Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

577. országos ülés 1915 május 5-én, szerdán. 489 pedig hibáztattam azért is, mert ez Ausztriában azt a hitet kelthette, hangsúlyoztam hogy tévesen, jogtalanul, indokolatlanul támadtak meg odaát érte, mintha mi dúskálnánk a feleslegben és nem akarnánk nekik élelmiszereket adni. Én tehát tisztelettel kérem a t. ministerelnök urat, hogy ebben a tekintetben méltóztassék nekem választ adni, hogy ahhoz képest, ha esetleg szükségesnek mutatkoznék, majd a részletes vita során visszatérhessek erre a kérdésre. Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni! Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház ! Ismételve hangsúlyozom, hogy egyáltalán nem kívántam a t. képviselő ur intenczióit ér nteni. Azt azonban kétségtelenül fenn kell tartanom, hogy beszédének több olyan passzusa volt, amely akaratlanul is tápot nyújt ellenünk intézett támadásokra és ellenünk terjesztett félreértésekre. Szterényi József: De melyik? Gr. Tisza István ministerelnök: Most nem lelem azt a passzust, amelyben felhozza a képviselő ur, hogy egyes vidékeken milyen bővében vannak a fehér kenyérnek. (Zaj a balközépen.) A másik passzusban, amelyet most mindjárt felolvashatok, azt mondja a képviselő ur (olvassa) : »Az én álláspontom, t. ház, kezdettől fcgva az volt, hogy ha szenvednem kell nekem, ne dúskáljon a másik és ha nekem bővében van, ne szenvedjen a harmadik. De nem merem hinni, hogy a kormány erre elhatározza magát.« (Zaj a balközépen.) »Engedelmet kérek, ha azt hiszi, hegy ezt nem használhatják fel Ausztriában arra, hogy ime a képviselő ur is azt mondja, hogy a kormány azon a nézeten van, hagy hadd dúskáljunk mi és szenvedjen a másik, — akkor nagyon rosszul ismeri azokat a köröket, amelyek Ausztriában bizonyos hangulatkeltésből élnek. Ismétlem, nem azt mondom, hogy a képviselő ur ilyesmit akart, de azt mondom, hogy az ilyen nyilatkozatok igenis, támpontot és fegyvert nyújthatnak ellenünk. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon. Zaj a balközépen.) Elnök : Szólásra ki következik 1 Szojka Kálmán jegyző: Benedek János! Benedek János: T. képviselőház ! A költségvetési felhatalmazásról szóló törvényjavaslatot nem fogadom el. Indokaimat, ha lesz rá módom és alkalmam, majd a háború lezajlása után fogom elmondani. Ezúttal felszólalásra csak az a panaszos megkeresés indit, amelyet a magánhivatalnokok, kereskedelmi és ipari alkalmazottak köréből kaptunk. A panasz tárgya az, hogy már az első mozgósításkor az illető czégek a hadbahivott kereskedelmi alkalmazottakat eleresztették, útnak bocsátották anélkül, hogy akár végkielégítést adtak volna, akár családjukról bármiféle gondoskodás történt volna, szóval fizetésüket egyszerűen beszüntették. Most, t. képviselőház, amikor a népfelkelési törvény még nagyobb időre szól, amikor a 42—50 éveseket is behívják, az az aggodalom, amely ezeket az alkalmazottakat is eltölti, még súlyosabb felhőként tornyosodik az ő lelkük ele. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. Ez az aggodalom késztette őket arra, hogy bennünket megkeressenek, hogy ezt itt most, amikor a háborúnak szocziális követelményeit és következményeit is tárgyaljuk, szó tárgyává tegyük. A kereskedelmi törvény természetesen nem gondolhatott a világháborúra és a kazuisztikának minden előfordulható eseteire. A világháborúra legfeljebb csak egy vonatkozás foglaltatik a kereskedelmi törvényben, az, amely a vis major-ról szól, amely pedig a kötelezettségek alóli mentességgel jár. T. képviselőház ! A kereskedelmi kormánynak módjában áll ezen a bajon segíteni. Hiszen maga az állam is tart fenn vállalatokat, vannak magánalkalmazottaik ezeknél a magánüzemeknél, azonkívül az állam tetemes szubvenczióban is részesít ipari és kereskedelmi vállalatokat, amelynek révén mindenesetre jogot nyer arra, hogy mikor a háború szocziális hátrányai mutatkoznak, elvárhassa a szubvenczionált vállalatoktól és társaságoktól, vagy egyesektől, hogy kötelességeiket megtegyék. (Igaz ! ügy van ! balfelöí.) A ministerelnök ur is említette, Apponyi Albert t. képviselőtársam is hangsúlyozta, hogy az áldozatkészségtől a magyar társadalomnak semmiféle rétege sem riad vissza. A háborút nemcsak kint a csatatéren vivjuk, hanem vívják azt idebent is a polgárok áldozatkészségükkel, sok dolognak önmaguktól való megvonásával. Ennélfogva azoknak a vállalatoknak vezetői, amelyek az alkalmazottak munkájának hasznát és eredményeit élvezik a béke idejében, most, mikor háború van, nemcsak anyagi, de etikai okokból sem zárkózhatnak el azon kötelezettségek elől, amelyek szocziális téren a mostani időkben reájuk hárulnak. Mert ez nem pusztán a jog kérdése. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) A kereskedelmi jog rideg magyarázata szerint talán jogos téren mozognak ezek a vezetők, amikor beszüntetik a fizetéseket, de itt a jog kérdésével szemben előtérbe nyomul az áldozatkészségnek, a becsületnek, a hazafiságnak kérdése. (Igaz f ügy van! balfelől.) Ha a kereskedelemügyi minister ur a háború kezdetén egy leiratot intézett a munkaadókhoz, melyben az alkalmazottaknak, a munkásoknak ellátását lelkükre kötötte, sőt jelentéseket kivánt e téren, ugyanezt megteheti újból ez alkalommal is, hatályosabban ott, ahol állami vállalatokról van szó, ahol szubvenczionált társaságokkal áll szemben. Erre vonatkozólag nem teszek konkrét indítványt, mert azt hiszem, a kereskedelmi kormány enélkül is megfogja találni a módot arra, hogy kötelességét ezen a téren teljesítse. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Szinyei- Merse Félix jegyző: Nóvák János ! Novák János : T. ház ! Olyan sok szó hangzott már el az indemnitásnak, vagyis magyarul mondva, a felhatalmazási törvényjavaslatnak tárgyalásánál, hogy igazán nem tartottam volna érdemesnek hosszasabban foglalkozni azzal, ha az irás 62