Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

565. országos ülés 191k állapotoknak megfelelő alakban tárgyaljuk le, amely állapotok majd akkor lesznek. Hiszen felvétetik a hadikölesön, és ha szükséges, akkor hiszem, — amennyire ismerem azt a lelkesedést, amelylyel e hadikölcsönt az ország közönsége jegyezte — hogy ha még egy jegyzésre kerül a sor, akkor is igen tekintélyes összeget fog kapni a pénzügyminister ur. Hogy most nem jegyeztek többet, annak is csak az az oka, hogy a jegyzés ideje aránylag rövid volt. Az olyan összegekbe, aminő például a mostani jegyzés eredménye, amikor 800—900 millió koronáról van szó, nagyon könnyen beilleszthető ez a 15 millióra kontemplált jövedelem, amelyet a t. pénzügyminister ur ettől a törvényjavaslattól vár. Ha azonban a javaslat mégis érdemben és részleteiben tárgyaltatnék, akkor nekem részleteiben is olyan kifogásaim vannak, amelyeket az előadó ur beszéde egyáltalában nem oszlatott el. Az előadó ur arra fektette a súlyt, hogy a jövedelmeket »kitapogathassa«; de én ugy látom, hogy részben az itthoninaradottakat, részben a hadbavonultakat csak saját személyükben tapogatja, ott azonban, ahol jobban lehetne megtapogatni a dolgot, ahol a dividendákról van szó, a t. előadó ur egyáltalában nem tapogatódzott. (Igás! Ugy van! balfelöl.) Én a 2. §-t nem látom helyesnek és indokoltnak. Foglalkozni akarok ezzel a kérdéssel is behatóbban. A t. pénzügyminister ur a részvénytársaságokat, szövetkezeteket, a korlátolt felelősséggel alakult társaságokat, stb., ugy, amint azt az 1909 :X. t.-cz. 1. §-ának 5. pontja tartalmazza, kiveszi ennek a törvénynek rendelkezései alól. Én nem tudom osztani azokat az indokokat, amelyeket a pénzügyminister ur e tekintetben előterjesztett. A pénzügyminister ur azt mondja, hogy a részvénytársaságokat, nevezetesen a pénzintézeteket azért nem akarja ezzel az uj adóval terhelni, mert hogyha az egész jövedelmi adó az egész vonalon életbelépett volna, akkor a pénzintézetek, részvénytársaságok bizonyos engedményeket kaptak volna, amelyekkel nekik a jövedelmi adó rekompenzálva lett volna. Ez az indok nemcsak nem helyes, de nagyon helytelen és pedig azért, mert hiszen voltaképen mindenkire nézve, az egyénekre nézve is megmarad a régi adórendszer a maga teljes egészében, azonfelül azonban pótlásképen megkapjuk ezt az általános jövedelmi adót, amelyet külön kell fizetni, de csakis az egyéneknek, ellenben részvénytársaságoknak, pénzintézeteknek stb. már egyáltalában nem kell fizetni. Itt nem látom meg a paritást. Annyival kevésbbé látom meg, mert azt tapasztaltam, hogy azok között az egyének között, akik az 1914. évben, illetve annak első felében, esetleg 1913-ban nagyobb jövedelmet élveztek, igen sok van olyan, aki jövedelmétől egészben vagy részben elesett a háborús állapot következtében. november 30-án, hétfőn. 239 Ellenben a pénzintézetek tekintetében megállapíthatjuk azt, hogy ezeknek olyan nagyon lényeges veszteségük a jövedelem tekintetében nem volt. Elismerem, — majd rátérek arra is, amit a pénzügyminister ur gondol — hogy bizonyos veszteségük volt, azonban a jövedelem s különösen a kamatdifferenczia szempontjából igenis megkapták a pénzintézetek legnagyobb részben azt a jövedelmet, amelyet előbb is élveztek. Ha ezt a jövedelmi adót a pénzintézetektől, részvénytársaságoktól beköveteljük, mi fog annak következtében beállani ? Az, hogy, mondjuk, a dividendák egy-két koronával kisebbek lesznek, hogy kevesebb osztalékot fizetnek. De ez a kevesebb osztalék, amely, mondjuk, békés állapotban talán izgalomba hozná a tőzsdét, hadi állapotban lényeges szerepet egyáltalában nem játszik, ez a dividenda-különbözet feloszlik, egyes embereket csak egy-két koronával terhel; ellenben az a jövedelemcsökkenés, amely másokat ért, bizony sokszor nagyon lényeges és az egyént sokszor jobban sújtja. Ismerem azt az ellenvetést, hogy a pénzintézetek bizonyos papírokat vásároltak, ezeknek árfolyama leszállott és ennek következtében károkat szenvedtek. Ezzel szemben én csak azt mondhatom, hogy ilyen károkat szenvedtek az egyesek is, akiknek papírjaik voltak és végeredményében talán remélhetjük azt a helyzetet, hogy bizonyos idő múlván, amikor a békés állapot helyreáll, a jmpirok árfolyama jobb lesz,, felemelkedik és akkor a veszteség csak látszólagos lesz. Az adómorál szempontjából sem tartom helyesnek a kétféle törvény összekapcsolását. Az előadó ur beszédéből is méltóztattak kivenni a félelmet, amelyet az iránt táplál, hogy a kétféle rendszer alapján megállapított adó össze fog keveredni. Nevezetesen itt a keresetadó és a jövedelmi adó összekeveredéséről van szó. Nagyon jól tudjuk, elismeri a t. előadó ur is, de elismeri mindenki, hogy a régi rendszerben a keresetadó-kulcs oly magas, hogyha a jövedelmi adókulcsot alkalmazzuk a keresetadóra, helyesebben a jövedelmi adónak megfelelően állapítjuk meg a keresetadót, akkor kétségtelenül oly nagy adóztatás fog előállani, amely a társadalmat, különösen annak középosztályát valósággal meg fogja roppantani. E félelemnek az előadó ur is kifejezést adott. De az adóztatási morál szempontjából helyes-e az, hogy egy törvényt alkotunk, amelyben azt mondjuk; igaz, hogy neked ennyi meg ennyi jövedelmed van, igaz, hogy részedre megállapítjuk ezt a jövedelmet, de ez csak jövedelmi adó szempontjából történik, keresetadó szempontjából azonban a jövedelmedet letagadhatod, mert erre ad felhatalmazást a törvény. Akármi állapíttatott meg jövedelmi adó szempontjából, ez nem fog számításba vétetni. Ez is olyan argumentum, amely az ellen az egész adózási rendszer