Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-560
560. országos ülés 19U jutias 23-án, csütörtökön. 129 szivemen viselem, itt azonban azt hiszem, az a félelem, amely a t. képviselő urat eltölti, nem alapos, hiszen épen az alsóbb néposztályokban nagyon jól tudja a perbeli alperes, hogy minő összegre indítottak ellene keresetet; ott nem szoktak meg nem becsülhető tárgyakra pereket indítani és épen ezeknek a kisembereknek ügyeiben a szakasz második részének alkalmazásáról, meggyőződésem szerint, egyáltalában nem lehet szó. (Helyeslés jobbfélől.) Elnök: Sajnálattal kell kijelentenem, igen t. minister ur, hogy a vita bezárása után beadott indítványát a ház nem fogadhatja el, illetőleg" nincs módomban azt szavazásra bocsátani. (Nagy derültség a baloldalon.) Szmrecsányi György: Még a saját házszabályaikat sem tudja a minister! "Hallatlan! (Zaj bálról.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Beadatott Springer Ferencz képviselő ur részéről két módosítás, az egyik, amely a szakasz kihagyására, a másik pedig a szakasznak némi módosítására vonatkozik; azonkívül beadatott Bakonyi Samu képviselő ur részéről is egy módrsitás. (Zaj balról.) Egy hang (a baloldalon): Egyszer akarjon valami jót a minister ! Elnök (csenget) : Csendet kérek ! A házszabályok értelmében a bizottság szövegezése szerinti szakaszt teszem fel szavazásra és amennyiben ez elfogadtatik, a többi módosítás mellőztetik. Kérdem a t. házat : Méltóztatik-e a 67. §-t a bizottság szövegezésében elfogadni, igen vagy nem? Balogh Jenő igazságügyminister: Igen! (Derültség balról.) Elnök : A ház a szakaszt a bizottság szövegezésében fogadja el és Springer Ferencz és Bakonyi Samu képviselő urak módosításait mellőzi. (Zaj balról.) Csendet kérek ! Következik a 68. §. a kajjcsolatos fejezet czimmel. Rudnyánszky György jegyző (olvassa a 68. §-t). Elnök : Ki a következő szónok? Az előadó ur kíván nyilatkozni. Hantos Elemér előadó: T. ház ! A 68. §. a községi bíráskodásnál előforduló illetékekkel, ezen eljárás illetéktételeinek megállapításával foglalkozik. A szakasz rendelkezései a mai állapottal szemben annyiban tartalmaznak bizonyos haladást . . . Springer Ferencz: Amennyiben drágábbak! Hantos Elemér előadó: ... amennyiben a községi bíráskodás hatásköre a polgári perrendtartás szerint felemeltetett és oly ügyek, amelyek ma a járásbíróság elé tartoznak, ezentúl a községi bíráskodás hatáskörébe fognak tartozni és ebben a felemelt hatáskörben ugyanazon illeték fog szedetni, mint aminő szedetik a rendes községi bíráskodásban. Ezen enyhítés és haladás daczára, az igen t. pénzügyminister ur hozzájárulásával, KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. XXVI. KÖTET. vagyok bátor egy még továbbmenő enyhítést, illetőleg illetékmérséklést javaslatba hozni, amikor tisztelettel indítványozom, hogy a 68. §. harmadik bekezdésében »az ítélet után a tárgyalás berekesztésekor 50 fillér« helyébe »az Ítélet után a tárgyalás berekesztésekor 30 fillér« tétessék mint határozati illeték, ami által a mai 40 filléres határozati illeték tiz fillérrel leszállittatik. Ez egygyel több adat arra, hogy a javaslat a kisebb nép terheit, az illeték szempontjából, a peres eljárás során enyhíteni kívánja. Bátor vagyok e javaslatom elfogadását kérni. Azonkívül tisztelettel megjegyzem, hogy a szakasz negyedik bekezdésében egy »a« szócska a »végrehajtató« szó előtt kimaradt ; ez pótlandó volna, s akkor a negyedik bekezdés így hangzanék (olvassa): »a végrehajtási eljárás során Írásban, vagy szóval előterjesztett kérelmek után előterjesztésükkor, a kérelmet előterjesztő, a végrehajtás során készült jegyzőkönyvek után berekesztésükkor a végrehajtató ivenkint stb.« Ezt a két módosítást, amelyek egyike stiláris módosítás, ajánlom elfogadásra . (Helyeslés jobbfelól.) Elnök : Ki a következő szónok? Szász Pál jegyző: Szmrecsányi György ! Szmrecsányi György: T. ház! Mielőtt a 68. §-nál szerintem szükségesnek látszó módosításaimat benyujtanám, nem mulaszthatom el, hogy a t. ház figyelmét fel ne hívjam az előbb lejátszódott épületes jelenetre .... Elnök : Bocsánatot kérek, tessék a tárgyhoz szólni. (Zaj balfelól.) Szmrecsányi György: ...amelyből kitűnt, hogy a minister maga sem ismeri a házszabályt, ( Ugy van ! ügy van ! balról.) Elnök : Ismételten kérem a képviselő urat, szíveskedjék magát szorosan a tárgyhoz tartani. (Zaj balfelól.) Szmrecsányi György: Én csak egy tényt konstatálok ! Elnök : A képviselő urnak csakis a 68. §-hoz szabad szólnia ! Szmrecsányi György: Tudom én, mit mondok ! (Zaj.) A 68. amint a javaslat általános vitájánál részletesen volt szerencsém kifejteni, a legfényesebb illusztrácziója annak, hogy ennek a kormánynak a nép szocziális követelményei iránt a legcsekélyebb érzéke sincs. (Igaz ! Ugy van 1 balfelól.) Az igazságügyminister ur ugyan a múltkor, miután számosan közülünk ezen kifogásunkat, különösen a 61. §-ra való utalással, már az általános vitánál felhoztuk, utalt szocziális alkotásokra. Ne vegye rossz néven a minister ur, ha nem emlékszem, melyek azok az alkotások, amelyekre utalt; a faktum az, hogy utalt. De ennek a szakasznak a fentartása azokkal a lényegtelen módosításokkal, amelyeket az előadó ur beterjesztett, a legfényesebb igazolása annak, hogy a legszegényebb népnek, a falusi népnek és a városi alsóbb néposztálynak érdekében semmit ezen a világon nem tettek, mert az önök törvényhozásának rugója és inten17