Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-592
5Ű C 2. országos ütés 1915 deczember 7-én, keddeii. 323 •nézve is. (Helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha azonban mindezek ellenére nem teszek egy lépést sem egy békeakezió irányában, ha mindezek ellenére azt mondom, hogy legyünk készek a harezra s folytassuk azt teljes erélylyel, akkor ennek oka először is az, hogy én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy azok, akiknek kezében van a béke és háború sorsa felett való döntés, ép ugy gondolkoznak, ép ugy éreznek, mint én. Nem kételkedem, tudom, hogy a legnehezebben határozták el magukat ezek a tényezők arra, hogy kirántsák azt a kardot, melyet olyan sokáig használatlanul hagytak heverni. .Tói tudom, hogy életük legboldogabb percze volna, ha újra a hüvelybe tehetnék ezt az immár véressé lett győzedelmes kardot. Ebben teljesen bizom. Ezenkívül azonban visszatart minden békeakcziótól az, hogy, sajnos, nem látom a másik félnél azt az intencziót, mely a békét az adott viszonyok között lehetővé tenné. Mély fájdalommal kell konstatálnom, hogy, sajnos, minden tünet arra vall, hogy ellenségeink még nem fogadták el véglegesen a harezok mai eredményét, hogy még mindent el akarnak követni arra, hogy végül is megfordítsák a koczkát, hogy tehát ennélfogva ma még aligha lehet e tekintetben eredményt elérni. Hiszen nemrég történt, hogy uj franczia kormány alakult és annak elnöke kijelentette, hogy igenis ők is békét akarnak, de csak a teljes győzelem után, »la paix par la victoire«. Tehát csak a győzelem után, addig ők nem állhatnak szóba. Briand kijelentette a ház egyhangú helyeslése mellett, hogy nem lehet addig békéről beszélni, mig az ellenséges hadsereg franczia földön van, hogy czéljuk ElzászLotharingia megszerzése. És az angol kormány nemrég, pár nap előtt is kijelentette, hogy ragaszkodik ahhoz az első nyilatkozathoz, amelyet Asquith a háború czéljaira vonatkozólag tett és amelyben azt mondja, hogy nem tehetik le a fegyvert addig, mig Kémetországot meg nem törték, meg nem alázták, míg ott a militarizmust — mert ez az ő frázisuk — tönkre nem tették és azáltal, hogy példásan megbüntették Németországot, nem biztosítják a jövő békéjét. Ez mind olyan üres frazeológia, (Ugy van! Ugy van!) amely annyira ellenkezik az erőviszonyokkal, a háború jelenlegi helyzetével, hogy — sajnos — nem tudok bizni abban, hogy ma egy ajánlat eredményhez vezetne. Most szintén Angliában, egy békebeszédre azt a választ adta Bonar Law az egyik minister, hogy ezek a békebeszédek tulajdonképen feleslegesek, mert olyan nagy czélokat tűznek ki, olyan nagy feltételeket követelnek, hogy azokról komolyan beszélni az ellenségek előtt felesleges és csaknem nevetséges. Rámutatott arra, hogy akik a békét akarják, azok is azt tartják, hogy.a nemzetiségi elv szerint alakuljon újból Középeuropa. Mit jelent ez Magyarország számára? A megsemmisülést. Magyarország számára a nemzetiségi elvnek uralma annyit jelent, hogy vége az ezeréves történelemmel biró magyar államnak. (Ugy van! Ugy van ! a jobb és a baloldalon. Ezekkel a békefeltételekkel, mi még egyáltalán nem állhatunk szóba. Es ha az ember nézi az entente irodalmát, az is mind egyhangúlag, főleg Angliában, a nemzetiségi elv alapján áll; mindig azt hangoztatja, hogy tűrhetetlen, hogy nem magyar részek tartozzanak Magyarországhoz és hogy a nemzetiségi elv alapján kell átalakítani az országokat. Az entente önmagát hipnotizálja, hipnotizálja bizalommal. Azt mondják, hogy csak ki kell tartani, majd 'annál az elementáris súlynál fogva, hogy többen vannak, győzni fognak. A legnagyobb hatással lemondása után Churchill fejtette ki ezt a tézist az angol parlamentben, és mondta, hogy győzniök kell a nagy számbeli fölénynél fogva. Bizonyos, hogy ez az Achillessarka a mi fegyverzetünknek, de azért remélem, hiszem és tudom is, hogy ezt a tekintetet sohasem fogják szem elől téveszteni, a hadvezetőségnek külön is kell vigyáznia, hogy szükség nélkül emberanyagot ne koczkáztasson, (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) hogy kímélje az emberéletet, mert minden esetre ebben állunk a legrosszabbul, de azért korántsem ijesztenek meg ezek a számok. Hiszen ezek nem most keletkeztek, a számbeli fölény megvolt kezdettől és kezdettől győztünk, egyik előnyt a másik után vivtuk ki. Tehát kell, hogy legyen valami, ami ezt a számbeli fölényt ellensúlyozza, és ez a valami megvan, és meglesz később is. Ez a mi fölényünk rejlik egyrészt abban a központi fekvésben, hogy mi egymást segíthetjük, mikor pedig ők egymással érintkezni akarnak, akkor utaztatni,kell külföldön egy etlenkaton ai szakember ükét, (Derültség.) utazni kell házről-házra, és akkor azután az ellenség látja, hogy most alkusznak, miről alkusznak, hogy most akarnak valami egységes akcziót létesíteni, holott mi napról napra érintkezhetünk egymással, anélkül, hogy ez feltűnnék, csapataink segíthetnek egymásnak, amit az övéik nem tehetnek. Jobb a szervezetünk, jobbnak bizonyult a hadvezetésünk, ugy hogy bátran mondhatjuk, hogy ha ők többen is vannak, hát .ez igy volt már ezelőtt is, már megszoktuk ezt, és feltétlenül győzni fogunk a jövőben. (Igaz! Ugy van! a jobb és baloldalon.) Különben meglepő számbeli eltolódások is történhetnek. Láthatja már az entente, hogy nemrég volt egy szövetségese, egy erős támasza egy vitéz hadseregben, volt a szerb hadsereg, ma nincs, ma azt elseperték az események. Azóta hozzánk csatlakozott Bulgária (Elénk éljenzés.) a maga elsőrangú vitéz hadseregével, a maga nagy életerejével és nagy jövőjével. Es — ami szintén kimondhatatlan nagyfontos41*
