Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

Ufi 583. országos ülés Í915 május ik-en, pénteken. juk a Tripartitumban is. Ezek azonban, hála Istennek, csak teoretikus intézkedések voltak, amelyek a gyakorlatban alig-alig érvényesültek, de ezen esetek között sem fordult elő egyetlen egy sem olyan, midőn magyar ember fordult volna a magyar nemzeti állam ellen. Mert, hogy épen arra az intézményére hivatkozzam a letűnt időknek, amely ellen Springer t. képviselőtáram is és én is állást foglaltunk, nehogy a neo aquistiea commissio egy felújuló szelleme járjon itt közöttünk és gyakorolja a maga romboló hatását, hiszen azok az emberek, a magyar nemzetnek azon férfiai, akik a neo aquistioa commissiónak lettek áldozatai, mind csak a magyar nemzeti történelem legfényesebb lapjaira tartoznak. Ezek az emberek, amennyiben áldozatot hoztak, soha a magyar nemzeti állameszme ellen, mindig csak a magyar nemzeti állameszmének hozták és amikor a magyar nemzeti állam igazságáért vivták küzdelmeiket, akkor egyszersmind a legszentebb egyéni, emberi, polgári és lelkiismereti szabadságjogokat is figyelembe vették. Befejezem beszédemet. (Halljuk ! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Hála Istennek, túl vagyunk már azokon az időkön, túl vagyunk azokon a félreértéseken, helyesebben : talán meg nem értéseken, és a háború után még jobban túl kell lennünk, amelyek annyi keserűséget okoztak. Én tehát talán mindnyájunk kívánságát és álláspontját fejezem ki, ha azt mondom: hogy bár ne lennének ilyen törvényhozási intézkedések; de kifejezem azon reményemet is, hogy nem lesz szükség ezekre az intézkedésekre akkor, ha a kormány maga és azok, kik e monarchia és a magyar nemzet életét és jövendőjét irányitják, azt a fajt erősitik meg, amely faj közül a legkevesebb áruló fog kikerülni. (Helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Hoványi Géza jegyző: Sághy Gyula ! Sághy Gyula: T. ház ! (Halljuk!) Azok után, amiket e törvényjavaslathoz Springer Ferencz t. képviselőtársam és előttem szólt t. barátom kifejtett, nem érzem szükségét annak, hogy e javaslattal hosszasabban foglalkozzam. De mégis szükségét érzem, hogy némely megjegyzésekkel kiegészítsem azt, amit az előttem szólt két képviselőtársam elmondott. (Halljuk !) Azzal kezdem, hogy nem hiszem, hogy volna valaki, nemcsak e házban, de hogy egyáltalában volna egyetlen igaz magyar ember, sőt egyetlen hű állampolgára a magyar hazának, nemzetiségi különbség nélkül, aki a hazaárulást, illetőleg azokat a bűntényeket, amelyeket e törvényjavaslat hazaárulás közös névvel jelez, — mert hiszen külön bűntényt erre vonatkozólag a magyar törvény nem ismer — aki ezeket a legszigorúbban és a legsúlyosabban ne óhajtaná büntetni és ne volna hajlandó, ha kell, abba is belemenni, hogy ezeket a máris súlyos büntetéseket még súlyosabbá tegyük. Amikor tehát aggályok fejeztetnek ki ez oldalról az előttünk fekvő törvényjavaslat egyes intézkedéseivel szemben, ezek nem a büntetések csökkentését czélozzák, nem ebből indulnak ki, hanem kettős irányból. Először is abból, hogy nem akarunk sújtani esetleg ártatlanokat is, aminek lehetősége a törvényjavaslat egyes intézkedései következtében fenforog. Másrészt, hogy nem szívesen és nem könnyen járulunk hozzá oly intézmény felelevenítéséhez, amely letűnt századok inhumánus gondolkozásának, sokszor önkénytelen kifolyása volt, amint történelmünk lapjai ezt eléggé igazolják s amint arra Sjiringer t. képviselő társam is rámutatott. Nézetem szerint egészen téves az a felfogása az igazságügyi bizottságnak, amely az elkobzás intézményét régi jogtörténeti fejlődésünk alapjára akarja visszavezetni; mert a fejlődés haladást jelent, ez pedig nem haladás, hanem, ha van.valami összekapcsolása a régi, elavult intézményekkel, akkor ez a visszafejlődésben mutatkozó összekapcsolás. Az elkobzás intézménye visszafejlődés. Erre pedig nekünk annál kevésbbé van szükségünk, mert hiszen a zárlattal a kártérítésnek biztosítását, még pedig nemcsak a valóságos kárnak, de az eszmei kárnak megtérítését is teljesen biztosítjuk, elérjük azt, mire az elkobzás intézménye czéloz. Hogy mily viszás az elkobzás intézménye, ez kitűnik a javaslat szerzőjének, valamint az igazságügyi bizottságnak indokolásából is, amikor az elkobzás intézményét a kártérítés alapjára igyekezik visszavinni. Bocsánatot kérek, a kártérítésből nem folyhatik az, hogy eo ipso, mihelyt a kártérítési igény fenforog, azonnal az egész vagyon az államra szálljon, ex lege. A zárlat igenis teljesen biztosítani alkalmas azt, hogy ugy az összes vagyoni kár, mint az ideális kár megtérítése, amennyire a vagyon állaga terjed, biztosittassék, mert a megtérítés az egész vagyonból biztosíttatik, annak egész mértékéig. De ellenmondás is van a javaslatban, amikor eziránt külön per utján akar eljárni. Ellenmondás van benne, ha ex lege az államra hárul a vagyon magával a ténynyel. Ugyanis, amikor az államra szállt már a vagyon, akkor már kártérítésről alig lehet szó, nem szükséges erre külön per, legfeljebb a kártérítés mértékére nézve lehet külön pert indítani. Ha a kártérítésben van a jogalap, akkor lehet erről szó, de az elkobzással szemben a külön per, nézetem szerint, abszolúte jogászilag nem konstruálható ily külön per. Tehát, nézetem szerint nemcsak a szükségen túlmegy a javaslat, de azonkívül jogi viszásságba is keveredik. Már most más irányban is van aggályom, amelyre röviden ki akarok térni, az, hogy esetleg ártatlanok is sújtatnak. Már előbb emiitette ezt és hivatkozott a Springer t. képviselőtársam által felhozott példára Ábrahám Dezső előttem szólt t. képviselőtársam. Igazán megtörténhetik sokszor, hogy a hazaáruló gyermekei a legjobb hazafiak lehetnek és mégis ezek is elesnek teljesen a vagyontól. Sümegi Vilmos : Megfordítva is lehet ! Sághy Gyula: Bocsánatot kérek, ha pl. ennek