Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

5M. országos ülés 1915 i tudhatjuk be, amelyeket a kormány a kenyér-, illetőleg a liszt- és húsfogyasztás érdekében még idejében életbeléptetett és ezért a kormány iránt mindenki, aki elfogulatlanul itéli meg a helyzetet, csak a legnagyobb hálával tartozhatik. (Igaz! ügy van! a jobboldalon.) Az ujabb időben bizonyos társadalmi körök a drágaságért a gazdákat okolják és azt fejtegetik, hogy a drágaságból — persze megint csak az élelmiczikkek drágaságáról van szó — a gazdáknak óriási nagy a haszna. Legyen szabad itt egészen röviden a mezőgazdaság helyzetével foglalkozni. Én ezzel az állítással szemben csak arra utalok, hogy a rossz terméskilátások következtében a búza ára júliusban, amikor a háború még nem tört ki, már 27'18 K-ra emelkedett, augusztusban elérte a 31"52 koronát, szeptemberben 34'61 koronát, októberben pedig a 3903 koronát. A rozs ugyanebben az időszakban felemelkedett 19'29 koronáról 21'93 koronára, azután 25'07 koronára és októberben 30'28 koronára. Azután már tudvalévőleg az árak makszimálása következett. Ebből az átlag áremelkedésből a gazdának valójában nagyon kevés haszna volt az első évben ; 1914-ben sokkal kevesebbet élvezett belőle, mint amennyit általában hisznek, mert tudvalevőleg, nálunk a gazdák termésük egy részét, rendesen egyharmadát már májusban előre eladják, már pedig 1914 május havában jóval alacsonyabbak voltak a gabonaárak. Tehát a gazda termésének egy részével már le volt kötve és kénytelen volt azt azon az alacsony áron szállítani. Amikor azután augusztusban és szeptemberben az árak a mondott nagyságra felemelkedtek, akkor a gazdák siettek eladni gabonakészletüket, mert egy teljesen uj és bizonytalan helyzet előtt állottak és senki sem tudta, hogy a világháború meddig tarthat. A moratórium is a gazda nyakába szakadt, nem tudta, honnan fog pénzelni és boldog volt, hogy a gabonáját elszállíthatta. A vasúti forgalom heteken át, sőt vonalonként kevés megszakítással a teherforgalom számára hónapokon át szünetelt, a gazdák el voltak zárva minden segitőforrástól, tehát örültek, ha valamiképen pénzükhöz jutottak. Az 1914-ik évi rérngyenge termésből maradt tehát nekik az utolsó, a harmadik harmad, amelyet későbbi időkre tettek el; ebből kellett kitelnie a vetőmagnak, a konvencziónak stb. Ha tehát azt kutatom, hogy mennyiben élvezték a gazdák a háborús gabonaárakat az első évben, azt kell mondanom, hogy abból ugyancsak keveset élveztek. Hogy pedig ez valóban így van és nemcsak üres állítás, azt bizonyítja az, hogy amikor a kormány elrendelte a gabonarekvirálást, már nagyon keveset találtak a gazdáknál, mert azoknak nem volt mit eladniok. (Igaz! Ugy van!) A háború első évében az 1915-ik évi aratásig a gazdák túlnyomó része az állattenyészczember 10-én, pénteken. 413 tésből, az állatok eladásából pénzelt. A gazdáknak elvitték a fogataikat, elvitték a lovaikat, amit akkor ők még szerencsének tekintettek, mert ez volt egyetlen pénzforrásuk. Erre a pénzre pedig igen nagy szükségük volt, mert az üzemköltségek rohamos mértékben emelkedtek. Amilyen mértékben behívták az ujabb kororsztályokat, nagyon természetesen, ugyanolyan mértékben megfogyatkozott a gazdaságokban a munkaerő, az mind ritkább és természetesen drágább lett. Am az üzemköltségek nemcsak evvel növekedtek, hanem avval is, hogy ugyanolyan mértékben emelkedtek azok a költségek, melyek a hadbavonult cselédek és egyéb alkalmazottak családjainak fentartására szükségesek voltak. Ugyancsak óriási mértékben emelkedtek mindazon ipari termékek és ipari czikkek árai, amelyekre a gazdáknak szükségük van, milyenek a szén, olaj és kenőanyagok, vasáruk, zsákok, ponyvák és építkezési anyagok. (Igaz ! Ugy van!) Teljes joggal mondhatjuk, hogy a gazda helyzete az 1914—15-ik évben nem volt kedvező ; a gazda hihetetlen nehézségekkel küzdött. Csak azoknak volt pénzük, akik állatok eladásával tőkéjüket fogyasztották, melyet persze pótolni sem tudtak, mert az eladott állatok helyébe ujakat nem lehetett vásárolni, úgyhogy a gazdák között általánossá vált az a nézet, hogy sokkal jobb a normális év normális gabonaés állatárakkal, mint a háborús idő a magas gabona- és állatárakkal, de egyúttal a magas üzemköltségekkel és a háborús helyzet minden nehézségével. Mindenki várakozással tekinthetett az 1915-iki termés elé, amely a nyár elejéig országszerte szépnek ígérkezett. Sajnos azonban az aratást megelőző 8—10 héten át az ország számos vidékén folytontartó nagy szárazság állott be, amelyet azután viharok és úgyszólván megszakítás nélküli esős időszak követett, amely még most is tart és azt eredményezte, hogy gabonából a tényleges terméseredmény kisebb lett, mint amit várhattunk, az őszi vetési munkálatok erős késedelmet szenvedtek és nem lehetett annyit bevetni, mint amennyit be szoktak vetni, a burgonya és répa egy része a korai hirtelen fagyok következtében a szántóföldön megfagyott, és így járt helyenként még a tengerinek egy csekélyebb része is, melynek törését az egyes vidékeken csak a közelmúltban fejezhették be. En teljes mértékben minden vonatkozásában átérzem a jelen idő komolyságát és ezért minden túlzástól tartózkodva beszéltem jelenlegi gazdasági helyzetünkről, és ezt is csak azért tettem, mert felháborítónak tartom, hogy az olyan körök, melyek a mezőgazdaság helyzetét nem ismerik, vagy megismerni és méltányolni nem akarják, a mostani súlyos időkben a sok nehézséggel küzdő gazdaközönséget frivol módon jogtalan nyerészkedéssel, óriási gazdagodással, másrészt pedig tehetetlenséggel, maradisággal