Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-559
54 559. országos ülés 191Í Julius 22-én, szerdán. »történt« szóig a mondatot egyszerűen kihagyni. Ami illeti második módosításomat, a szakasz szerint a mulasztó ügyvédet terheli a mulasztás miatt kiszabandó felemelt illeték is. Ez ellen sem teszek kifogást; hanem, miután hallottuk a vita folyamán, hogy az ügyvédek iránt tényleg van jóakarat, kérem a pénzügyminister urat, mutassa meg itt, hogy az a jóakarat megvan : itt kínálkozik az alkalom arra, hogy az ügyvédség vállairól igen nagy terhet vegyenek le. Propoziezióm az, hogy a »leróni« szó után szúrassák be: »ha a lelet felvétele előtt a mulasztás pótlására a 83. § értelmében felhivatott és a felhívásnak nem felelt meg.«Ez azt jelenti, hogy az ügyvéd ellen akkor vegyenek fel leletet, ha felhívás daczára sem. rójja le az illetéket. Ezt a kis méltányosságot akkor, amikor a kincstár részére mi játszuk a végrehajtó szerepét, megérdemeljük. Én, ismerve a minister ur kuláns voltát, amelyet a tárgyalás folyamán tanúsított, remélem, hogy ezt a módositványt elfogadja. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Ki a következő szónok? Mihályi Péter jegyző: Egry Béla! Egry Béla: Felszólalásomat én is a pénzügyminister ur humánus gondolkodására és lojalitására bízom, amelynek élénk tanújelét adta akkor, amikor a törvényjavaslat általános vitája alkalmával kijelentette, hogy ezen többletilletékből az ügyvédi nyugdijalapra évenként 500,000 koronát szándékozik juttatni. Az 54. §-ból, amint azt Springer Ferencz képviselő-társam felolvasta, tényként megállapíthatom, hogy a javaslat óriási terhet ró az ügyvédekre. A pénzügyminister ur is, az előadó ur is beismerte, hogy a javaslat 4—5 milliónyi, az előadó ur szerint 6 millónyi, Springer Ferencz képviselőtársam szerint pedig sokkal magasabb több-bevételt jelent. (Az elnöki széket Simontsits Elemé?- foglalja el.) Kern szándékozom módosítást benyújtani a szakaszhoz, hanem egy pót-pontot kívánok felvenni. Az ügyvéd nemcsak fizikai erejét, nemcsak tudását, hanem vagyonát is beleöli a perekbe. Ez az illetékfelemelő javaslat abba a helyzetbe juttatja különösen a szegényebb sorsú, vagyontalan ügyvédeket, hogy nagyobb pereket nem is vállalhatnak, mert nincs meg a módjuk, hogy a nagy mértékben felemelt illetéket előlegezzék. Én mondom, egyedül és kizárólag a pénzügyminister ur humánus gondolkodásához fordulok akkor, amikor ezen szakaszhoz pótlást kérek felvétetni, tekintettel arra, hogy ez az összeg, amelyet a javaslat kontemplál, bár előre nem tudható, de elenyészően csekély azon jövedelemhez képest, amelyet általában az államkincstárnak biztosítani fog. Indítványom a következő : (olvassa) »Midőn a feleket ügyed képviseli, akinek költségei a peres felektől behajthatók nem voltak, a királyi pénzügyigazgatósághoz intézett bélyegmentes kérvényben kérheti . . .« — tehát csak jogot ad — ». . . bírósági okmánynyal igazolt készkiadásainak vissztéritését illetve megtérítését, amely készkiadások folyamodó részére bélyegmentes nyugtára kiutalandók«. Épen engem az indított e pótlásra, hogy felszólalt képviselőtársaim között talán legidősebb is vagyok, ugy korra, mint gyakorlatra nézve, ezen pótlás áldásos gyümölcsét, ha elfogadtatnék, én csak rövid ideig élvezném, de élvezni fogják szorgalmas, ügyes, munkájukat és jogi tudásukat az ügyekbe befektető kartársaim, akiknek a nevében nyújtom be a pótlást és a t. ház humánus gondolkozására és érzésére való hivatkozással kérem annak elfogadását. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Szólásra következik? Mihályi Péter jegyző: Polónyi Dezső! Polónyi Dezső: T. ház! Minthogy más aclta be e kérdésben a módosítást, a magam részéről csak röviden néhány kiegészítő szót fűznék azokhoz, amiket előttem szólott t. képviselőtársaim elmondottak. Még azt is hozzáteszem, hogy az általános vita során én hosszasan indokoltam ennek a rendelkezésnek igaztalanságát és méltánytalanságát. Eámutattam arra is, hogy ez a rendelkezés a kirótt felemelt illetéket tartalmazó javaslat életbeléptekor olyan súlyos lesz, hogy egyenesen privilégiumot biztosit a tönkre jutott ügyvédek számára. Az élet tanít bennünket arra, hogy a törvényhozás sohasem tudhat lépést tartam a zaklatott feleknek, polgároknak furfangjával. Amikor érzi az a polgár, hogy rajta igazságtalanság történik, igyekszik, sokszor meg nem engedett eszközökkel is, attól szabadulni. Hol van az megirva, ba ez a rendelkezés foganatba is megy, hogy akkor azok az ügyvédek, mondjuk, teljesen szabadon ne garázdálkodhassanak, akiken ezt a felemelt illetéket nem is lehet behajtani ? Tudjuk nagyon jól, hogy vannak sokan az ügyvédek között, akik ellen naponkint végrehajtást vezetnek; ezek nyugodtan, biztonsággal dolgozhatnak, nem kell leróniok az illetéket, hiába jönne az államkincstár velük szemben a súlyos kötelezettséggel, rajtuk az be nem hajtható. Egyenesen rákényszeritenék tehát a nagyobb forgalmú irodák tulajdonosait arra, hogy ha ilyen kétes esetek fordulnak elő, ahol nagyobb illetékkiszabás történhetik, beadványaikat másokkal szignáltassák és magukat helyettesítsék. Meg van adva tehát a kijátszás lehetősége. Miért hozunk akkor olyan törvényhozási intézkedést, amely egyáltalában nem méltó azon ügyvédi karral szemben, amelyről helyesen jegyezte meg Springer t. képviselőtársam, hogy tulajdonképen nem egyéb, mint az állam pénzügyi igazgatásának egy végrehajtó közege, egy közönséges szolgálattevője, amely maga szolgáltatja be a pénzügyi kincstár számára az előlegeket! Előlegezi pedig a sajátjából.