Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-561

561. országos ülés Í9ík Julius 2í-én, pénteken. 179 pítani. Ebhez képest a 83. §. első bekezdése megváltoznék és van szerencséin a mai első bekezdés helyébe uj első bekezdésül a következőt ajánlani (olvassa): »A polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban elkövetett illetékröviditések miatt a megrövidített illetéket négyszeres összegben kell kiszabni és a fölemelt illetéket sem elengedni, sem mérsékelni nem lehet.« Vagyok bátor ezt a módosítást elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Elnök : Ki következik ? Pál Alfréd jegyző : Springer Ferencz ! Springer Ferencz: ürömmel fogadom az előadó ur indítványát, amely szerint a fölemelt illeték négyszeres összegben fog kirovatni, de mégis egy kis módosítást csatolnék a szakaszhoz. T. i. az foglaltatik a bekezdés végén, hogy a fölemelt illetéket mérsékelni vagy elengedni nem lehet. Előfordulhatnak az életben esetek, ahol vétlen mulasztás forog fenn, ahol az illető fél önhibáján kivül jut abba a helyzetbe, hogy a fölemelt illetéket megfizetni kénytelen. Ennek következtében a szakasznak olyan szövegezését kérném, hogy (olvassa): »A polgári perrendtartásban szabályozott eljárásban elkövetett illetékröviditések miatt a megrövidített illetéket négyszeres öszszcgben kell kiszabni és a fölemelt illetéket csak vétlen mulasztás esetében lehet elengedni, avagy mérsékelni«. Ezt a toldást proponálnám. Gyakran előfordul, hogy nem az illetékes egyén kezéhez történik a kézbesítés vagy, hogy más ok miatt, önhibáján kívül kénytelen valaki fölemelt illetéket fizetni. A vétlenséget neki kell igazolni, de mégis módot kell adni arra, hogy vétlen mulasztás esetében megtörténhessék a reparáczió. Ha korlátot szabunk a törvényjavaslatban, akkor nincs módja a rejjarácziónak. Kérem, méltóztassék ehhez hozzájárulni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra ki következik? A pénzügyminister ur kivan szólni. Teleszky János pénzügyminister: A magam részéről kérem a t. házat, hogy a szakaszt az előadó ur módosításával méltóztassék elfogadni. Ami Springer Ferencz képviselő ur módosítását illeti, beismerem, hogy ez igen tetszetős és nagyon szívesen járulnék hozzá, ha igen fontos aggályaim nem volnának ellene. Igen nehéz megállapítani, különösen ilyen kisebb esetben, hogy mikor forog fenn vétlen mulasztás és mikor nem. A rendelkezés szükségességét a törvényhozás régen belátta, mikor az 1873. törvényben kimondotta, hogy a perrendtartásban elkövetett illetékrövidités esetében a fölemelt illeték elengedésének helye nincs. Kénytelen volt ezt annak idején a törvényhozás elrendelni azért, mert a helytelen ítélkezések olyan nagy mérveket öltöttek, hogy azokkal szemben ilyen módon kellett védekezni. Tényleg e rendelkezés üdvös hatásai észlelhetők voltak, azonban épen azért, nehogy visszaessünk az azelőtti állapotba, nem voltam abban a helyzetben, hogy e rendelkezésen módosítást hozzak javaslatba. Az előadó ur módosítása lényegesen javít a helyzeten, miután az ötszörös helyett négyszeres összegben szabja meg a felemelt illetéket, az a további módosítás pedig, amely az előző §-ban foglaltatik, lehetővé teszi mindenkinek, hogy különösen, ha vétlen mulasztás folytán nem rótta le helyesen az illetéket, egy aránylag csekély pönálé ellenében szabaduljon a t további következmények alól. Én tehát azt hiszem, t. ház, hogy igazán ezen rendelkezések következtében jóformán igen ritkán fog előállani az az eset és az illető csakis magának tulajdonithatja, ha előáll, hogy felemelt illeték kivetésének szüksége elő fog fordulni. Nem látom tehát indokoltnak, hogy intézkedjünk és gondoskodjunk arról, hogyha vétlen mulasztás folytán nem lett az illeték leróva, akkor a felemelt illetéket elengedni lehessen, mivel a vétlen mulasztást, amint említettem, bizonyítani alig lehet. A praktikus életben pedig a következmény az volna, hogy ha ilyen rendelkezés felvétetik, akkor mindenki, — nem mondom épen a szó szoros értelmében, a legnagyobb irodával biró ügyvédek talán nem — de mindenesetre igen sokan igénybe fognák venni ezen törvényes rendelkezés következményét és kérni fognák az elengedést. Ez pedig igen ritka esetben történhetnék meg, mert hiszen a vétlen mulasztást igazolni nehéz volna, nem tudom miféle nagy apparátus kellene ahhoz, hogy ez igazoltassék, az eredmény pedig az volna, hogy a legtöbb esetben ilyen kérvények elutasittatnának és az adminisztráczió rendkívül terheltetnék az ilyen intézkedésekkel, sőt azon felek is, akik abban a reményben, hogy mégis el fogják érni, hogy az illeték elengedtetik, kérvényezni fognak, ugy hogy azt hiszem, a jogkereső közönség és az adminisztráczió érdekében az a leghelyesebb, hogy ez a rendelkezés, amely az 1873-iki törvénykönyvünkben benne van és a gyakorlati életben meghonosodott, továbbra is fentartassék. Ezért kérem a t. házat, hogy a szakaszt az előadó ur módosításával szíveskedjék elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Kíván valaki szólni ? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. T. ház! A 83. §-szal szemben két módositvány nyújtatott be: az első az előadó uré, aki javasolja, hogy (olvassa): »a polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban elkövetett illetékröviditések miatt a megröviditett illetéket négyszeres összegben kell kiszabni és a felemelt illetéket sem elengedni, sem mérsékelni nem lehet« kifejezések vétessenek fel és Springer képviselő uré, aki javasolja, hogy a 83. §. első jDontja hagyassák ki és helyébe ez tétessék (olvassa) : »A felemelt illetéket csak a vétlen mulasztás esetében lehet elengedni avagy mérsékelni.« A kérdést ugy fogom feltenni, hogy első23*