Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

504 5/7. országos ülés 19Í5 május 5-én, szerdán. a főispán urakat szanaszét az országban, hogy maguk mellé gazdasági szakértükül egy-egy helyi kereskedőt hivtak, olyanokat, akik lehetnek különben nagyon tiszteletreméltó szakemberek, de hogy ebben a kérdésben pusztán csak az altruizmustól lettek volna vezérelve, ezt nem vagyok hajlandó elhinni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobalóldalon.) Már most megállapították a kukoricza makszimális árát, amely kezdődött minimális 19.50 koronával és végződött makszimálisan jóval feljebb. (Felkiáltások balfelöl r Huszonkilencz koronánál!) És ekkor a kérdés a kereskedelemügyi minister nr elé került, aki megállapított egy országos átlagot, amely körülbelül 20 és 21 korona között variált. Mikor tehát először a törvényhatóságok részéről külön-külön, és másodszor a kereskedelemügyi minister ur részéről részletesen és alaposan, megfelelő korrektúrák utján a kukoricza ára makszimálva lett, akkor mindenki és különösen minden termelő azt hihette: semmi értelme sincs, hogy ő tovább tartsa a kukoriczáját, mert hiszen ha a kormány ezt a makszimális árat megállapította, akkor azt nem azzal a czélzattal tette, hogy két-három hét múlva önmaga megváltoztassa azt. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hogy ennél a kérdésnél bizonyos bajok történhettek, azt mi sem igazolja jobban^ mint az, hogy maga a ministerium szükségesnek látta bizonyos üzleteket, amelyek február havában köttettek, nem létezőknek tekinteni és stornírozni. Ezután a storno után jelent meg azután a ministerium azon rendelete, amely a 30 K-ás kukoriczaárakat fikszirozza bejelentési kényszerrel és kötelezettséggel, több ízben meghosszabbítva és amely 30 K-ás, illetve a hónapokra való tekintettel 27—30 K-ás folytatólagos kukoriczaár mellett a magyar gazdaközönségtől a kukoricza tényleg rekviráltatott. No most, t. képviselőház, itt jövök arra a pontra, amelyre nézve kérni akarom a t. földmivelésügyi minister ur szives felvilágosítását. Habár nem valami nyugodt lélekkel, de fájó szívvel akczeptálhatom azt,,hogy akkor, amikor a velünk szövetségben levő más államok, pl. Romániából, 46 lei áron szállították a kukoriczát, akkor a magyar gazda kukoriczáját garantirozzák Ausztriának nagy mennyiségben, — mert két millión jóval túlmegy — (Mozgás.) 27—31 K-ás áron. Azonban akkor két dolgot nem tudtam megérteni. Az egyik a következő: Hogy Weisskírchner bécsi polgármester ur több beszédben kifogásolta azt, hogy neki a Maiszentrale Bécsben a kukoriczát 46—50 K-ért kínálja és akkor hónapokon keresztül a Presse hivatalos jegyzésében — mindig azt hittem, hogy ez sajtóhiba, de nem volt sajtóhiba, mert hónapokon keresztül ez a jegyzés foglaltatott — a Mais per 50 kilo notirt 26—31 vagy 32-^35vel jegyeztetett. Mit jelent ez ? A magyar állam Ausztriának rendelkezésére bocsátott két milliónál több kukoriczamennyiséget 27—30 K-ért, ugyanakkor, amikor Ausztriában a kukoricza árjegyzése 50 kilogrammonként 27—35 K-ig ment, vagyis Ausztriában a kukoricza ára 50 kilogrammonként annyi, illetőleg több, mint Magyarországon 100 kilogrammé. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) Itt két kérdést intézek a t. földmivelésügyi minister úrhoz. Azt a kukoriczát, amelyet tőlünk 27—30 K-ért elvesznek, azt ilyen árban értékesitik Ausztriában a fogyasztók ? (Felkiáltások a szélsobalóldalon: Igen !) Kern tudom. •B. Ghillány Imre földmivelésügyi minister: Az egészen más! Azt a kukoriczát Románia adja. És azt, amit mi adunk a tartományoknak, közvetlenül adjuk ugyanoly árban . . . Mezőssy Béla: Ezt most hallom először. Természetesen köteles köszönettel fogadom a felvilágosítást és ehhez képest fogom felfogásomat e kérdésben körvonalozni. Tudomásul veszem tehát, hogy a tartományok oly árban kapják meg a tőlünk vett kukoriczát, mint amilyen árban a magyar termelőközönség eladja. Bocsánatot kérek, azonban a t. minister urnak azt a válaszát, hogy ez a jegyzés csak román kukoriczára vonatkozik, nem fogadhatom el. Nem fogadhatom el pedig azért, mert a Presse jegyzésében világosan benne van: Ungarischer Mais. Tehát nem lehet román kukoricza. Másodszor pedig lehet közte román kukoricza is, nem vitatom; de minden esetre hogyan lehet pl. meggátolni Ausztriában, ahol a kukoricza makszimálva nincs, azt, hogy a börzejegyzésnek megfelelően adja el az osztrák termelő a maga kukoriczáját? xlzt lehetetlenség meggátolni. Vagyis a szituáczió az . . . B. Ghillány Imre földmivelésügyi minister: A tengeri rekvirálva van. A jegyzés román kukoriczára vonatkozik! Mezőssy Béla: Ha ez így áll, ahogy a t. minister ur mondja, hogy Ausztriában osztrák kukoricza nem jöhet forgalomba és ez tisztán és kizárólag román kukoriczára vonatkozik, akkor ez hibás börzejegyzés, amit csodálok, hogy heteken át megtűrtek, mert abból azok, akik napokon és heteken át látták, oly konzekven< cziákat vonhattak le, amelyek nem állnak meg. Egy azonban homályos: hogy ha Ausztriában rekviráltatott az áru, minden áru, azt nem tudom, milyen áron rekviráltatott ? Mert a makszimális ár Ausztriában a kukoriczára nézve nincs meg; de ha rekviráltatott, akkor semmi oka és joga nem volt kifogásolnia Ausztriának, hogy mi akkor, amikor ő Romániából 70 K-ás áron szerezte be a kukoricza-szükségletet, azt 27—40 K-án adjuk. Ezzel ez a kérdés el van intézve; a felvilágosítást megkaptam. Most méltóztassék megengedni, hogy a jövő