat esse rei«. Sokszor magában a formában rejlik a dolog lényege. íme, itt van, ha már az ember saját egyénisége is szóba kerül, amit a képviselő ur közbeszólása provokált, egy eleven példája ezen jogi megállapításnak, a saját személyemben, mely példa mutatja, hogy tényleg forma dat esse rei. (Halljuk! Halljuk!) önök, t. képviselő urak, hoztak egy törvényt az esküdtbíróság reformjáról és meghozták a királysértésről szóló törvényt. Megtörtént velem magammal, hogy vezérczikket irtam egy napilapban, amelyben a kir. ügyészség királysértő momentumokat talált. Ha a legfelsőbb királyi kegyelem nem részesített volna abban a szerencsében, hogy törölte nemcsak rám, hanem mindazokra nézve, akik ilyen politikai bűnbe estek, az eljárás meginditását és lefolytatását, akkor méltóztassék elképzelni, mityen inkompatibilis volna nekem, mint királysértőnek, a helyzetem az én katonatiszti állásommal. Pedig ez nagyon lényeges dolog. Nagyon lényeges tehát a formák kérdése és ne méltóztassék azt hangulatok, pillanatnyi benyomások alapján megítélni. Az esküdtbiróságról szóló törvényjavaslat kodifikácziója alkalmával is visszaható erőt méltóztattak statuálni, bár akkor, midőn megírta az a czikkiró a maga czikkét, abban a meggyőződésben volt, hogy ezt nem a törvénynek vasbilincsével megkötött szakbiróság fogja megítélni, hanem a polgárok szabad egyéni lelkiismerete. Azt csak nem fogjaazigentisztelttúloldalsem vitatni, hogy akkor forró napok voltak és talán az ellenzéknek is joga volt bizonyos elkeseredésre, midőn a várható fejleményekre való tekintettel épen a mostani ministerelnököt bizták meg a kormány megalakításával. Ha ilyen esetben valaki egy hírlapi czikkben talán szabadabban nyilatkozik, abban a meggyőződésben és reményben, sőt abban a tudatban is, a törvényes jogállapotok ismerete alapján, hogy az polgárok szabad meggyőződése szerinti megítélés alá fog kerülni, nem pedig a szakbiróságoknak bilincsekbe vert és megkötött elbírálása alá, akkor ez szintén olyan forma, amely a lényeget képviseli, amely igazán dat esse rei. Nem formák, nem teóriák kérdése ez, t. ház. Es ha már az inkompatibilitásról beszélünk, amint azt Sztranyavszky Sándor t. képviselőtársam május 11-én, kedden. emiitette tegnapi beszédében, kérem méltóztassék ezt is visszaható erővel felruházni, méltóztassék ezt az inkompatibilitást mindjárt tíz évre visszamenőleg megállapítani. Springer Ferenc? t. képviselőtársam nagyon helyesen jelentette ki, hogy nem a suprema lex salus rei publicae kívánja, hogy ennek a törvénynek visszaható erőt tulajdonítsunk. Hát tényleg nem is kívánja. Mert nézzük, mi a jelen esetben salus rei publicae, vájjon az-e a salus, az-e az állam létfeltétele, hogy egy pár gazembert felakaszszanak, vagy pedig az-e, az államnak még erősebb érdeke, létfeltétele, hogy a létező jogállapotokat, amelyeken az egyéni és közszabadság nyugszik, meg ne bontsuk és ki ne rúgjuk a lábaink alól ? Igenis meglesz a jelennek az elégtétele, ha az urak meg fogják ezt a törvényt ebben az állapotában szavazni, de meglesz a bázisa esetleg egy szomorú jövendőnek is. Mert hogy áll a helyzet, t. ház ? Ugyebár, igaz, hogy ennek a törvényjavaslatnak 24. és 25. §-a feltételezi, hogy ez a bűncselekmény már előbb is bűncselekményt képezzen, de annak illusztrálására, hogy mégis miféle veszedelmek származhatnak, méltóztassék megengedni, hogy egy abszurditást hozzak itt fel, mert hiszen a szélsőségek találkoznak. Ha folytatjuk ezt a törvényhozási nizust, amely ebben a törvényben megnyilvánul, akkor sohasem tudjuk, hogy egy ártatlan cselekmény, egy ártatlan magatartás, sohasem tudjuk, hogy pl. az, hogy X. képviselő holnap fekete kávét iszik," nem fog-e egy holnapután meghozandó büntetőtörvény rendelkezésébe ütközni. (Élénk mozgás és ellenmondások jobbjelől.) Ez talán egy túlságba vitt hasonlat, de épen a túlságok azok, amik kiemelik a dolog lényegét. Mert azt mondja pl. a 24. §., hogy igenis feltételezi a bűncselekményt. De hát hiszen bűncselekmény maga a kihágás is. Ennek a szakasznak alapján egy kihágást is, amely esetleg már régen elévült, mint egy uj bűntényt fognak statuálhatni. Mert hogy állunk pl. — ha már jogi fejtegetésekbe bocsátkozunk, bár ugy tudom, hogy a t. ház a szakkérdéseket nem szívesen tárgyalja — az elévülés kérdésével ? (Halljuk ! Halljuk !) Ügy-e bár, a 24. §. egy makszimális, egy sokkal súlyosabb büntetési tételt statuál, mint a régebbi törvényes állapot. Már pedig, ha egy bűncselekmény súlyosabb büntetési tétellel van megróva, akkor annak elévülése is hosszabb időt igényel. Ha már most azt a tettet, amelyet most súlyosabb bűncselekménynek jelent ki ez a büntető javaslat, az illető régebben követte volna el, az a régi elévülési szabályok alapján már elévülhetett volna, de ha ezt a szakaszt húzzuk rá, akkor ez egy el nem évült bűncselekmény; ezzel egy uj bűntettet fognak statuálni, holott az a bűntetőtörvénykönyv alaprendelkezése alapján már bűnténynek nem volna tekinthető. Nagyon rövid leszek már, t. ház. (Halljuk! Halljuk!) Csak sajnálom azt, hogy mindig az igazságügyi bizottság az, amely vészbizottság és