Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-575

412 575. országos ülés 1915 május 3-án, hétfőn. van dolga, hogy itt uj ideálokat kell teremtem és hogy a régi eltaposott nyomokon tovább már nem lehet haladni: az az állam nem lesz életképes, mert esak az az állam fog fejlődni és haladni, amely megérti az uj kor szellemét és amely nem fog ezentúl is kicsinyes politikát folytatni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egy újjászületésnek kell bekövetkeznie, mert a reneszánsz egyik főismérve, hogy a régi rendszert megutálja. Lehetetlen, hogy ez be ne következzék. Lehetetlen, hogy az emberek milliói. — és most nemcsak Magyarországot értem, hanem értem egész Európát, — lehetetlen, hogy egész Európa polgársága át ne érezze ezt és lehetetlen, hogy az államok ne legyenek áthatva attól, hogy az államoknak összes energiáit, összes tevékenységét nem lehet a tömeggyilkolásra berendezni. (Úgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lehetetlen, hogy az egész társadalom, hogy az egész állam strukturáj a továbbra is világháborúkat provokáljon, (ügy van! baljelől.) És én. hiszem és bizom abban, hogy ennek az óriási háborúnak meg lesz a maga jótékony hatása és hogy ez a jótékony hatás a reneszánszban fog nyilvánulni. De ha ezt elő akarjuk idézni, ha akarjuk, hogy itt egy uj és olyan emberiség legyen, amely nem egy gyűlölködő, kicsinyes és méltatlan impsrialisztikus politikát hajszol, mondom, ha ezt el akarjuk érni, akkor nem a régi módszer szerint kell cselekedni, hanem bele kell kapcsolni az ország sorsának intézésébe az emberek millióit, mert hiába csűrj ük-csavarjuk, az igazság az, hogy az emberek millióinak beleszólása van a további világtörténelembe, mert az emberek milliói voltak azok, akik megmentették az országokat a végpusztulástól. (Igaz! Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lehetetlen, hogy a háborúról és békéről, az életről és halálról, ezentúl csak diplomaták határozzanak. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Lehetetlen, hogy csak titokban kötött, nem ismert szerződéseknek legyen továbbra is kitéve az egész emberiség, hogy belesodródjék a háborúkba, amelyeknek nem is tudja a tulaj dónké peni okát. Ezeken a mesgyéken nem lehet igy tovább haladni. A militarizmus olyan értelemben véve, ahogy eddig volt, meg fog szűnni. Nem lesz militarizmus, de lesz néphadsereg. Nem militarizrnusról, de milicziáról lesz szó. Az ki van zárva, az lehetetlen, hogy ezentúl is a katonaság mint külön kaszt, mint állani az államban legyen. (Ugy van! a bal-és a szélsőbaloldalon.) A katonaság egy és ugyanaz az állammal, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es annak a kohéziónak, mely összeolvasztja az emberek millióit az állammal, annak meg kell, hogy legyen a kellő következménye, kell, hogy meg legyen a vérinfiltráczió az állam és polgárai között. Ennek következménye az, hogy igenis, az államnak meg kell adnia azokat a jogokat, melyeket eddig megtagadott. (Ugy van! a bal-és a szélsőbaloldalon.) T. Ház ! Más országokban, más időkben, amikor kisebb események voltak, akkor is érezték ezt a politikusok, hogyha az állam fokozottabb mértékben veszi igénybe polgárait, akkor több jogokat kell a polgároknak adni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hivatkozom itt különösen Olaszország példájára. A tripoliszi hadjárat alatt Giolitti ministerelnök uj választójogi reformot nyújtott be és mig a háború előtt Olaszországban a szavazók száma 3 millió volt, a háború után 8 és fél millióra emelkedett. Választói jogot adtak minden 21 éves polgárnak, aki vagy irni-olvasni tudott, vagy katonai kötelezettségének eleget tett. AM se irni-olvasni nem tudott, se katona nem volt, az — de csakis az — 30 éves korában kapta meg a választói jogot. Giolitti ministerelnök az olasz kamarának 1912 május 9-iki ülésén a következő szavakban ajánlotta a törvényjavaslatot elfogadásra (olvassa) : »Én régebben ellensége voltam az általános választói jognak, de mindig ugy vélekedtem, hogy a választójogi kérdést gyökeresen kell megoldani. Azért tettem programmom főpontjává a választójogi reform kérdését. Ami a törvény alapelvét iUeti, nem tagadhatjuk meg a választójogot a munkásoktól, akik e napokban hazaszeretetükről fényes bizonyságot tettek, amennyiben hősiesen harczoltak és óriási áldozatokat hoznak a hazáért.« Hát kérdem én a ministerelnök úrtól, hogy vájjon azok az áldozatok, amelyeket az olasz jaolgárok hoztak a tripoliszi hadjárat alkalmával, összehasonlithatók-e azokkal az áldozatokkal, amelyeket a mi katonáink most hoznak ? (Taps a baloldalon.) Azért érdekes, azért értékes ez az olasz példa, mert a háború kellő közepében, a háború folyama alatt hozták meg ezt a törvényt-. De hivatkozhatom egy régebbi példára is. Midőn 1866-ban Németországban evidenssé vált, hogy az Ausztriával való háború kikerülhetetlen, Bismarck, a háború sikerét biztosítandó, 1866 április 8-án azzal az inditványnyal állott elő, hogy a német kérdés eldöntését bizzák arra a törvényhozó testületre, mely az általános, egyenlő és közvetlen választói jogból kerül ki. De tovább megyek. A 66-iki háború után Bismarck az újonnan megalkotott erős Bund-nak alapjává is az általános választói jogot tette. De ne méltóztassék azt hinni, hogy amikor a választói jogról beszélek, én a választói jogot tekintem a non p]us ultrá-nak, az állami ideálnak. Én a választói jogot nem czélnak, hanem eszköznek tekintem arra,, hogy az államot teljesen uj alapokra fektessük, eszköznek különösen most, midőn az államnak teljesen uj reorganizálására lesz szükség, amikor, sajnos, olyan gazdasági kérdésekkel kell majd foglalkoznunk, melyeknek megoldása minden egyes ember energiáját igénybeveszi és amelyeket megoldani másképp nem lehet, mint a polgárok adózóképességének fokozásával. De az is bizonyos, hogy az adózóképesség fokozása csak ugy mehet simán keresztül, ha az