Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. 463 példátlan, fáradtságot nem ismerő, emberfeletti kitartással és erővel munkálkodott, hogy azt megirigyelhetné a világ bármely metropolisa. Tessék csak illetékes embereket megkérdezni, bogy a főváros közigazgatása, pl. a katonai ügyosztály, mit cselekedett ebben a liáborus időben. Tudta-e olyan példás rendben a világ bármely fővárosa elvégezni azt a rettentő sok munkát, mint Budapest székesfőváros törvényhatósága, illetőleg vezetősége tette ? Méltóztassanak összehasonlításokat tenni. Tudomásom van róla, hogy a velünk hadban álló államok fővárosai mit tettek és mit tesznek a háborúban és még inkább tudjuk, hogy mit tesz Németország és mit tesz Ausztria fővárosa. Tessék megnézni a statisztikát, hogy a jótékonyság, a humanitás, a hadsegélyezés terén mit tett Budapest és annak vezetősége s akkor meg fognak róla győződni, hogy e tekintetben széles e világon első helyen áll Budapest székesfőváros. Ami az élelmezés kérdésére vonatkozik, elismerem, hogy itt szemrehányás illeti a főváros vezetőségét, a polgármestert és a tanács minden egyes tagját, mert ezek egyaránt felelősek, ép ugy, mint felelős itt a kormány minden tagja, de meggyőződésem, hogy nem egyedül őket, hanem a legnagyobb mértékben illeti a megrovás a ministerelnök urat és az egész kormányzatot is. Mert aki a főváros élelmezési osztályát vezeti, az a Eolkuskázy Lajos, akit annyira szólnak-szapulnak most, éjjelt nappallá téve fáradozik nagy szaktudással, nagy szakértelemmel azon, hogy a bajokon segíthessen, de megakad ott minden, ahol, meggyőződtem róla, bizonyos esetekben még maga a kormány sem tehet semmit sem. Volt eset, t. képviselőház, amikor véletlenségből hozzám kerültek olyan emberek, akik óriási nagy mennyiségű lisztet tudtak volna behozni egy semleges állam területéről. Ennek a lehetőségnek már minden biztositéka megvolt. Az illető állam malom egyesületi szindikátusa Írásban kötelezte magát, hogy ezt a mennyiséget átengedi a fővárosnak, amikor ennyi biztosítékkal sem elégedtek meg, akkor ennek a semleges államnak kormánya is garantálta, hogy ezt a mennyiséget el lehet hozni. S bár ugy a főváros vezetősége, mint mások is mindent elkövettek a kormánynál, hogy ezt az óriási nagymennyiségű lisztet ide behozhassák, az egész akczió megakadt, egyrészt azon, hogy nem állott rendelkezésre elegendő vaggon, másrészt pedig annálfogva, hogy — mondjuk meg ugy, amint van, én már megmondottam egy esztendővel ezelőtt is — azt a mennyiséget, amit Magyarország semleges államokból megszerezni képes, meg kell osztania Németországgal és Ausztriával. Az igazság ez, t. uraim, és sajnálattal tapasztalom, hogy ebben a dologban a magyar kormány is teljesen tehetetlen. T. képviselőház! Különösen elvárhatná a magyar nemzet, a magyar társadalom, hogy ennek a tengernyi véráldozatnak árán legalább megváltaná azt a jogot, hogy Magyarországon a magyar legyen úrrá s ezzel szemben minden téren azt tapasztaljuk, hogy visszafejlődtünk minden tekintetben. Es olyan dolgok történnek napról napra, olyan apró tüszurásokat, csipkelődéseket kell elszenvednünk, amelyek méltán sérthetik minden magyar ember önérzetét. Az igen tisztelt ministerelnök ur gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársam interpellácziójára adott válaszában azt mondta, hogy Szerbia megszállott területén majd később — ép ugy amint a galicziai és oroszlengyelországi részen osztrák kormányzás —• a katonai közigazgatást felváltó jjolgári közigazgatásban inkább magyar emberek fognak majd érvényesülni. Tenger magyar vér árán foglalták el azt a Szerbiát, igaz, szövetségeseink segítségével és ezért, de épen a szomszédságnál és históriai jogunknál fogva is, mert valamikor Szerbia Magyarországhoz tartozott, joggal elvárhattuk azt, mit a ministerelnök ur igért. Mégis azt kell tapasztalnunk, hogy azt a pár vezető állást, amelyet kezdetben magyar emberekkel töltöttek be, a mostani megszállás idején felcserélték olyanokkal, akik, joggal merem állítani ellenséges indulattal vannak ma is a magyar nemzeti állameszme iránt, sőt biztos tudomásom van arról, hogy a deczember 2-án kelt rendeletben kiadták azt a parancsot, hogy Belgrád falain és házain csak a fekete-sárga lobogónak szabad lengeni és ugyanakkor Belgrád váráról és egyéb épületeiről levették a magyar lobogót. (Mozgás balfelöl.J Kérdem, t. ház, hogy annak a magyar katonának, aki ott áldozta a vérét és akit a lelkesedés tüze vitt oda, micsoda lelki fájdalma van, amikor azt tapasztalja, hogy az a magyar hazafiság, amely olyan magasan lobog lelkületében, ilyen sértést kénytelen elviselni (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A ministerelnök ur több beszédében már maga is megbélyegezte mindazokat, akik a magyar hűségben még mindig kételkednek és igazán minden magyar embernek örömet okozott, midőn azt mondotta, hogy ezeknek az időknek meg kell szünniök, a magyar bebizonyította az egész világ előtt és különösen azok előtt, akik századokon keresztül bizalmatlanok voltak vele szemben, hogy nem érdemelte meg ezt a bizalmatlanságot. De mit szóljunk ahhoz, hogy még mindig találkoznak egyesek minden téren és különösen .akadnak, sajnos, katonai parancsnokok — nem akik a harcztéren vannak, nem akik ott a mi fiainkkal együtt véreznek és áldoznak, hanem azok, akik itt egyes depókban, magazinokban és kórházakban parancsnokolnak, (Ugy van! boltétól.) akik minden alkalmat megragadnak abból a czélból, hogy magyargyülöletüknek még most is, ezen világháború közepette is kifejezést adjanak. Mit szólnak önök ahhoz, hogy most már