Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-592

592. országos ülés iülö deczember 7-én, kedden. 321 Összes polgárainak tudatába átmegy, ez végre meg fogja hozni népünk törvényes, jogos és mél­tányos követelményeinek teljesítését. T. ház ! A román katonák harczi vitézsége és az otthonmaradt népnek kifogástalan hazafias magatartása teljesen fedik az országos román nem­zeti pártnak álláspontját és igazolják az ezen párt által vallott és mindig követett politikát. Ezen j)olitika nevében kötelességemmé vált kijelenteni, hogy a román nemzeti párt változatlanul fentartja programját, annak megvalósításáért jövőben is minden törvényes eszközzel küzdeni fog, a kor­mánynyal szemben bizalmatlansággal viseltetik, — de a háború ideje alatt minden politikai tény­kedéstől tartózkodik. Különben a háborúra való tekintettel, meg akarván adni minden lehetőségét végleges győ­zelmünknek, az indemnitási javaslatot elfogadom. Elnök: Ki a következő szónok? Kostyál Miklós jegyző: Gróf Andrássy Gyula. Gr. Andrássy Gyula: T, ház! (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt áttérnék azokra, amiket a belpolitikai helyzetről mondani akarok, legyen szabad rámutatnom a külpolitikai helyzetre és mindenekelőtt a katonai helyzetre. (Halljuk!) Ezek annyira dominálják a,z összes többi, itt felvetett és felvethető kérdéseket, hogy már a sorrendben is ki akarom fejezni ezen kérdések túlnyomó nagy fontosságát. Katonai szempontból helyzetünk elsőrendű. Azt hiszem, nem túlozok, amikor azt mondom, hogy a világtörténelemben elért eredmények alig közelithetik meg azt, amit eddig a köz­ponti hatalmak elértek. Ha mint külön harcz­tereket veszszük a Gallipoli—Szaloniki harcz­terét is, akkor tulajdonképen négy hareztéren szorítjuk vissza a vehemens támadásokat, szo­rítjuk vissza a túlerő támadását, az ötödik hareztéren pedig egy győzelmes offenzívára vol­tunk képesek. Már maga ez a tény óriási ered­mény. De ha meggondoljuk azt is, hogy defen­zíváink, legalább a leghosszabb és legnagyobb harczvonalakon nem a mi hazánkban, nem a mi állásainkban, hanem ellenséges földön történnek nagyrészt, akkor valóban mondhatom, ismétel­hetem, hogy ez páratlan eredmény. (Igaz! TJgy van!) Messze Francziaországban állanak a német katonák és messze Oroszországban, Lengyel­országon túl a német és az osztrák-magyar hadsereg; visszaszorítottuk, betörtük azt az offenzív bástyát, amelyből támadva az orosz milliók egymásután, sőt egy időben is, fenye­gették Berlint, Bécs városát és Budapestet, visszaszorítottuk messze és a várak elfoglalásá­val oly csodás rekordot értünk el, amely szintén páratlan a haditörtónelemben. (Igaz! Ügyvan !) Nincs egyáltalán hozzáfogható példája annak, hogy ily rövid időn belül oly sok millióba ke­rülő annyi várat be tudott volna venni egy hadsereg. És, ha összehasonlítjuk azt, hogy I KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVII. KÖTET. Przemysl, ez az egy vár, hónapokig tudott ellen­állni, azzal a ténynyel, hogy a sokkal több pénzbe kerülő látszólag hatalmasabb ellenséges várak néhány nap alatt elestek, csak akkor tudjuk megítélni, mily csodákat tudtak művelni seregeink (Igás! TJgy van!) és csak így tudjuk igazán kifejezni azt a hálát, amelyet éreznünk kell mindazok iránt, akik ebben résztvettek, az elsőktől az utolsókig, de leginkább az utolsókig. (Elénk éljenzés és taps a ház minden oldalán.) Ereznünk kell a hálát aziránt a baka iránt, aziránt a huszár iránt, aki ott egyéni dicsőség nélkül, tisztán csak kötelességteljesitésből és hazafiságból koczkára teszi életét, (Elénk helyes­lés.) óriási fáradsággal küzd és emberfeletti munkát végez. És talán nem is ott látjuk a legfényesebb teljesítményét hadseregünknek, ahol ellenséges földön vagyunk, hanem 'a legcsodásabb eredmé­nyeket talán ott mutatta fel a hadsereg, ahol magának az államunk területén kell védekeznie. Csodálatos, amit a törökök Gallipoliban értek el. Nem voltak felkészülve; tudjuk, hogy nem voltak ellátva azokkal a technikai eszközökkel, amelyek kellettek és mégis a világ legnagyobb flottájának támadását könnyűszerrel visszaver­ték, képesek voltak a franczia és angol világ­hatalmakkal megküzdeni s az annyira fontos Konstantinápolyt és az annyira fontos tenger­szorosokat megvédeni. Csodálatos és külön hálánkat érdemli az, ami az olasz határnál történik. (Elénk éljenzés és taps.) Méltóztassék csak emlékezni, hogyan • kezdődött ez a barcz. Olaszország szövetsége­sünk volt. Ennélfogva az a határ erősebben megszállva, védve nem volt. A nagy tusa talán már nyolez hónapig tartott; a küzdelem változó szerencsével folyt; csapataink ott voltak messze Oroszországban és Galicziában, küzdöttek Varsó és Przemysl előtt, amikor hátba támadt reánk szövetségesünk. Amikor már veszélyessé vált a politikai helyzet, mikor már szükséges lett volna oda csapatokat leküldeni, nem mertük tenni, hogy fel ne izgassuk szövetségesünket, hogy ürügygyei ne szolgáljunk arra, hogy minket volt szövetségesünk megtámadjon. így tehát igazán védtelenül állottak a határok. Hogyha akkor azoknak a tábornokoknak, akik e dicső ellent­állást most vezetik, azt mondjuk, hogy ott az Isonzónál, Trienttől délre, hónapokon keresztül fog sikerülni az ellenséges túlerőt feltartani, azok mosolyogtak volna, vagy szomorkodtak volna, de nem vállalták volna a felelősséget, hogy ez megtörténik. Tényleg mégis sikerült pár divízióval egy nagyhatalom összes hadere­jét hónapokon keresztül feltartani, oly nagy­hatalomnak erejét, amelynek ideje volt felké­szülni, a technika minden eszközét megszerezni, ideje volt mindent, ami szükséges, beállítani a maga számára, de amely egyet nem birt meg­szerezni r azt a virtust, azokat a belső kvalitá­sokat, amely a magyar', az osztrák sereget di­41

Next

/
Oldalképek
Tartalom