Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.
Ülésnapok - 1910-560
560. országos ülés 1914 Julius 23-án, csütörtökön. 125 folyamán a 34. §. szerint leróni az illetéket. Ezt nem tudom megérteni és ennek nem is találom indokát a javaslat indokolásában sem. Komplikálja a kérdést még a 34. §-ra való hivatkozás is. A 34. §. ugyanis megállapítja a vagyonjogi igényt nem képviselő perekben a per tárgyának értékét, a járásbirósági eljárásban 1000 K-ban, a törvényszéki eljárásban 2500 K-ban, és viszont erre a 34. §-ra nézve ugyancsak a 44. §-ban az foglaltatik, bogy ezen perekben is készpénzben fizetendő az illeték. Mar most a 34. §-ban megállapított perekben készpénzben fizetendő az illeték, a 44. §-ban megállapított perekben szintén; igy a 67. §. utal a 34. §-ra és mégis nem készpénzben, hanem bélyegekben rovandó le az illeték. Ez valóságos kaotikus eljárás, amelyre semmiféle szükség nincs, amennyiben a 44. §. ezt a kérdést teljesen megoldja, kimondván, hogy ezen perekben a határozati illetékek készpénzben rovandók le. Ilyen irányban tehát külön intézkedésre szükség nincs. Ha már méltóztatnak ezt a szakaszt fentartani ezen rendelkezésében, akkor méltóztassanak egészen világosan kifejezésre juttatni a szakaszban azt, hogy a 34. §. értelmében az eljárás folyama alatt bélyegben kell leróni az illetéket, kifejezést adni annak, hogy az illeték bélyegben rovandó le, nehogy a fél, a 34. §-ra gondolva, mely szerint az illeték készjiénzben fizetendő, azt ne bélyegben rójja le, aminek megint meg lesz az a konzekvencziája, bogy megleletezik. Van ezen szakasznak még egy, szerintem, értelmetlen része, melyre kérem becses figyelmüket. Talán ugyanolyannak méltóztatnak találni, amilyennek én találom. A szakasz azokról a perekről beszél, amelyek megbecsülhető értéket képviselnek, de sem a fél az értéket be nem jelentette, sem a bíróság azt meg nem állapította és ennek daczára az első bekezdés utolsóelőtti sorában ez áll (olvassa): » Nincs helye a beszámításnak, vagy visszatérítésnek akkor sem, ha a bíróság az értéket kisebb összegben állapítja meg, mint azt a fél bevallotta.« Bocsánatot kérek, de ha a fél bevallotta, akkor ez nem tartozik ide, akkor a kérdés el van döntve. (Ugy van! a baloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, a fél bevallotta; tehát ha a bíróság nem is állapította meg az értéket, de elfogadta azt az értéket, amelyet a fél bevallott, akkor ez képezte a per tárgyát. Mihelyt nem volt vitás és a fél bevallotta, akkor nincs helye ennek az intézkedésnek ebben az esetben. Mert vagy bevallotta, vagy nem vallotta be. Ha nem vallotta be, akkor a 67. §-ba bele való. Ha bevallotta, akkor eo ipso ennek az intézkedésnek itt már helye nincs. Mindezekből a szempontokból azt indítványozom, méltóztassék ezt a szakaszt, mint teljesen feleslegeset ebből a javaslatból kihagyni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A 41. §. teljes rendelkezést tartalmaz abban az irányban, hogy megbecsülhető tárgyak felett hozott ítéletek után, ha a per tárgyának értéke megállapítva nem lett, hogyan kell az illetéket leróni. Külön intézkedésre szükség nincs. Ha azonban nem méltóztatik ezt a propozicziómat elfogadni, abban az esetben méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy az első bekezdés negyedik sorában ezen szavak után : >: megfelelő mérték szerint* szúrjuk közbe ezt a szót: »bélyegben», t. i. kell leróni stb., hogy ezáltal a 34. §-szal szemben minden kétely el legyen oszlatva a tekintetben, hogy nem a 34. §. szerinti módon kell leróni az illetéket, mert a 34. §. szerinti lerovási mód a készpénzben való fizetés, hanem a 34. §-nak megfelelően ugyan, de bélyegben. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen módosításokat elfogadni. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Ki a következő szónok? Szász Pál jegyző: Bakovszky István ! Elnök: Bakovszky István képviselő ur nincs jelen. Szólásra senki sincsen feljegyezve. Kíván valaki szólni 1 ? Bakonyi Samu (szólásra jelentkezik.) Elnök: Bakonyi Samu képviselő ur kivan szólni. Bakonyi Samu: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Teljes mértékben igazat adok Springer Ferencz t. barátomnak és támogatni kívánom az ő módosítását, azonban a szakaszra nézve még más észrevételeim is vannak, mert ebben a szövegezésben, amint előttünk fekszik, ez a szakasz is egyike azoknak, amelyek élénken illusztrálják az egész javaslat tendencziáját, nevezetesen azt a törekvést, hogy egyoldalúan mindig csak a kincstár érdekeit tartja szem előtt. Ha a 67. §. első és második bekezdését összehasonlítjuk, ebből az öszehasonlitásból azt az igazán kiáltó igazságtalanságot és méltánytalanságot állapithatjuk meg, hogy inig abban az esetben, ha a fél többet fizet, mint amennyi a későbbi megállapítás szerint őt jogosan terhelné, sem beszámításnak, sem visszatérítésnek tartozatlan fizetés czímén nem lehet helye : addig az utolsó bekezdés rendelkezése szerint, ha a különbözet a kincstár javára állapittatik meg, akkor a félnek pótlólag természetesen meg kell fizetnie az illetékbeli különbözetet. Ez semmiképen sem felel meg a justum et aequum követelményeinek, pedig egyenlő mértékkel kell mérni. Ha azon az állásponton vagyunk az első bekezdés esetében, hogy visszatérítésnek, leszámításnak nincs helye, akkor igénytelen meggyőződésem szerint az igazság elvénél fogva nem lehetünk azon az állásponton, hogy viszont azután a félnek a kincstár javára mutatkozó különbözetet meg kell térítenie. Én az utóbbit magában véve helyesnek, jogosnak ismerem el; ebben semmi visszatetszőt nem találok, de akkor viszont ennek megfelelőleg,;akként kell módositanunk az első
