Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-561

174 561. országos ülés 191'i július 24-én, pénteken. tás 112. §-ának 1. pontja alapján adatik meg a szegényjog, hanem egyúttal abban az esetben is, midőn az a 2. pont alapján adatik meg. Azok az érvek, amelyek e tekintetlen különösen Sághy t. képviselőtársam által felhozattak, annyira helytállók, hogy kétségtelenül megfontolás tárgyává kellene és kell is tenni, hogy vájjon akkor, amikor épen az előttem szólott tiíloldali t. képviselő uraknak a felszólalásaiból is megállapítható az, hogy azokban a perekben is a költségeknek egy igen nagy részét a kincstár vállalja, mert vállalja a szakértői dijak fedezését, vállalja a tanudijaknak fedezését, amelyek pedig bizonyos esetekben és bizonyos perekben lényegesen nagyobbak mint amilyen összegről az illeték tekintetében egyáltalán szó lehet: mondom, ha levonjuk ezt a konzekvencziát az egyik oldalról, akkor miért ne vonjuk le ezeknek a dolgoknak a teljes konzekvencziáját és miért ne adjuk meg azt az illetékmentességet ? Van ráczió abban a propoziczióban, melyet mi teszünk. Az kétségtelen, hogy a javaslat mai formájában is a múlttal szemben egy óriási előnyt jelent, (Ugy van ! jobbfelöl.) amennyiben mégis csak lehetővé teszi annak az igazán nem egész szegény ember fogalma alá eső félnek azt, hogy a maga igazát a bíróság előtt kereshesse. Nekem magamnak saját prakszisomból van tapasztalatom a régi állapot hátrányos volta tekintetében. Épen a közelmúltban volt egy esetem, amidőn szó volt arról, hogy az egyik családtagot gondnokság alá kellett volna helyezni és a bíróságnál az eljárás folyt is, -de megakadt azon, hogy a bíróság kötelezte a feleséget, aki a férjét kívánta gondnokság alá helyeztetni, arra, hogy a szakértői költségeket helyezze letétbe, amelyek elég tekintélyes summát tettek ki. De az asszony a fennálló törvény értelmében szegénységi bizonyítványt nem kaphatott és azt a summát sem tudta letenni. És mi lett a következése a dolognak? Az, hogy az az igazán elmebeteg ember vagyonát eladta, az át is ruháztatott és ha ember majd tényleg elmebetegség czimén gondnokság alá fog helyeztetni, akkor kezdhetjük a dolgot elölről és visszaperelhetjük azt a vagyont, amely ma már harmadik vagy negyedik kézen van. Ilyen esetek nagyon gyakoriak az életben. Én újból hangsúlyozom, hogy helyesnek és szükségesnek látom, hogy azt az elvet, amely itt már részben megnyilvnult, teljes egészében valósítsuk meg. (Helyeslés balfelöl.) Nem hallottam — talán elkerülte figyelmemet — sem a túloldalról, sem innen érveket különösen azon módosítás tekintetében, amelyet Csermák Ernő t. barátom tett, hogy a szakasz első bekezdésének harmadik sorában a »közönséges napszám* helyébe tétessék ez az intézkedés : »a kereseti idő minden napjára számítva városokban 5 K, kis- és nagyközségekben 3 K-t meg nem halad«. Itt t. i. a szakasz nem tesz semmiféle különbséget városok és kisközségek között, pedig méltóztassanak megengedni, ennek igen nagy jelentősége van. Egészen más a helyzet városban, különösen nagy városban és más a helyzet egy kisközségben. Annak a propozicziónak, amelyet Csermák Ernő t. képviselőtársam tett, megvan a törvényes alapja is többé-kevésbbé. A napszám Budapesten ugy-e nem olyan, mint vidéken, azonban viszont Budapesten lehet, hogy valaki nem napszámosként, hanem iparossegédként dolgozik és mint ilyen, heti keresetet kap, az ipari napszám sem felelhet meg egészen a napszám fogalmának, mert Budapesten is más az ipari napszám meg a segédi kereset. Malmost az a segéd sem eshet azoknak fogalma alá, akik illetéket fizethetnek. Állapítsuk meg tehát azt a mértéket, amelyet a törvény maga ebben a tekintetben megállapít. A végrehajtási novella megállapítja a lefoglalható napibéreknek összegét és pedig megállapítja 5 K-ban. En azt hiszem, hogy ha mi a városokra applikáljuk az 5 K-t, a kisközségekre nézve pedig 3 K-ás tételt állapítunk meg, akkor eo ipso egy zsinórmértéket adtunk abban az irányban, hogy e kérdést hogy és mint kell megoldani s akkor nem a »napszám« szón fog a súly feküdni, amint a törvényjavaslat szövegezése szerint fog feküdni a jövőben, hanem a kereset tényleges mennyiségén és mindenkinek, akinek naponként 5 K-nál nagyobb jövedelme nincs, megvan a jogosultsága ahhoz, hogy az illetékmentességet igénybe vegye. Ennek következtében én ezt a módosítást nagyon ajánlom a t. ház figyelmébe. Kétségtelen, hogy nagyon helyes Preszly Elemér t. barátomnak az az indítványa, hogy az első pontból az »összes« szó kihagyassék s ezzel magával a polgári perrendtartással összhangba hozassák az első pont szövege. Csodálom, hogy annyira ellentétben helyezkednek Csermák Ernő t. képviselőtársam indítványai közül az utolsóval, amely azt tendálja, hogy végső fokban a szegényjog fenforgása tekintetében ne a pénzügyminister, hanem a közigazgatási bíróság döntsön. Hiszen az érvek ebben a tekintetben annyira kézen feküsznek, hogy ne maga az érdekelt pénzügyi hatóság ítélkezzék e kérdésben, hanem a független bíróság, hogy ezt bővebben fejtegetni nem kell. Mindezek után kérem, méltóztassék az előterjesztett módosításokat elfogadni. Elnök: Szólásra feljegyezve senki sincs. Kivan még valaki szólni? Nemess Zsigmond : T. képviselőház! Legyen szabad csak pár szóval rámutatni arra, hogy azt a módosítást, amelyet Preszly Elemér t. képviselőtársam ajánlott Springer Ferencz: JSÍemess már beszélt! Nemess Zsigmond: Csak hozzá akarok szólni... Elnök: Nem szólhat a képviselő ur, ha élt már szólásjogával a kérdés érdeméhez. ;