Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-578
53á 575. országos ülés 19iö május 6-án, csütörtökön. T. ház! A betegszállítások kérdésével kapcsolatban időszerűnek tartom a megfigyelőkórliázakról is szólni pár szót. (Halljuk!) A számomra ezúttal rövid félórában kirótt idő nem alkalmas arra, hogy most ennek a kérdésnek elvi részével foglalkozzunk, illetőleg, hogy eldönthessük azt a kérdést, hogy vájjon a megfigyelés, az intézménynek abban a formájában, ahogy eddig ismerem, szükséges-e és fentartható-e. Hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy a megfigyelőkórházakat csak ugy hamarosan, a kolera elleni védekezés szempontjából állították fel. E megfigyelőkórházakat ötnapos megfigyelésre rendezték be, ezalatt értvén azt, hogy a harcztérről visszaérkező minden néven nevezendő ember, akár beteg, akár egészséges, köteles egy, az ország határához közelfekvő megfigyelőkórházban ötnapi karantént kiállani, mert a kolerára vonatkozólag az orvosi megfigyelések eredményeként azt állapították meg, hogy ezen idő alatt tűnik ki az illetőnek a betegségre való hajlamossága. Eitner Zsigmond: A súlyos operácziókkal sokkal tovább is várnak ! Ráth Endre: Igen, helyesen jegyzi meg t. képviselőtársam, hogy a súlyos operácziókkal tovább is szoktak várni. Szerény nézetem szerint az elmúlt hónapokra vonatkozó statisztika az igen tisztelt belügyminist er urnak rendelkezésére áll és igy könnyű szerrel konstatálhatja azokból ő is és mindenki, hogy a kolera elleni védekezésre ebben a formában és mértékben, hála Istennek, szükségünk nem volt. Hogy a kormányban ennek kimutatására való készség nem volt meg, annak bizonyára a jelentések hiánya volt az oka. Személyi élt ennek a megjegyzésnek abszolúte nem kívánok tulajdonítani, de kellett volna, hogy tudomásuk legyen arról, hogy kolera nincs és ezzel szemben a sebesültek ezreit, tízezreit, sőt talán százezreit is hoztuk abba a helyzetbe, hogy feleslegesen maltretiroztuk őket, bedugtuk ilyen megfigyelő kórházakba, amelyeket épen az idő rövidségénél fogva nem lehetett ugy felszerelni, mint kellett volna. Tudok pl. eseteket, hogy egész kórházak állottak sebész-orvosok vezetése alatt: Tudok olyan kórházat, ahol fogászok játszották a vezető szerepet, vagy szemészek ugyanakkor, midőn az a kórház kimondottan sebészkórház volt és súlyos betegeket külön kiválasztás, szelekczió révén juttattak ezekbe a kórházakba. (Ugy van ! Mozgás balfelól.) Mondom, a megfigyelő kórházak rendszerével nem kívánok ezúttal idő hiányában foglalkozni, csak azt az ideát vagyok bátor felvetni az igen tisztelt kormány előtt, hogy nem lenne-e keresztülvihető az, hogy a csatatér színhelyéhez közel, tehát az ország perifériáján fekvő városok szereltessenek fel a legkiválóbb kórházakkal. Ezeknek mindent, amit igényelnek, meg kellene adni, eszközökben ép ugy, mint emberekben egyaránt és azt a nagy központosítást, amit látunk Budapesten, vagy amely Ausztria nagyobb városaiban történik, hogy a legkiválóbb sebészeket odagyüjtik, módosítani kellene. Huszár Károly: (sárvári:) A harcztér közelében kell a jó sebész ! Ráth Endre: Ezt a mostani központosítást a sebesültek érdekében veszedelmesnek és károsnak tartom, mert amint igaz, hogy az egyes orvosprofesszorok részére nagy áldozat itthagyni Budapestet, de sokszorta, százszorta, sőt ezerszerte többet tudnának használni, ha az ő irányításuk és felügyeletük mellett a vidéki megfigyelő kórházak jobban működhetnének, azok, melyekbe, elsősorban jutnak a betegek. Az volna jó, ha ott lennének és ott teljesítenék hivatásukat. (Helyeslés.) E tekintetben Debreczenre tudok hivatkozni, bár az eszközök csekélysége ott is mutatkozott, de ott a véletlen folytán helybeli kiváló orvosprofesszorok vállalkoztak arra, hogy az összes súlyos betegeket saját kórházaikba átvállalják. Ezt illusztrálásul hozom fel és azt hiszem, ez keresztül volna vihető minden czentrumban. Ha csak egy-egy kiváló sebészt helyeznek oda, sok, igen sok, ezer és ezer főre rugó sebesültnek testi épsége és jövője biztosíttatnék. Nem tudom, hogy hol a hiba, de mindenesetre azonnal kell intézkedni. (Helyeslés.) A betegeknek a harcztérről való elszállítása alkalmával bizonyos kiválasztásnak kellene lennie ; a sebesült-vonatok legyenek kényelmesebbek, az orvosi kezelés legyen nagyobb és főleg nehéz sebesültet az olyan vonatra, amely könnyű sebesülteket szállít, felrakni abszolúte ne legyen szabad. Hiszen aki e kérdést közelről ismeri, jól tudja, hogy van sok a harcztérről visszajött ember, akinél csak időleges gyengeség mutatkozik, de nem lehetetlen számára, hogy az ország belsőbb vidékeire vigyék, esetleg Ausztria háborumentes vidékeire, de hogy súlyos betegeket, haslövésesek, töröttlábuak, tüdőlövésesek ily meszszire vitessenek, az lehetetlen. Huszár Károly (sárvári): Legyen ott orvos. Német vonat nincs orvos nélkül. Elnök : Kérem Huszár képviselő urat, maradjon csendben. Most Ráth Endre képviselő urat illeti a szó. Ráth Endre : így nem szabad betegeket utaztatni. (Helyeslés.) Ezt meg kell állapitanom és nem hiszem, hogy a minister ur ezt a jövőre tűrné. Lehet ezen segíteni a kiválasztás pontosabb és gondosabb keresztülvitelével. Azt értem ez alatt, hogy mindjárt ott legyen a kellő irányítás a betegek felrakásánál, ott kellően szortírozzák a betegeket, tegyék külön a súlyos betegeket, a töréseseket, tegyék 'őket megfelelőbb, jobb kocsikba és nem ugy, amint az most történik, hogy berakják a marhakccsikba a könnyű sebesülteket és nehéz sebesülteket egyaránt s átrakosgatják őket az ut folyamán több izben. (Helyeslés.) A könnyű sebesültnek épugy szüksége van az éjjeli n} r ugalomra, mint a lelki nyugalomra, nem ciélszerü őket meggyötörni. Hiszen a végezel az, hogy minél előbb megint harczképesek legyenek ; nem czélszerü őket összerakni a nehéz sebe-
