Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-572
572. országos ülés 1915 április 27-én, kedden. 347 Köteles vagyok tiszteletemet és köszönetemet nyilvánítani az ügyosztályt vezető tanácsnok urnak, aki nekem ezt rendelkezésemre bocsátotta és ennek folytán minden kétségen felül áll, hogy az utolsó fillérig helyes a számitás. A főváros adósságaival igy vagyunk: 1897-ben felvett a főváros 100 millió K-ás kölcsönt, ebből fennáll ma 83,988.200 K; 1903-ban felvett a főváros 46,510.400 K-ás kölcsönt, ebből fennáll ma 42,444.000 K; 1910-ben—a most következő számokra méltóztassanak különös figyelmet fordítani — 2 millió font sterling kölcsönt vett fel a főváros, ebből fenáll 46,500.480 K; 1911-ben, tehát a rákövetkező esztendőben felvett 100 millió K-ás kölcsönt, ebből fennáll 98,081.200 K. Most rá három esztendőre, 1914-ben felvett a főváros 158 milliós kölcsönt, amelyből fennáll ma 157,569.600 K. Ezenkívül van a fővárosnak egy 20 milliós burkolási kölcsöne, amelyből fennáll 12,193.315 K, azonkívül — ami szinte horribilis dolog, hogy egy nagy törvényhatóságnak az ország központjában függő kölcsönei legyenek — ennek a fővárosnak 1913. évben felvett 25 millió K-ás függő kölcsöne is van, amelyből ezidőszerint 21,470.300 K áll fenn. Ez mindössze kitesz 462,247.095 K-át. Mi az érdekes ebben a dologban ? Az, hogy ennek az adósságnak háromnegyedrésze egy pár esztendő alatt köttetett; vagyis a mostani polgármester rezsimje alatt, aki 1906-ban lett polgármesterré, a főváros nettó 323,631.580 korona adósságot csinált. Én mindig bámultam ennek a különben szeretetreméltó bohém urnak (Derültség.) azt a szerencséjét, amelylyel ő nagyurak barátsága révén városi programúi gyanánt az adósságcsinálást tudta proklamálni, természetesen felsőbb jóváhagyás mellett. Nemrégiben olvastam az »Az Ujság« hasábjain — ajánlom az államtitkár urnak, olvassa el — egy ujságczikket Bárczy István polgármester ur aláírásával. Valóban élveztem. Kimutatja, hogy a mai világban milyen bűnt követ el, aki nem dobálja a pénzt. Legnagyobb ambicziója az, hogy a fővárosnak annyi adóssága lehessen, amennyi Angliának van. (Derültség.) Én természetesen bámultam. Hiszen hacsak arról volna szó, hogy adósság, de bocsánatot kérek, én azok közé tartozom, akiknek fizetni kell ezt az adósságot. (Derültség.) Egy kicsit rosszul érzem magam, mikor látom, hogy ilyen rendszerbe kerültem bele. (Derültség.) Az az érdekes, hogy az ilyen adósságcsináló embereknek egy rettentő jó tulajdonságuk van, t. i. nemcsak kedves emberek, de a kamatot, ameddig birják, olyan pontosan fizetik, hogy az horribilis, hogy megint uj tőkeadósságokat csinálhassanak. (Derültség.) Ezekre a fajtájú emberekre van Heinénak egy igen szép verse és én ajánlom, hogy az államtitkár ur függesztesse ki a városház tornyára, vagy a bejáratára a következő verset: »Mensch, bezahle deine Schulden, (Derültség.) Láng ist deine Lebensbahn, Und du musst noch öfters pumpen, Wie du schon so oft getan.« (Derültség.) Egy adósságcsinálási rendszer ez, amelynek sem eleje, sem vége, sem hossza. De nemcsak ebben áll a dolog. Hogy el ne felejtsem valahogy megmondani, rátérek most arra, hogy az egyik, amiről szólok, a vagyoni felelősség kérdése, a másik az összeférhet lenség kérdése. Mikor egyszer Tirolban jártam, egyik községben megkérdeztem egy urat, hogy »zu wem habé ich die Ehre?« »Ich heisse so und so, — felelte, — bin Post-, Bau- und Bürgermeister.« Postamester, építőmester és polgármester. De hogy egy fővárosban lehessen valaki polgármester, főpolgármester és villamvasuti bankdirektor vagy üzletvezető, ezt még nem hallottam soha. Mindig önhöz szólok, t. államtitkár ur, ne vegye ezt rossz néven, mert tudom, hogy a belügyminister ur nem foglalkozott annyira a főváros ügyeivel, de meg vagyok győződve, hogy ezentúl fog velük foglalkozni . . . Sándor János belügyminister: De foglalkoztam ! Polónyi Géza:... és arról is meg vagyok győződve, hogy ennek a gazdálkodásnak vége lesz. Azokról a relácziókról nem akarok beszámolni, amelyek erre feljogosítanak, mert annyira komikus, annyira megbotránkoztató az, ami itt történt és történik. Hogyan lehet az, hogy van egy törvény, amely a főpolgármestert az állam közegének deklarálja, a polgármestert pedig az autonómia közegének és a főpolgármester, akinek joga van a polgármestert, természetesen a belügyminister jóváhagyásának és a közgyűlésen való bejelentésnek fentartásával felfüggeszteni, egy személyben polgármester is ? Hogy kívánja a t. belügyminister ur azt, hogy Bárczy István önmagát függeszsze fel ? De hát csak olyan kis érdekekről van itt szó ? Nem szükséges az, hogy abban a bizottságban, abban a közgyűlésben ott legyen az állam orgánuma, a főpolgármester és ellenőrizze azt, hogy brutális visszaélések ne történjenek ? Hogy egyebet ne mondjak, ott van ez a vasúti direktorság. Ha van a világon öszszeférhetlenség, ugy ez öszszeférhetlen a polgármesteri állással; nemcsak a főpolgármesterivel. A polgármester nemcsak a törvényhatóságnak élén álló tisztviselő, aki rendelkezik és bizonyos mértékben maga is fórum, de mint a törvényhatóság első tisztviselője és végrehajtó közege, a statutárius jog alapján részese annak az imperiumnak, amely a vasutakkal szemben is alkot statútumokat, amelyek végrehajtásával az elöljáróságot, esetleg a rendőrséget bizza meg. Önmaga pedig nem lehet valaki végrehajtója a saját dolgainak. De ha nem tudnák az urak, 44*