Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-590

590. országos ülés 1915 deczember l-m, szerdán. 2l)<) jelentse be a készleteket, a lakosság ennek hűségesen eleget tett, az összes készleteket tavaszszal bejelentette, és akkor hamarosan nem vitték el a készleteket. A lakosság fel is használta egy részét a háziszükségletre. Később jött a rendelet, összeszedték a tengerit és elkövették, hogy ahol egy fél métermázsa tengerit találtak kisgazdánál, az utolsó szemig elvitték tőle. Nem akarok, amint mondám, hosszú panaszt kifejteni. Talán még mások is fel fognak szólalni, csak rámutatok e kérdésre, hogy a lapok szerint is, de általában köztudomás szerint, a termelőtől nemcsak ezt a kis mennyiséget vitték el, amelyre saját házi szükséglete szempontjából is feltétlenül szüksége volt, de elvitték a nagyobb mennyiséget is, ahol találtak, megakadályozták a termelőt abban, hogy eladás czéljára hizlaljon és ugyanakkor a budapesti nagybankok és nagyvállalkozók ezerszámra hizlalták a sertést. (Ugy van! a bal- és szélsobáloldalon.) Szabad-e megengedni, hogy a termelőtől elvitessék a szemes termés, a kukoricza vagy bármi és ezzel mások nyerészkedhessenek? Nagyon ügyeimébe ajánlom a városi közönségnek, amely nagyon sokszor panaszkodik és támadja a termelő közönséget a drágaság miatt, figyelmébe ajánlom azt a tünetet, azt a jelenséget, azt a tényt, csak tessék visszaemlékezni a tavaszi időre, amikor a tengerirekvirálás nem történt meg, akkor a hizott sertés ára falun 3 korona volt élő súlyban, amikor a tengerit elrekvirálták, hogy a kisgazda nem tudott többé hizlalni, hanem a budapesti bankok hizlaltak, akkor 6 korona 50 fillérre emelkedett az ár. Tessék megnézni, most a jelenre hivatkozom, tessék most megnézni, miután a tengeriszedést korán kezdték a kisgazdák, mert rá voltak szorulva és korán fogták hizlalásra a disznót, most nálunk a községekben a sertés, miután a kisgazdák adják el, 'azok hizlalták, újra 3 korona. Béla Henrik: Hol? Szabó István (nagyatádi): Szabad-e megengedni az országban, amikor a termelő hizlal és olcsó húst lehet kapni, hogy a hus ára igy felmenjen. Béla Henrik: Hol kapni három koronáért ? Szabó István (nagyatádi): Tessék megnézni, Somogyban a kisebbfajta 3 korona, a nagyobbfajta 3

r korona 50 fillér. Meglehet venni, van elég. Épen most történtek vételek. Csak rá akarok utalni. Nagyon világos a dolog, amig nem rekviráltak a tavaszszal tengerit akkor 3 korona volt, miután rekvirálták a tengerit 6 korona 50 fillér lett. És most, amikor van tengeri valami, újra 3 koronára száll le a hizott sertés ára. Ez mutatja, hogy a kormánynak kötelessége arról gondoskodni, hogy a tengeri, amely sertéshizlalásra használtatik, maradjon meg a termelőnél, és ha községi vagy állami felügyelet mellett is, legyen a termelőnek módjában a tengerit föletetni, mert jogos haszonhoz jut és a fogyasztó sem fog oly drágán fizetni. Ezt akartam az ó-tengeri rekvirálására nézve elmondani. Itt van most az uj tengerirekvirálás. Nem tudom, hogy a t. kormánya amely összegben kiadta a rekvirálást, hogy mennyiségileg mennyit kell odaadnia a termelőnek, kizárólag a hadsereg czéljaira kivánja-e azt, esetleg kenyér czéljára, ahol az országban ez szükséges, vagy pedig a nagybankoknak és nagyhizlalóknak szánta-e a tengerit? Nem tudom, majd a ministerelnök ur megmondja. De az uj tengerirekvirálás ugy hajtatott végre, hogy nemcsak ott rekviráltak, ahol nagyobb mennyiségben van, de ott is, ahol egy szegény asszony, akinek a férje a hareztéren van, gyermekeivel abból él és 5—6 métermázsa csöves tengerije van, ugy hogy most hiányzik a kenyérnek való szem, gabona, ott is lefoglalták és megparancsolták, hogy ne merjen hozzányúlni, mert bezárják két hónapra és 600 korona pénzbüntetésre ítélik. így történt a rekvirálás. Ez nem helyes, ezt nem lett volna szabad a kormánynak megengednie. Úgyis lehetetlenség, hogy elvigyék a tengerit. Ez csak fölösleges zaklatás, ijesztése a közönségnek. Sirva jönnek a képviselőhöz, hogy mit csináljanak. Beállítanak egy kis malaczot, hogy meghizlalják és ráparancsolnak az illetőkre, hogy nem szabad hizlalni, pedig télen kenyérnek is kukoriczát esznek. Saját kerületemben vannak szegényebb horvátajku községek, amelyek nemcsak háborúban, de rendszercsen télen is kukoriczakenyerct esznek. De mind lefoglalták a tengerit, hogy még kenyérrevaló sem maradt. Ezt nem szabad megtenni. Az ország egyes részeiben jó kukoriczatermés volt, nem hiszem, hogy ne legyen meg az a mennyiség, amelyre a badseregnek szüksége van, és azoknak a vidékeknek, amelyeknek semmijük se maradt, szívesen odaadjak ami van, amikor kenyérre szükséges. Igazán szívesen nélkülözünk, de tiltakozunk az ellen, hogy nyerészkedési czélra elvigyék tőlünk a kukoriczát és mások használják. (Helyeslés a szélsobáloldalon.) Nem tudom bizonyítani, megmondom őszintén, de annyira a közszájon forog és oly szavahihető emberektől hallottam, hogy a múlt nyáron azok a czégek, amelyek meg voltak bízva a rekvirálással, szóval, joguk volt tengerit venni, azoknak egyik-másik megbízottja átvette e tengerit maximális áron, 26—28 koronáért; ugyanazt a tengerit, amit igy összehalmoztak a nyáron hizlalás czéljára egyes nagy bankoknak, nagygazdáknak vállalkozására 40 koronáért adták el, de azért a hizlalás mégis nagyon kifizette magát. Mondom, ezt nem tudom bizonyítani, mert nem lehet az adatok birtokába jutni, de közszájon forog és annyira szavahihető emberek mondják, hogy igaznak kell elfogadni. Nem volna szabad felhatalmazni a rekviráló 38*