Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

'eczember 9-én, csütörtökön. 366 593. országos ülés 1915 d mikor a karácsonyi szent békét megzavarta az ellenséges támadás, a katonák, tízszeres, százszszoros erővel verték vissza az ellenség többszörös túlerejét, mondván: még karácsony szent estéjén sem hagytok békében? És azt hiszem — s ez nem teátrális tény — hogy Krisztus születése óta nem érhetett nagyobb dicsőség embert, mint érné azt, aki ily nagy vérpatakoktól, ily nagy vér- és pénzáldozatoktól mentené meg az emberiséget. Fényes napként ragyogna a neve mint a legnagyobb békeangyaló. Gróf Serényi t. képviselő ur emiitette szövetségeseinkhez való viszonyainkat, szövetségeseink hatalmas munkáját és dicsőségét. Dicsőség szövetségeseinknek, áldás rájuk és becsület nekik ; de az emiitett tárgyalásokra való tekintettel, amelyek külpolitikai közös képviseletről, közös katonai ügyekről, közös gazdasági érdekekről szólanak, vezéreljen minket mindig az, hogy két fejünk van, két kardunk van és két fej nem gondolkodhatik egy ésszel, két kard nem lehet egy hüvelyben s a barátságnak és a szövetségnek leges-legbiztosabb alapja és minden irigységnek és veszekedésnek kiküszöbölésére az szolgál a legjobban, ha a barátok között is minden barátságuk mellett s a szövetségesek között is, minden szövetségük mellett az egyiknek is, a másiknak is megvan a maga zsebe. Közös zseben alapuló barátság rendesen magában hordja már az irigység és a bizalmatlanság csiráját, mert pénz dolgában az emberek mindig azt gondolják és mondják, hogy ne bizzunk egymásban, de számoljunk: ami az enyém, az enyém, ami a tiéd, az a tiéd. Két fej, két kard, két zseb harmóniájában.- igy fejlődjék szerény véleményem szerint a monarchia és szövetségesünknek viszonya. Nem hallottam továbbá említeni Ausztriára vonatkozó viszonyunk rendezését. Erre nézve hasonlóképen megkezdődtek már az előmunkálatok, mert a kérdés aktuális lett; és ne legyünk olyan rossz diákok, akik az utolsó perczben kezdenek tanulni, akik akkor kezdik lapozgatni a leczkét, amikor a tanár már az előttük ülőt kérdezi. Előbb kell ezek felett a dolgok felett gondolkodni; és e tekintetben bátorkodom arra az álláspontra helyezkedni, hogy a monarchiában mint két önálló állam, amelynek azonban egy feje van, t. i. a király és egy kardja, t. i. a hadsereg, praktikus egy fej és egy kard mellett az egy zseb alapjára is helyezkedni, vagyis minél szorosabb gazdasági kötelékbe lépnünk. Mi lássuk el őket, ők lássanak el minket, kiegészítve egymásnak igényeit, mint a jó házastársak példájára, akik nem beszélnek jogról és kötelességről; mert ott már vége van a békének, ahol szeretet helyett jogról, paragrafusokról vitáznak, közjogi előadásokat tartanak; pedig a mi viszonyunk szerény meggyőződésem szerint a szeretet alaj)ján, egymás szükségszerű megértése alapján volna kezelhelő, és ezt a szükségszerű kölcsönös megértést ismét csak az egy fej, egy kard, egy zseb, a közös tűzhely, a kölcsönös szeretet álláspontja mozdítja elő legjobban. Ezek után, t. ház, érintve e fontos kérdéseket, bátorkodom előhozni azokat a gondolatokat, vagyis inkább kérelmeket a t. kormányhoz, amelyekre nézve kérem, hogy ha valaki magot talál ebben a cséplésben, használja fel. Különösen kérem erre a kormányt ebben az időben, mert hiszen a háború alatt, ahol emberek millióira, ahol pénzek milliárdjaira van r

zükség, milliók eszére is szüksége volna a kormánynak ; és csak ugy mellékesen jegyzem meg: azon csodálkozom, hogy amikor milliók testét, amikor milliárdok pénzét viszik ki a háborúba, ugyanakkor a czenzura milliók eszét átkozza ki az egész hadviselésből. Ha szabad gondolkodás, ha szabad beszéd volna, volna ugyan ebben sok pelyva is, de akadnának mégis csak okos emberek is és bizony e milliók eszét, gondolatát és érzületét a czenzura kellene hogy figyelembe vegye, mert mások eszére is szükség van a háborúban és nemcsak annak a kisebb körnek az eszére, amely a czenzurát dirigálja és amely ítélkezik mások esze felett, mint elevenek és holtak felett. T. ház! Épen ezért elsősorban bátorkodom a figyelmet felhívni a hadseregre, s a hadsereg és a katonák ügyében egy

r

re figyelmeztetni a t. házat és az egész országot: talán itt volna már az ideje, hogy az elhunyt, a dicső meghaltak megbecsüléséről kissé jobban gondoskodjunk. Nem elégséges beiktatni az anyakönyvekbe, hogy valaki hősi hajált halt. Azt ott nagyon kevesen fogják olvasni. Társadalmi utón, állami utón is módot kellene találni a holtak jutalmazására, hogy az élők lássák a hősöknek jutó elismerést és becsülést. Magam is újságban bátor voltam módokat ajánlani a holtak megbecsülésére. Ajánlottam, mint katholikus pap, hogy a templomokban állítsák fel a fájdalmas szűz szobrát. Ez vallásközi dolog lehetne, mert hiszen a kálomisták, a lutheránusok, de még talán a zsidók is kell, hogy megbecsüljék a fájdalmas anyát. Farkas Pál (közbeszól.) Juriga Nándor: Te talán már ki vagy keresztelkedve ? (Derültség.) Ajánlottam, hogy tartsuk fel otthon az ő sírhelyeiket. Ajánlottam, hogy az ő otthonukban ültessenek gyümölcsfákat, a községekben emlékfaerdőcskét, mint valamikor Erzsébet királyné emlékére tettük és mindenik fára egy-egy elesett hős nevét jegyezzék fel táblán aranybetükkel. Történelmet Írjunk már most, nemcsak a generálisok történetét, amint valamikor a történelmet tanultuk; az egyszerű katonák hőstetteit is fel kell jegyezni. Hiszen ez óriási történelmi kincset jelent, nagy erkölcsi erőt és tartalmat a jövő számára. Amint az újságban szoktuk olvasni: »Hadseregünk aranykönyvéből, ugy kellene minden faluba összegyűjteni a hősök nevét és tetteit. Azonkívül ajánlottam, hogy áldozati templomot emel-