Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-577
506 577. országos ülés 1915 május 5-én, szerdán. nem kapták meg még a mai napig sem a lovaik és a fogataik után járó dijakat. Ez a körülmény országszerte olyan bizalmatlanságot szül, hogy ha nem készpénzzel fognak rekvirálni, akkor a mi publikumunknak legalább felerésze elrejti azt, ami csak elrejthető, ha ugyan minden métermázsa búza háta mögé nem állítanak egy-egy fmánczot. Hogy ez nehezen oldható meg, azt belátom. Én azonban az állami rekvirálások keretében bizonyos teret nyitnék az osztrák helyi hatóságoknak is, hogy a maguk szükségleteit bevásárolhassák. Hogy hol, azt nem tudom; hiszen ez az egyes területektől függ, mert lesznek olyan rajonok, melyeknek termése kizárólag a helyi fogyasztás szükségleteire kell. Azonban én attól félek, — egész őszintén megvallom — hogy ha az az apparátus, amely ezt a nagy kvantumot fogja a termelőtől a fogyasztóhoz eljuttatni, tisztán és kizárólag a közigazgatási hivatalnoki, vagy bankhivatalnoki karnak számlájára megy, amit mélyen sajnálnék és elleneznék, ez ismét nem fog jól funkczionálni, s akkor azt az ódiumot, hogy Ausztria a kellő időben nem kapja meg azt a szükségletet, amelyre, beismerem, jogos igénye van, egyszerűen megint a mi nyakunkba fogják sózni. Ha ellenben a Landesregierungoknak, ConsumVereinoknak vagy egyáltalán olyan testületeknek, melyek bizonyos mértékű hivatalos színezettel bírnak Ausztriában, megadnók azt a jogot, hogy közvetlenül a termelőtől szerezzék be a maguk szükségleteit, akkor a forgalmat megkönnyitenők és azt a czélt is elérnők, hogy gyorsabb proczesszus állana be abban a tekintetben, hogy Ausztria közszükséglete is kielégitessék. Ha ez nem megy, — én nem gondolnám, hogy az osztrák kormánynak ez ellen ellenvetése lenne, sőt ellenkezőleg, azt hiszem, hogy ehhez kész örömmel hozzájárul — akkor tényleg nrm marad más hátra, mint hogy a kormány rekvirálja az összes jövő évi terniésszükségletet, tartsa vissza azt, ami a hadsereg és a városok fogyasztási szükségleteire kell, biztosítsa Ausztriát és a vámkülföldet egy bizonyos kontingensről és ezzel vágja útját annak a lehetőségnek, hogy a termelő kezéből ismét másod- vagy harmadkézbe kerüljön az áru, amelyet azután a hadseregnek, a városoknak és a fogyasztó közönségnek méregdrágán kell megvennie. (Helyeslés a baloldalon.) Még csak egy kérdéssel kívánok foglalkozni és ez a hadseregszállitás kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Csak nagyon röviden kívánom ezt érinteni, azonban meg kell, hogy említsem, mert egy határozati javaslatot akarok benyújtani, amely határozati javaslatnak elfogadását a t. kormánytól kérem és remélem. Tudniillik azt bárki is észrevehette, hogy azok a sajnálatos nagy visszaélések, amelyek a hadseregszállítások terén eddig köztudomásuakká lettek, és amelyek köztudomásuakká lehetnek, — mert hisz az nem valószinü, hogy most már minden kiderült volna, ami a fátyol mögött ran — leginkább onnan eredtek, hogy avatatlan elemek jutottak a szállítók közé, értvén alatta azt, hogy én mindenkit avatatlan elemnek tartok, aki olyant szállít, amit nem termelt. (Helyeslés a bal- és a szélsobalóläalon.) Ha visszaemlékezem arra, hogy a magyar kormányoknak ezelőtt mindig az volt az álláspontja, hogy a hadseregszállitásoknál a szakministeriumoknak ha nem is ellenőrzése, — mert erről nem lehet szó - hanem jóindulatú támogatása, útmutatása, vagy informácziója nyomán történjenek a hadseregszállitások, meg vagyok róla győződve, hogy ha akár a f öldmivelésügyi minister urat, akár a kereskedelemügyi minister urat, vagy az ő kirendelt szakközegeiket, akik most már jiost festa, eső után köpenyeg, állítólag Bécsben vannak, megkérdezték volna, akkor bizony nagyon sok nehéz millió maradt volna meg az államkasszában (Ugy van! bed felöl.) és azonkívül nem szállítottak volna olyan anyagokat, amelyek — hogy enyhén fejezzem ki magamat — a hadsereg harczképességét semmiképen sem emelték. Hogy tehát ez az eset a jövőben be ne következhessek, én ettől a ezéltól vezéreltetve fogom benyújtani határozati javaslatomat. Igazán komikus, illetőleg nem annyira komikus, mint inkább tragikus dolgok történnek itt. Az ipari szállítási kérdésekkel Szterónyi József barátom foglalkozott, én pár mezőgazdasági szemelvényt ajánlok a t. ház szives figyelmébe. Például egy hadtest beszerzett 1500 vaggon terményt. Ezt az 1500 vaggon terményt természetesen nem vetto a termelőtől, hanem másodés harmadkézből és amikor azt meg kellett volna őrletni, akkor nem ment egy malomhoz, hanem odaadta egy kereskedőnek, aki azt az 1500 vaggon terményt felosztotta 20 vagy 25 malom között és igen alapos és dus províziót vágott zsebre. Egy másik eset. Bereg megyében, ahol olyan nehéz gazdasági viszonyok vannak, ahol az elemi csapás, a víz, úgyszólván létalapjaiban renditette meg a gazdaközönséget, ahol a múlt évben elterjedt kolerahir annak a szegény vármegyének főjövedelmi forrását t. i. a szőlő kivitelét épen a legnagyobb nyári időszakban lehetetlenné tette, a gazdák felkínálták borkész• léteiket — ugy tudom, ugyanez történt Bihar vármegyében is a székelyhídi borvidéken — és abszolúte nem kellett. Méltóztassék megnézni, hogy micsoda különbség van aztán a német intendatura és a mi hadseregünk intendaturája közt. (Halljuk! Halljuk!) A Südarmeekommandó egy 7 felvidéki városba érkezett, tiszteletére nagy lampionos körmenet és bankét volt •"— ehhez értünk mi, ezt nagyon jól tudjuk — és egyik hivatalos résztvevő ezen a banketen az örömhangulat nyilvánítása után felhasználta az alkalmat, hogy egy illetékes urnak azt mondja: kérem itt a nyakunkon maradt egy csomó bor,
