Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-590

280 500. országos ülés Í9Í5 deczember 1-én, szerdán. Iával a magyarok a jövendő szempontjából biztosítani akarták magukat az ellen, hogyha ők egy kölcsönös védelmi rendszerbe belemennek, ne járjanak ugy, hogy a mindenkor uralkodó osztrák császár gyermekei között felosztja Ausztriát. Magyarország pedig itt marad az ő régebbi védelmi kötelezettségeivel. Azonban hogy ez sohasem jelentette a területileg való egységet, arra nézve fényesebb bizonyítékra nem is kell utalnom, mint arra, hogy hiszen abban az időben Ausztria a Bundnak tagja volt. Ha mi területileg is egyesültünk volna Ausztriával, akkor nekünk vagy szintén a Bund tagjának kellett volna lennünk, vagy pedig beállott volna ránk nézve az az eset, amiről, gondolom, Rakovszky István t. képviselőtársam emlékezett meg egyszer, hogy nekünk védelmi kötelezettségünk állott volna fenn Ausztria révén a Bunddal szemben is, holott a Bund velünk szemben nem állott volna obiigóban. E történelmi előzmények alapján kérdem hát, mi az értelme az »indivisibiliter ac inseparabiliter« kifejezéseknek? Az, hogy elválaszthatatlanul és elkülönithetetlenül birtoklandók egyrészt az örökös tartományok, másrészt ugyancsak elválaszthatatlanul birtoklandók a magyar korona országai és tartományai. (Ugy van! balfelöl.) Ebből világosan következik, hogy itt nem egy egyesült monarchiáról, hanem két külön államról van szó. Ebben a felfogásban megegyeztünk Szilágyi Dezsővel, ő csak azt a harmadik tényt tette hozzá, hogy Deák Ferencznek volt egyszer — és csakugyan volt épen a Lustkandellel folytatott vitában — egy álláspontja, amely szerint Ausztria Magyarországtól is elválaszthatatlan, de csak a birtoklás szempontjából. Ezt, hogy »a birtoklás szempontjából* méltóztassanak aláhúzni. Mert miként áll a dolog? Ugy, hogy e felett a harmadik kérdés felett, hogy t. i. Ausztria Magyarországtól is elválaszthatatlan, — ha nem területi és nem kormányzati elválaszthatatlanságot értünk alatta — nem is szükséges vitatkozni. Miért? Mert fizikailag lehetetlen, hogy addig, amig ugyanaz a császár uralkodik Ausztriában s ugyanaz a király Magyarországon, miután mind a két részt elválaszthatatlanul kell birnia és birtokolnia, mondom, fizikailag lehetetlen, hogy addig, amig ennek feltételei fenforognak, ez a két állam egymástól elválaszható volna. De ez nem jelenti a területi vagy kormányzati elválaszthatatlanságot, hanem azt, amire egy matematikai példával mutathatok rá a legélesebben. Ha két mennyiség egy harmadikkal egyenlő, addig amig egyenlők, egymás közt is egyenlő ez a két mennyiség, de azért nem szűnnek meg két külön mennyiség lenni. Annak azonban, hogy az egyik résznek ós a másik résznek elválaszthatatlan birtoklása bekövetkezzék, feltételei vannak. Feltételek Magyarországon a koronázás, a hitlevél, a királyi eskü és annak megtartása, alkotmányunk teljes tiszteletbelitartása, továbbá feltétel még a három ágból, t. i. a Károly, Lipót és József ágából való, esetleg női örökösök leszármazása. Rakovszky István: Es a katoliczizmus! Polónyi Géza: Igen. Ezt ón voltam bátor annakidején kiásni és nagyon köszönöm, hogy méltóztatik erre utalni. Római katholikusnak kell lenni. Miután az osztrák alkotmány és osztrák pragmatika szankczió szerint ez a feltétel, hogy katholikusnak kell lenni, kikötve nincsen, ennélfogva nagyon helyes az a konzekvenczia, hogy aki Magyarország királya, az lehet egyúttal Ausztria császárja, de már megfordítva nem mindig állhat meg, mert ha pl. Ausztria császára nem katholikus, akkor az Magyarországon a pragmatika szankczió szerint nem lehet király. De én nem erre akarok rátérni, hanem folytatom ott, hogy az 1722. és 1723-iki törvényhozás nemcsak nem mondta ki a monarchikus egyesülést, nemcsak nem tartalmazzák törvényeink az elválaszthatatlan együttbirtoklást örökös időkre, hanem épen az ellenkezőjét tartalmazzák. Kern akarom t. képviselőtársaimat a felolvasással untatni, de ha méltóztatnak megnézni az első czikkely harmadik és negyedik pontját — és nem csupán a kérdéses 7. §-t — látni fogják,hogy a pragmatika szankcziónak helytelenül nevezett törvény, mely sohasem volt pragmatika szankczió. nem is lesz azzá, egyenesen utal arra, hogy nem Ausztria elválaszthatatlan Magyarországtól, hanem egyrészt Ausztriának örökös tartományai, másrészt a magyar korona tartományai egymástól el nem választva, birtoklandók. De én azt hiszem sikerülni fog a t. képviselőháznak ebben a kérdésben egy jierdöntő érvet felhoznom, olyat, amely minden magyar embert, talán még az osztrákokat is meg fogja győzni, hogy az az elmélet, amely Magyarország és Ausztria között elválaszthatatlan birodalmi vagy monarchikus kapcsolatot akar látni, merőben helytelen, valótlan és czélttévesztett. Miután Ígértem, hogy előbb felolvasom az 1723. évi törvényt, van szerencsém utalni az 1723:11. t.-cz. 11. §-ára, amely azt mondja (olvassa): »Es a királyválasztásra és koronázásra nézve a Karok és Rendek ősi és régi helybenhagyott és bevett szokását és előjogát oly értelemben tartják fenn, hogy annak csakis az említett nőág teljes kihalása után legyen helye«. Tehát nemcsak hogy nincsen örökös elválaszthatlanság, hanem ellenkezőleg ki van kötve az elválaszthatóság, sőt meg van mondva, hogy mikor következik be az elválaszthatóság. vagyis a három ág kihalása esetére. De hogy ez az érvelés, amelyet voltam bátor felhozni, mennyire helytálló, azt különösen a 67-es alapon álló t. képviselő uraknak s a kormánynak ajánlom szives figyelmébe, mert kegyeskedjenek megengedni, ezen az egy kérdésen dől meg az egész 1867 :XII. t.-cz., az egész ki-