Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
3R8 Ő.9//. országos ülés ltíiö deczember ÍO-én, pénteken. iránti tisztelet és az a figyelem, amelylyel a nemzet iránt tartozunk, — a nemzet iránt, mely oly példátlan módon tanúsította áldozatkészségét a. háború követelte szükségletekkel szemben — jogossá tette azt a várakozást, hogy illetékes helyről, a kormány padjairól tájékoztassák a nemzetet arról, mik is azok a terhek, amelyek eddig a háborúval kapcsolatosan az ország szempontjából felmerültek, (Igaz ! Ugy van ! Halljuk ! HaU'luk! balfelől.) A t. kormány, ugy látszik, ebben a tekintetben más álláspontot foglal el és más állásponton van a pénzügyi bizottság is. Hiszen a bizottsági előadó ur oly szépen, oly részletesen foglalkozott a jövedelmi adó taglalásával, annak a különböző társadalmi osztályok között való megoszlásával, megemlékezik a bizottsági jelentés pár igazán szép sorban a nemzetnek a hadikölcsönökkel kapcsolatos áldozatkészségéről is, de egyetlen szóval sem érinti, hogy mi az az áldozat, amibe eddig a háború került ? Ebben én rendszert látok. Egy másik javaslatnál, amelyben a t. kormány igen bölcsen és helyesen az elpusztított területek felújításának akcziójában a jogi helyzet szükséges rendezéséről gondoskodik, e javaslat indokolásából részletesen megtudjuk, mi az a nagy nemzeti veszteség, amit az orosz invázió felvidékünkön okozott. De itt sem tájékoztatják egyetlen szóval sem a törvényhozást arról, hogy mi a kormány álláspontja ezen területek felújítása körül ? (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) Egy nagy, egy gyönyörű, egy eléggé nem méltányolható és egy eléggé el nem ismerhető társadalmi akczió, amelyet »Az Est« czimü lap indított meg, segítségére jön e tekintetben a kormánynak. Privátim tudjuk, hogy az állam is hozzáad ehhez az akczióhoz egy részt s hogy a másik részt a társadalom áldozatkészsége adja, de hogy mi a kormány álláspontja, ebben a törvényhozásnak semmi tájékozása sincs. (Ugy van! balfelől.) Talán nem követek el tehát hibát, ha magam konstruálom meg a hadiköltségek mértékét és ebből egy kis képet vonok le a jövő pénzügyi és gazdasági helyzetre nézve. (Halljuk!) A t. kormány a hadikölcsÖnök kibocsátásánál formailag teljesen helyesen, szabatosan, jogosan, járt el, mert hiszen az 1912. évi LXIII. t.-czikk 16, §-a felhatalmazza a kormányt, hogy a hadi szükségletek fedezésére szükséges összegeket, mindaddig, míg azokat a törvényhozás meg nem állapítja, az elkerülhetetlenül szükséges mérvig előlegezhesse és azok megfelelő fedezése iránt hitelművelet utján intézkedhessek. De- ismét külföldi mintákra hivatkozva, legyen szabad azt a gondolatot felvetnem, nem méltóbb formája-e a nemzet áldoztakészsége felhívásának az, hogy szükség esetén — és ez a szükség, sajnos, még ismételten fenn fog forogni — a törvényhozás összessége vétetnék igénybe ? A német parlamentben talán ma a negyedik tízmilliárdról szóló javaslatot fogják előterjeszteni. Látjuk, hogy ott a. törvényhozás egységének megnyilatkozása azzal a nagy tekintélyivel, amelyet a nemzet egyeteme a törvényhozás egységében képvisel, mennyivel jobban érvényesül. (Ugy van ! balfelől.) Appelláljunk tehát mi is a nemzetre és akkor, azt hiszem, még nagyobb eredményt fogunk elérni, mint elértünk eddig. (Ugy van! balról.) És hogy a parlament, a magyar országgyűlés ezen egységes megnyilatkozásának ellenségeink előtt minő óriási erkölcsi hatással is kell bírnia, arról talán felesleges beszélni. (Ugy van ! Igaz ! balfelől.) Nem kapván itthon tájékozást, utalva vagyok az osztrák államadósságokat ellenőrző bizottságnak az 1914—15. év második feléről szóló legutóbbi kimutatására, amely Ausztria hadiköltségeit a háború első öt hónapjában 5044 millióra, kereken öt milliárd koronára teszi. Már most ebből konstruálva a dolgot és azt, hogy a mozgósítás első hónapjai drágábbak, azzal, hogy a hadviselés későbbi hónapjaiban más költségek növekednek, kiegyenlítettnek véve, ugy számítom, — a pénzügyminister urnak módjában lesz megkorrigálni, ha nem helyes, —hogy nekünk Magyarországon havonkint 360—380 millióba kerül a háború, tehát az eddigi tizenhét hónap ez év végéig kereken hat és fél milliárdnyi költséget igényel. Két éves háború mellett — sajnos, a kilátások nem biztatók rövidebb időtartamra — e kulcs szerint 9 esetleg 10 milliárdunkba fog kerülni a háború. Ezt az összeget a nemzet ép ugy elő fogja teremteni, mint az eddigi költségeket. Roskadásig, az utolsó fillérig, amiként az utolsó csej^p vérig kell meghoznunk minden áldozatot is ; meg fogjuk tenni zúgolódás nélkül, mert hiszen a nemzet létéről vagy nem létéről van szó. (ügy van ! balról !) Nem is erről van szó, hanem arról, hogy hogyan fogunk állani e terhek tekintetében a háború után. Hozzátéve azt a szükségletet, melyet a rokkantak, az özvegyek, az árvák ellátása, az elpusztított területek felújítása, a megrongált államvasutak és utak felújítása, a hadseregnek feltétlenül az eddiginél még fokozottabb mértékben szükséges felszerelése igényel, nem teszem magasra, sőt inkább alacsonyra a háború után felmerülő költséget évenként 800— 850 millió koronával. A budapesti kereskedelmies iparkamara elnöke nemrégiben, ha jól tudom Aradon tartott beszédében 15 milliárdra, vagyis még nagyobb összegre tette a szükségletet. Ezen óriási teherrel szemben — ezzel tisztában kell lennünk — olyan áldozatokat kell hoznunk, amelyeket saját magunk érdekében hozunk, nem lehet tehát az áldozat olyan nagy, hogy azt a nemzet el ne viselje; mert hiszen azzal az áldozattal szemben, amelyet hozandók leszünk, mindig a veszteségnek azt a lehetőségét kell állítanunk, — amelyről, Istennek hála, nem beszélhetünk már — ha nem győzelmesen kerülünk ki a háborúból. Azzal a mértékkel tehát, melyet nyertünk a győzelmes háború folytán, kell mérnünk azt az áldozatot, amelyet hoznunk fog kelleni győzelmes ügyünkért. T. ház ! En a háború utáni gazdasági helyzetet nem láthatom, olyanformán, mint gróf Ss-