Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

565. országos ülés Í#Í4 november 30-án, hétfőn. 213 ezeknek a mellőzése, csupán ráutalok; ilyen az Olaszországgal való viszonyunk kérdése. De nem kívánom tovább érinteni ezt az ügyet sem. Ahhoz azonban, hogy a pártszenvedély pihenőre térjen, nemcsak az ellenzék részéről van kötelességteljesitésnek helye, hanem nézetem szerint sokkal nagyobb mértékben onnan kellett volna és kellene az engesztelés fele azokat a lépéseket megtenni, amelyek nemcsak politikailag, hanem érziiletileg is egységessé tennék a nemzetet, nagy létkérdésében, az ellenséggel szemben való ellenállásában. Mély fájdalommal látjuk, hogy ezen a téren, legalább eddig, nem történt semmi. Már gróf Andrássy Gyula hangsúlyozta, hogy az előttünk fekvő javaslatok az ellenzéknek minden hozzászólása nélkül terjesztettek elő. Én nem szándékozom még ezt sem panasz tárgyává tenni, de igenis, megfontolásra ajánlom a ministerelnök urnak, nem hiszi-e, hogy következhetnek idők, amikor az ő részéről csakugyan elérkezik az az időj>ont, midőn az engesztelésre olyan ténybizonyitékokat kellene szolgáltatnia, amelyek igazán lelkesedéssel fogják lehetővé tenni azt, hogy léte felett egész erejével a védelem terére léphessen a nemzet? Már most, amennyire megnehezíti a politikai bizalom kérdése egy ilyen javaslatnak a tárgyalását, ép annyira teszi kötelességemmé, hogy legalább arra kérjem a t. ministerelnök urat, hogy igyekezzék megfontolás tárgyává tenni azokat az aggályokat, amelyeket e javaslat tekintetében fel kellene hoznom még olyan kormánynyal szemben is, amely saját pártomból keletkeznék. Nincs itt az ideje, hogy a kitűnő jogról disszertácziókba bocsátkozzam; lemondok róla. Csupán óhajtásokat jelzek. Nem állok elő módosításokkal, még kevésbbé követelésekkel, de ezen óhajtásokat megfontolásra ajánlom azért, mert azt hiszem, hogy azoknak a rendkívüli intézkedéseknek az enyhítése vagy részben mellőzése, amelyek e javaslatban foglaltatnak, talán hozzájárulna ahhoz, hogy a nemzet érzületi egysége is hamarabb létrejöhessen. En csak a következőket jelölöm meg. (Halljuk ! Halljuk !) Amit "Simonyi-Semadam t. képviselőtársam felhozott, ahhoz teljes szívből hozzájárulok, t. i. az 5. §-nál, nem ugyan a korhatárra nézve, mert arra súlyt nem fektetek, hanem arra nézve vetem fel a kérdést, hogy vájjon helyes-e, bár csak közegészségügyi, közélelmezési és egyéb szempontokból, a nőkre vonatkozó intézkedést ezen javaslatba felvenni? Nem tudom, helyes-e vagy nem és nem tudom, nem szül-e ennek felvétele nagyobb visszatetszést, mint amennyi haszon belőle kínálkozik? Azonban egy megjegyzésem van és ez az, hogy nemcsak a rehabilitáczió fontos, hanem az is, hogy kegyeskedjenek a kártérítésre vonatkozó jog fentartását kimondani. Nincs a világirodalomnak egyetlen irója sem, de különösen a magyar közjogban nincs senki, aki a háborúra vonatkozó kivételes intézkedésekkel kapcsolatos kitűnő jognak bárminő alkalmazását valaha kártérítés kötelezettsége nélkül értette volna. Nem akarok annak a részletezésénél immorálni, hogy egyes exisztencziákat akarnak egészen ártatlanul anyagilag és erkölcsileg tönkretenni, de ez olyan meghatalmazás lenne, amelyhez a magam részéről sóba hozzá nem járulhatnék. Tudom, t. ház, hogy bizonyos esetekben a kártérítési jognak fentartása egyúttal megnehezíti az ilyen rendszabályok foganatosítását. Azonban daczára ennek, kérve-kérem a t. többséget, hogy az ország lakosait annak kitenni, hogy deportáczió és pedig nemcsak egyesek, hanem, egész községek deportácziója esetén tönkretétessenek, minden kártérítésre való igény nélkül, ne méltóztassék, mert az ország lakosságától ez nagyobb áldozat lenne, mint amit joggal meg lehet követelni. Hisz az ilyen intézkedéseket csak bűntény esetében lehetne indokolni, itt azonban nem bűntettekről, hanem egyszerűen közelebbről meg nem határozott olyan intézkedésekről van szó, hogy ha valaki a hadviselés szempontjából alkalmatlanná válik, azt egyszerűen dej)osszedálni lehet, hogy el lehet a saját községéből küldeni máshova, az ország más határára egyeseket, sőt községeket is, minden kártérítés nélkül. Azt hiszem, t. ház, hogy ez messzebb megy, mint amire szükség volna. Hogyan lehetne már most ezen a bajon segíteni? Nem teszek konkrét propozicziót; tudom, hogy felmerültek olyan gondolatok, amelyek szerint utólagosan egy bizottság által akarják ennek a rehabilitációnak és kártérítésnek a kérdését megoldani. En azonban ennél is enyhébb módot tudnék ajánlani. Találja meg a t. ministerelnök ur a módját annak, hogy a nemzet ellenzéki képviselőinek az ő bizalmiférfiaik révén legalább ellenőrzési jog biztosittassék ezen kérdések kezelésénél, ha már ragaszkodnának ahhoz, hogy a kártéritésnélküliség fentartassék. Ez alatt természetesen nem értem azt, amit más államokban végrehajtottak, hogy ilyen háborús időkben a kormányba vették be pártkülönbség nélkül a megfelelő férfiakat, sőt a magam részéről ezt egyenesen kizártnak tekintem ; hanem felvetem a gondolatot, hogy találja meg a t. ministerelnök ur annak a módját, hogy az ellenzék bizalmiférfiai ezen kérdések végrehajtásánál legalább ellenőrzési jogot gyakorolhassanak. Végezetül — és ez volt felszólalásom tulajdonképeni czélja — most már nyilvánvalóvá lett a napirendi javaslat tárgyalása alkalmával történt felszólalásom értelme. Azt hiszem, hogy a t. ministerelnök ur lesz szives belátni a következőket: Ha ő a 17-ik §-ban felmentést kér a múltra nézve, anélkül hogy ezen múltra vonatkozó intézkedések a ház által ismertek és tárgyalhatók is lennének, ezzel a képviselőház olyan paradox helyzetbe jutna, amelyet én há-