Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-577

5W. országos ülés Í915 május 5-én, szerdán. m jutott,- emberi előrelátás szerint azt lehet mondani, hogy ő igy fog tovább élni. De azt a belső betegség­ben szenvedőt, azt a szívbajost, vagy — a legna­gyobb szám — azt a tuberkulotikust állandó gyógy­kezeléssel, állandó egészségi felügyelettel kell ki­sérni, mert nem lehet a két feladatot egymástól el­választani és különösen a tuberkulotikusokra való tekintettel, akiknek száma óriásilag nagy lesz, — hiszen voltam bátor egy orvosi memorandumot e tekintetben átadni a t. kormánynak — már most gondoskodni kellene nagyszámú férőhelyekről, amelyekben ők gyógyitás végett elhelyezhetők le­gyenek, gondoskodni kellene állandó felügyeletük­ről és gondozásukról és gondoskodni kellene azok­nak a munkaköröknek teremtéséről, amelyekbe ők egészségük és embertársaik egészségének veszé­lyeztetése nélkül oszthatók be. (Helyeslés.) Ebben a dologban még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Ezt a feladatot, a feladatnak ezt a részét más tényező, mint az állam, még pedig igen nagy­szabású és «igen mélyreható tevékenység nélkül meg nem oldhatja. (Igaz ! Ugy van !) Ezzel, t. képviselőház, megoldottam felada­tomnak egyik részét, azt t. i., amelyben a háború­val kapcsolatos intézkedésekkel és a háborúnak direkt következményeivel a népélet "terén, külö­nösen a rokkantsággal kivántam foglalkozni. Át­térek most már — igen röviden bár, de kötelesség­szerűen — ennek a vitának másik mezejére, arra, t. i., mely az általános politikai kérdésekkel fog­lalkozott és az általános politikai kérdésekben fenn álló nézeteltérések s az ezekből és egyéb körül­ményekből fokozottan előállott bizalmatlanság­nak a czimén foglalt állást az indemnitással szem­ben. (Ralijuk! Halljuk!) Mélyen t. képviselőház ! Az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, helyesnek látta a mai viszonyok közt is megmaradni amellett a szokott eljárás mellett, mely az indemnitás megszavazá­sát bizalmi kérdésnek tekinti. Én ebben semmi kivetni valót nem találok. Nem szükségképen az, — és ez talán doktriner fejtegetés, de csöndesebb időkben is gyakran mondtam — nem szükség­képen bizalmi kérdés az állami költségvetésnek s a pénzügyi felhatalmazásnak megszavazása; de mert az uzus nálunk ez volt, most az az aggo­dalom lebeghetett t. barátaim előtt, hogy félre­értésekre adnánk alkalmat kifelé, ha ettől az uzus­tól eltérnénk, mert ez politikai állásunk megvál­tozására vagy gyengülésére engedne esetleg követ­keztetést vonni. Ezt a félreértést akarta ez a párt elkerülni egyrészt, másrészt pedig erről az oldal­ról minden szónok igyekezett elháritani azt a másik félreértést is, mintha a kérdésnek ilyen tár­gyalása azt jelentené, hogy mi meg akarjuk ta­gadni a pénzügyi eszközöket attól, aminek szá­mára a véradót már minden készséggel megsza­vaztuk. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbalol­dalon.) Ez tehát tisztán formai kérdés, amelynek ilyen vagy olyan módon való eldöntése semmiféle súlyos következményekkel nem jár. KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXVI. KÖTET. Ami már most a szavazatok megokolását, az általános politikai kérdésekben való állásfog­lalással való megokolását illeti, én a következők kijelentésére szoritkozom. Szükségesnek láttam ezt a politikai vitát azért, mert épen a nemzet széles rétegeiben való azon lelkes hangulatnakfentartása szempontjából, melyre szükség van, nekünk azokban a választók­ban és a mögöttük álló széles néprétegekben, melyek minket tisztelnek meg bizalmukkal, semmi kétséget sem szabad fenhagynunk aziránt, hogy tántorithatatlanul, sőt a háború tapasztalásai által még fokozottabb mértékben és megerősödött meggyőződéssel ragaszkodunk azokhoz az elvek­hez, amelyek ezt a pártot áthatják. (Igaz ! Ugy van ! Élénk éljenzés és taps a bal- és a szélsöbal­oldalon.) Semmi kétséget sem szabad fenhagy­nunk a mi választóinkban és az ország azon réte­geiben, amelyek a mi politikai hitünket vallják, hogy amikor a poütikai küzdelmek ideje ismét előáll, mi ugyanazzal a törhetetlen energiával, amelylyel eddig tettük, fogjuk folytatni a nem­zeti élet teljességének kivivására irányuló küz­delmünket, ismétlem : erősebbé válva ebben ma­gának a háborúnak tapasztalatai által. (Igaz! Ugy van! Taps balfelől.) Kifejezésre kell juttatnunk és dokumentál­nunk kell kifelé azt is, — anélkül, hogy e tekin­tetben részletekbe bocsátkoznánk — hogy mind­azokban a kinos dolgokban, amelyek az elvi differencziákon felül még elválasztó vonalakat állapitottak meg köztünk s a t. kormány és pártja közt, ma ép ugy vélekedünk, mint vélekedtünk ezelőtt, (Igaz ! Ügy van ! baljelöl.) habár sem én, sem pártom nem tartjuk czélszerünek ezeknek a kérdéseknek mostan való firtatását és pertrak­tálását. Általában, t. képviselőház, én azt tartom, hogy ezeknek a konstatálása, ennek a bizalomnak a mi közönségünkben való ébrentartása és ez a mi hozzájárulásunk mindenhez amit a nemzet jelen­legi élethaläl-harcza követel, nem jelenti a lemon­dást a mi ideáljainkról; hanem azt jelenti, hogy a mi ideáljainknak megvalósithatása is feltételezi, hogy legyen nemzet; (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) most pedig csakugyan arról van szó, hogy legyen-e nemzet, vagy sem, most ez az első, ennek kell feláldoznunk mindent. (Igaz ! Ugy van! Általános helyeslés.) Közönségünknek tudnia kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy mi az ideálokért való küzdelem­ben megtántorodtunk; hanem csak annyit jelent, hogy ezeknek a kérdéseknek ma agitatórikus mó­don való tárgyalását mellőzendőnek tartjuk. (Által­lános helyeslés.) Mellőzöm ezt én is azért, mert azon a megnyugváson kivül, amelyet a mi tömegekben lévő elvbarátainknál elő akarok idézni, azt semmi más nem indokolná ; mert ma a közfigyelmet és köz­érdeklődést nem akarom más csatornába vinni, mint a lelkesedésnek és azon elszántságnak csator­nájába, hogy ezt a reánk kényszeritett háborút 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom