Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-579

20 57;/. országos ülés 1916 május 7-én, pénteken. engedésén. Most azt mondja a t. kormány ebben a törvényjavaslatban, hogy ezt a pótutalványozási rendszert megszünteti. Igen ám, de a javaslat tartalma ellenkezik azzal a kijelentéssel, amely az 1. §-ban foglaltatik, mert nem szünteti meg a pótutalványozást; ellenkezőleg, nagyon csekély mértékben megszünteti, a legnagyobb mértékben pedig kiterjeszti. Megszünteti a háromhónapos pótutalványozást, de jogot ád a ministériumnak arra, hogy bizonyos kiadások tekintetében ezt az utalványozást egy évig, esetleg még két esztendeig is eszközölhesse. Hogy milyen terjedelmű ezeknek az utalványozásoknak rendszere, az kitűnik a 2. §. rendelkezéseiből, amelyek értelmében a pótutalványozások kiterjednek mindenre, ahol az állami vagyonleltárnak változtatásáról van szó, kiterjednek mindenre, ahol több évre felosztott szükségletekről és kiadásokról van szó és kiterjednek mindenre, ahol a ministerium véleménye szerint az illető fedezet gazdaságos felhasználása czéljából az szükségesnek- mutatkozik. Elegendő tehát, ha a ministerium az ő költségvetésében, amelyet a képviselőház- elé terjeszt, a javaslat rendszere szerint az indokolásban megjelöli a tételeknek egész tömegét, amely tömegre vonatkozólag megengedi, hogy a hitel, az u. n. pót utalványozási jog egy vagy két évre még kitolassék. Tehát voltaképen módjában áll a ministériumnak olyan nagy időt igénybe venni, amely az eddigi költségvetési elvek szerint egyáltalában nem volt megengedve. Megengedem, hogy e tekintetben bizonyos kantél át állit fel 'a törvényjavaslat, amikor azt mondja, hogy ezt a hitelmaradványt, amely egyik esztendőről a másikra átvitetik, vagyis azt az összeget, amelyet még a ministériumnak egy, esetleg két évig joga lesz tovább is elkölteni, csak akkor lehet átvinni, ha a törvényhozás az indemnitást megadja vagy pedig a költségvetést megszavazza. Ámde ez nem elegendő garanezia. Nem elegendő garanezia azért, mert mikor az indemnitást vagy költségvetést megszavazza a ház, akkor nincsen abban a helyzetben sem, hogy ezeket az átviendő összegeket, amelyekre hallgatag felhatalmazza a tételek ismerete nélkül a kormányt, hogy azokat az összegeket továbbra is felhasználhassa ; ezek teljesen ismeretlenek a képviselőház előtt. Itt rámutatok még arra is, ami alkotmányjogunk szempontjából igen fontos. Sajnosán kellett u. i. tapasztalnom, hogy a képviselőháznak újonnan alkotott házszabálya voltaképen összeütközött az 1848-as törvénynyel. Épen a múlt ülésen láttuk azt, hogy az egyik minister az indemnitás tárgyalása alkalmával felállt, hogy elmondja a maga felvilágosításait és ugyanakkor a képviselőház elnöke félbeszakította . . . Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni. Ennek a kérdésnek a fejtegetése egyáltalában nem tartozik az állami számvitelről szóló törvény módosításához. (Helyeslés jobbról.) Polónyi Géza: Legokosabb, ha hazaimgyünk. Csermák Ernő: Rögtön rátérak, milyen garanezia szempontjából tartom én nagyon fontosnak, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam. Az elnök ur is mindjárt meg fog győződni arról, hogy nagyon tárgyilagosan járok el, mikor ezt a kérdést felvetem. Nevezetesen az 1848:111. t.-cz. 28. §-a azt mondja, hogy a ministerek az országgyűlés mindegyik táblájánál üléssel birnak és nyilatkozni kívánván, meghallgatandók. Már most előttem fekszik egy törvényjavaslat, pl. az indemnitási javaslat, — én ugyan nem szavazom meg, de a t. túloldal megszavazza, — de nem tudom, melyek azok az. összegek, amelyek a ministerium által a következő évre átvitetnek, hogy azokat, mint hiteleket felhasználhassa és kiadásba helyezhesse ; felvilágosítást kérek az illető szakministertől; ő a 48-as törvénynek megfelelően feláll, felvilágosításokat terjeszt elő, de a félóra végén leintik és^nem adhat nekem felvilágosítást; így sem én, sem a képviselőház nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megbírálhassuk, melyek azok az öfszegek, amelyek a következő esztendőre átvitetnek. Ennek az eljárásnak aggályos voltát egyébként nemcsak a 48-as törvényre hivatkozva bizonyíthatom, hanem magából az indokolásból is. Nevezetesen az indokolás hetedik lapján a t. pénz

r ügyminister ur azt adja elő, hegy ez az eljárás lehetővé teszi a ministériumnak azt, hegy ezeket az egyes hitelösszegeket átvivén, az objektumok megjelölése nélkül, az alapnak netaláni utólagos megváltoztatása mellett is igénybe vehesse. Ez nem jelent egyebet, mint annak nyilt beismerését, hogy én átviszek egy összeget, amelyet az 1897. évi XX. t.-cz. nem engedett átvinni, azt hozzácsapom ahhoz az összeghez, amelyet a folyó évre megszavaz a törvényhozás és akkor nekem sokkal magasabb összeg áll rendelkezésemre, amelynek tekintetében senki más sincs tájékoztatva. De megadja az indokolás azt a jegot is, hegy az objektumnak megjelölése nélkül ráfordíthassam azt az öszszeget olyan tételekre, amelyek voltaképen költségvetésileg megszavazva nem lettek, hanem megszavaztattak helyettük más, körülbelül talán hasonló természetű tételek, amelyeket én a saját belátásom szerint egyszerűen kicserélek. Ezt mi megengedhetőnek nem tartjuk és mikor a t. pénzügyminister urnak az indokolását olvasom, méltóztassanak megengedni, ebben az indokolásban bizonyos vádakat is látok az összes ministeriumok ellen. Azt mondja pl. a t. pénzügyminister ur, hogy a jDÓtutalványozási rendszer mellett amely az 1897. évi törvény óta is már körülbelül 20 éve fennáll, ki vagyunk téve annak, hogy az egyes jogezimek kellő vizsgálata nélkül történnek utalványozások. En azt hiszem, hogyha ilyen egyes jogezimek kellő vizsgálata nélkül történt utalványozásokkal állunk szemben, akkor a ministériumnak nem az az első kötelessége, hogy ezt az állapotot törvényileg szankozionálja, hanem az, hogy nagyobb mértékben ügyeljen arra, hogy ilyenek ne történjenek és ha