Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-577
478 577. országos ülés 191 S május S-éa, szerdán. sor, itt pedig Magyarországon az azokkal való tudományos, szakszerű foglalkozás akadályokba ütközik és ennek folytán Magyarországon nem alakulhat ki közvélemény, vagy ha kialakul, nem az arra illetékes férfiak vezetése és felvilágosításai alapján alakul ki: (TJgy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloídalon.) akkor mi ezeknek a kérdéseknek majdan bekövetkezendő megoldásánál olyan inferioritásnak helyzetébe jutunk, amely inferioritást megindokolni semmivel sem lehet, amely azonban esetleg igen káros hatással lehet a mi érdekeink megóvására. (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert meg vagyok győződve, a kormány is érzi nagyon, hogy nem rendelkezik a maga teljes kiterjedésében és a maga teljes erejével azzal az erővel, amelyet egy nemzeti közvélemény és annak a közvéleménynek egymással ellentétes árnyalatai előidéznek, azzal az erővel, amely a kritikában is rejlik, mert a kritika is erő nemcsak arra nézve, aki kritizál, hanem arra nézve is, aki megkritizáltatik. (Ugy van! balfelől.) Ne teremtse meg tehát ezeket az akadályokat, ne teremtse tehát magának és az országnak mesterségesen és szükség nélkül ezeket az erőtlenségeket és nagyon kérem a t. kormányt, hogy erre a két, különösen az utóbbi komoly és nagyon megfontolandó szempontra a czenzura iránjütásánál terjessze ki figyelmét. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos: De nincs hatalma hozzá. (Mozgás jobbról.) Gr. Apponyi Albert: Egyébként, mint mondám, azokután, amiket itt Gedeon Aladár, Preszly Elemér, Batthyány Tivadar és főleg Szterényi József t. képviselőtársaim a háborúval kapcsolatos kormányintézkedésekről mondottak, nem akarok erre a témára tovább kiterjeszkedni. Hanem a ház engedelmével már itt az általános vitánál foglalkozni óhajtok egy kérdéssel, mely mindnyájunkat érdekel, t. i. a rokkantak kérdésével. (Halljuk! Halljuk!) Én csak az illető szakasznál óhajtottam ebben a kérdésben felszólalni, de minthogy már megindult efelett a vita, minthogy indítványok is adattak be ebben a kérdésben, melyekhez állást kell foglalnom, ezért én is az általános vita alkalmával kivánok ezzel a kérdéssel foglalkozni. (Halljuk !) Itt is nagyon megkönnyítette helyzetemet és lehetővé tette, hogy sokkal rövidebben nyilatkozzam, a felsorolásoknak az a sorozata, mely ebben a kérdésben Esterházy Móricz t. képviselőtársamtól mindvégig elhangzott, továbbá az a kép, amelyet a ministerelnök ur nyújtott a megindított akczió egyes mozzanatairól. Én leginkább csak ezt a képet akarom kiegészíteni, hegy a t. ház lássa a maga egészében, hogyan áll most a rokkantak ügye, milyen stádiumba jutott és hogy ebből levonjam a következtetéseket arra nézve, hogy mi még a teendő. (Halljuk! Halljuk!) A kérdés két részből áll: az egyik a rokkantaknak úgynevezett rentével való ellátása, pénzbeli segélyezése, a másik pedig a rokkantaknak utókezelése, munkakép 2sségülmek íelujhodása és munkaképességükhöz képest való munkába beállítása. A kérdés egyik oldaláról, mely tisztán állami feladat, t. i. a rokkantsegélyezésről, a rokkantpenziókról nincs mit mondanom azok után, amiket t. képviselőtársaim az ellenzéki oldalról eddig elmondottak, csak kijelentem, hegy ugy Estsrházy Móricz, mint Giesswein Sándor t. képviselőtársaimnak indítványához hozzájárulok, azokat magamévá teszem. Szterényi József t. képviselőtársam fejtette ki kimerítő számszerű adatokkal ennek a províziónak, még mint átmeneti províziónak is elégtelenségét, szembeállítva azt a németországi és olaszországi gondoskodással, jól tudom, hogy a német nemzet sokkal gazdagabb, mint a magyar nemzet. Jól tudom azt is, hogy nemcsak mint állam gazdagabb, hanem hogy vagyonosabb a német társadalom is és hogy a Standard of life is magasabb Németországban, mint nálunk, tehát nem lépek fel azzal a követeléssel, hogy azok az összegek, amelyeket beállítunk, abszolút magasságukban teljesen azonosak legyenek a németországi összegekkel. De az az eltérés,amely a mi megállapodásaink és a németországi megállapodások között van és amely azt eredményezi, hogy a német rokkantsegélyezés, rokkantgyámolitás több, mint kétszerese annak, amit a kormány és a pénzügyi bizottságjavaslata szerint az állam a mi rokkantjainknak szánt, az nem fejezi ki a különbséget, amely a két államban levő standard of life közt van. Amit én kivánok, az az, hogy épen ehhez a standad of life-hoz arányítva ugyanaz legyen az ellátás nálunk, mint a Németbirodalomban. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloídalon.) Ezt számszerint természetesen nem tudom most hamarjában kifejezni és kiszámítani, ennek a számitásnak megállapítására azonban Esterházy Móricz t. barátom indítványának elfogadása bőséges alkalmat fog nyújtani. Azt is ismétlem, — nem felesleges ezt akárhányszor ismételni — hogy itt az államnak és a nemzetnek olyan abszolút kötelességéről van szó, (ügy van! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amelynek teljesítését semmiféle feltételhez kötni nem lehet. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Hasonlóképen ismétlem és magamévá teszem a Szterényi József t. barátom által felvetett azt az eszmét, hogy ennek terhe külön erre. hivatott adó által pótoltassék. (Helyeslés balfelől.) Nincs az a valamirevaló ember, aki ezt a terhet szívesen ne viselné, aki pedig szívesen nem vállalja, az megérdemli, hogy tőle elvétessék. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) De egy momentumra akarok figyelmeztetni a pénzügyi teher tekintetében. És itt talán magától értetődő dolgot mondok, de eddig nem emiitette fel senki, hogy ezt a rokkantellátási pénzügyi terhet a közös költségvetés terhére kell felvenni. (Helyeslés balfelől.) Engedelmet kérek, a mozgósítás pillanatától kezdve az egész véderő, a