Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-575
414 575. országos ülés 1915 május 3-án, hétfőn. Magyarországon, másrészt sehol oly kevés megbotránkozással nem találkoztak ezek a cselekedetek, mint nálunk. (Ugy van! Ugy van I balfelől.) Az embereket annyira belenevelték ebbe, hogy — merem állítani — már akadtak olyanok is, akik még abban az esetben is, ha meggyőződésük mellett szavaztak, pretendálták, hogy fizessék meg őket. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a rendszeT abból indult ki, hogy Magyarországon mindenáron szükség van arra a guvernementális pártra, mely biztosítani tudja azt a kapcsolatot, amely Magyarországot összeköti Ausztriával. (Ugy van! balfelöl.) Ez a szerencsétlen kapcsolat, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amelyet a ministerelnök ur is annak vallott, alapoka a vesztegetési rendszernek. De volt még egy másik ok is. Az t. L, hogy ugy okoskodott több politikus Magyarországon, hogy azt mondta : itt a vesztegetési rendszert fenn kell tartani, mert ha nem vesztegetünk, ha nem engedjük meg a vesztegetést, akkor a nemzetiségekkel nem tudunk megküzdeni, a nemzetiségekkel szemben nem tudunk egy magyar pártot fentartani. A következmény az lett, hogy az ország egész közigazgatása át volt hatva attól a tudattól, hogy itt vesztegetni szabad és kell, hogy itt az állam érdeke megkivánja a vesztegetést és 30—40 éven keresztül a kormánypárt mindig épen azokon a legveszedelmesebb helyeken, ahol magyarok nem laknak, űzte a legnagyobb lélekvásárt, (Igaz! Ugy van! bálfelől.) azoknál az embereknél, akikhez az irredentista agitátorok könnyen hozzáférhetnek ; ezeket az embereket mesterségesen arra nevelték, hogy öt évről öt évre és minden időközi választáson eladják pénzért meggyőződésüket. (Igaz ! Ugy van ! bálfelől. Mozgás jobbfelől.) Most pedig azon csodálkoznak, hogy árulók vannak ; pedig hát oly embereknek, akik legszentebb meggyőződésüket állandóan eladták, nem olyan nagy dolog eladni a hazát is ! A becsületnek csak egy kódexe van, amelyet nem lehet csűrni-csavarni; akit arra neveltek, hogy a becsületét eladja, arról joggal feltehetni, hogy hazáját is eladja. (Igaz! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennek a rendszernek meg kell szűnnie. Be kell, hogy lássák azok is, akik államrezonból csinálták ezt, hogy az állam érdeke nem ezt kívánja, hanem azt, hogy egyszer már gyökeresen irtsuk ki ezt a rendszert. Hogy ez nem sikerülhet egy csapással, az bizonyos. De ha az ember konzekvensen erre törekszik : ha az elsőtől az utolsó tisztviselőig mindenkitől ezt megkívánjuk, akkor van remény rá, hogy ez keresztül lesz vihető. De ehhez is az szükséges, hogy a népek millióinak ebbe beleszólása legyen. (Helyeslés bálfelől.) Mert azokról a visszaélésekről, amelyek történnek, csakis oly emberek fognak igazán felvilágosítani bennünket, akik közvetlenül érzik a közigazgatás eme hátrányait és szenvednek alattuk és csak ők tudják ezeknek a bajoknak orvosszereit is megjelölni. Beszédem végéhez értem és talán legnehezebb részéhez, t. képviselőház, (Halljuk! Halljuk ! bálfelől.) ahhoz, hogy mindezeken az említett okokon kívül van egy másik ok, amely leginkább lehetetlenné teszi, hogy bizalommal legyünk ezen kormány iránt. Bizalmatlanságunk legfőbb oka a kormánynyal szemben épen a háborúval kapcsolatos. Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy a részleteket megmondhassam, mert ezeket az okokat elősorolni most hiba volna. (Igaz! Ugy van!) Csak általánosságban jelzem, mert lelkiismeretem nem volna nyugodt, ha meg nem mondanám, melyik az a két csoport, amely bizalmatlanságomat ennyire fokozza. Utóvégre szólhatnék, de ez nagyon messze vinne a részletekbe ; szólhatnék, mert tulaj donképen a háború eseményeit ez abszolúte nem befolyásolja. Amit meg kell említenem, kormánynak hiányos körültekintése gazdasági kérdésekben. (Igaz! Ugy van! bálfelől.) Én nem fogok erre bővebben rátérni. Ugy vagyok értesülve, hogy lesz szónok, aki e kérdésnek egész komplexumát fel fogja ölelni. Csak két szóval mondom : óriási hibának tartom azt, hogy épen itt Magyarországon, jóllehet Magyarország par excellence agrár állam, amely exportálni tud, vannak a legnagyobb nehézségek az élelmezés körül. (Igaz! Ugy van ! bálfelől.) Ez a tény maga, hogy Magyarország jobban érzi a háború következményeit, mint Németország, a legsúlyosabb vád. (Ugy van ! bálfelől.) A másik ok, ami miatt én most kifejtett álláspontomat elfoglalom, az, hogy a kormánynak és különösen a külügyi kormánynak nem volt meg az a körültekintése, amely szükséges lett volna a világháború előtt. Külügyi kormányunk nem járt el azzal a körültekintéssel, amelyet tőle méltán várhattunk volna. Ezt magyarázni nem óhajtom, erről egy szót sem akarok mondani. Csak azt szögezem le, hogy ezért is a kormány, első helyen a ministerelnök felelős, mert az 1867-es kiegyezés alapján a ministerelnök felel a képviselőháznak a külpolitikai eseményekért. Minthogy a háború alatt külügyministerválság is volt, amelybe a ministerelnök ur okvetlenül bele kellett, hegy szóljon, ezért a ministerelnöknek a külpolitikai ügyek miatt való felelőssége még fokozottabb. (Igaz ! Ugy van ! bálfelől.) Nem hiszem, hogy Berchtold gróf, akit nagyon j ól ismerek és akit — bár politikailag támadtam — egyénileg a legkiválóbb zsentlmennek tartok, csak azért hagyta ott a külügyministeri széket, mert megunta a fáradalmakat. Más, nagyobb okokért hagyta ott. Nem akarok semmiféle explikácziót, de állithatom, hogy a háború után ezekért az eseményekért a ministerelnök ur felelős lesz. (Igaz ! Ugy van ! bálfelől.) Ezek a tények azok, amelyek nemcsak lehetetlenné teszik nekem, hogy az indemniti-javaslatot megszavazzam, hanem egyenesen azt mondatják velem, hogy igenis a háború sikere érdekében tartanám szükségesnek, hogy a mostani kormány át-