Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

152 583. országos ülés 1915 hézagosan, hanem egész teljességükben, a tanuk vallomásaival és neveivel együtt közöljék. — Mondhatom, ez ismét sokkal modernebb bűnvádi perrendtartás, mint az, amely a katonai bűnvádi perrendtartásban foglaltatik. T. ház ! Méltóztatnak tehát látni, hogy tézisem való, hogy a vagyonelkobzás nem egy őseredeti magyar intézmény, hanem csak belekeveredett bizonyos hatások alatt a magyar jogtörténeti fejlődésbe. És hogy a Habsburg-házból származott királyok alatt milyen változásokon ment keresztül ez az intézmény, azt már Springer Ferencz t. képviselőtársam értékes beszédében elmondotta. I. Lipót alatt, akit — azt hiszem nem sértem ezzel a történeti kegyeletet — végre nem lehet szabadságszerető fejedelemként ünnepelni ma sem, (Derültség.) I. Lipót alatt kimondatott, hogy a vagyonelkobzás nem érheti sem a hitvest, sem pedig a leszármazókat, sem a testvéreket, sem azokat, akiknek a vagyonra jóhiszemű igényük van. Károly alatt megváltoztatták ezt, ámde ott is a törvény kimondotta, hogy királyi kegyelem utján tekintettel kell lenni azokra, akiknek jogát I. Lipót törvényhozása kifejezetten megállapította. Az 1790—91-iki törvényhozás pedig sietett az I. Lipót által adott biztosítékokat helyreállítani és ismét egyedül és kizárólag a bűnöst megillető vagyonra szorította a vagyonelkobzást. Amikor j>edig az ősiségi rendszer megszűnt, tehát megszűnt a koronának háramlási joga, természetszerűen is megszűntek a donácziók s egyidejűleg az azzal szoros kapcsolatban levő vagyonelkobzás intézménye is, ami jogrendszerünkből teljes mértékben kiküszöböltetett. Bizony Ákos: Ugy van ! Vázsonyi Vilmos : Ne keressünk tehát, t. ház, preczedenseket, mert preczedenst mindenre lehet találni. Én pl. Zsigmond törvényei közt — tehát nem külföldi törvényekben, hanem az 1405-ik évi II. czikkében — találtam preczedenst azon magánjogi rendelkezésekre, amelyeket méltóztatott a szállítási visszaélésekre megcsinálni. Tehát mindenre lehet preczedenst találni. Végre is egy sokat hányatott és ezeréves nemzet történetében preczedenst lelni nem nehéz. Mondom, a külföldi posztóárusok visszaéléséről szólva, az a törvény a viszszaélések esetében a posztónak elkobzását rendek el. Az idevágó törvényeknek még egész sokaságát czitálhatnám, így II. Mátyás és III. Ferdinánd idejéből az 1608: XXII., az 1618: LIL, az 1655 : CXvTI. t.-czikkeket, amelyekben azokról a visszaélésekről van szó, hogy a vármegyék által kirendelt ingyenes közmunkáimái nagy csalások követtetnek el, és a törvényhozás intézkedik arról, hogy ezeket a csalókat és hűtlen kezelőket milyen példásan kell megbüntetni. Tehát még a csalás is tud történelmi gyökerekre hivatkozni. Hiszen az emberi természet szerint mindennek van múltja és mindennek van jövendője ; mindig csak a méremájus fi-fej pénteken. tek és a jelentkezési formák azok, amik az egyes korszakok szerint különböznek. A vagyonelkobzások tehát, t. ház, hogy konklúziómat levonjam, egyáltalában nem kiegészítő részei jogrendszerünknek s nem voltak azok soha. Politikai czélokból, politikai szenvedelmek hatása alatt került az bele törvénykönyvünkbe, került bele a Tripartitumba és sok visszaélésnek, denuncziácziónak, sok könynek, sok nyomorúságnak, sok keserűségnek volt a kútforrása. (Ugy van ! balfelől.) A háború pedig felvet nemes indulatokat, felvet sok ismeretlen nemes értéket, felvet azonban sok szennyet és szemetet is. A denuncziáczió a háború esetében legkevésbbé sincs kizárva és ha a vagyonelkobzást mint intézményt állítjuk fel törvénykönyvünkben, akkor a denuncziáczió ingere még inkább növekedni fog. Azt hiszem, a t. igazságügyminister ur contre coeur áll arra az álláspontra, hogy az ártatlan családtagok vagyona is elkoboztassék, mert én nem ismerem őt oly szigorú és kegyetlen felfogásúnak, hogy III. Károlynak a szelleme hatná őt át, aki azt mondotta a törvényében, hogy azzal is vissza kell tartani az esetleg bűnre vetemedőt, hogy ő gondolja meg azt, hogy egész családjának vagyonát és jövőjét veti koczkára. A helyes büntetési elmélet és gyakorlat az, hogy — amennyire ez emberileg lehetséges — csak a bűnös bűnhődjék és senki más. A vagyonelkobzás büntetésével pedig bűnhődik az ártatlan hitves, bűnhődnek az ártatlan gyermekek, bűnhődnek a törvény szerint tartási igényre jogosultak. Ha a t. igazságügyminister ur az ideális kármegállapitás alapjára helyezkedett volna, akkor lehetett volna olyan móduszt találni, amelyhez mindenki hozzájárulhat. A vagyonelkobzáshoz hozzájárulni, túlmenve I. Lipót kegyességén és jóakaratán túlhajtva az ő kegyes jámborságát és jóakaratát, ezt, t. ház, azt hiszem a XX. században követelni nem lehet. Én tehát elfogadván általánosságban a javaslatot — mert a zár alá vételt annyira helyeslem, amily mértékben kárhoztatom a vagyonelkobzásnak ezt a mérvét — arra kérem a t. igazságügyminister urat, tegye nekünk lehetővé azt, hogy ezen javaslatra nézve is egyértelműen határozhassunk és találjon olyan megoldást, amely a bűnöst a megérdemelt büntetéssel sújtja vagyonilag is és ártatlan családnak a szenvedését, nyomorúságát, földönfutását elő nem mozdítja. (Helyeslés a haloldalon.) Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Kivan még valaki szólni ? (Nem.) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan szólni. Jakabffy Elemér előadó: T. ház! (Halljuk! Halljuk I) Méltóztassék megengedni, hogy a lefolyt vitának egynémely kimagasló kérdésére erről a. hekyről válaszolhassak. (Halljuk/) Av.'taanyag tulajdonképen négy csoportra osztható : A jogtörténeti fejtegetésekre, azután arra a kérdésre, hogy milyen bíráskodás mondassék ki