Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

82 5ól. országos ülés lMih Julius 8-án, szerdán. van és ezt a t. ministerelnök ur is rendszeresítette, amikor a mi parlamenti és közgazdasági viszonyainkat állandóan a sokkal magasabb fejlettségű, közgazdaságilag és közjogilag sokkal magasabban álló nyugoti államok mintájához hasonlítja. Akkor, amikor nálunk közjogi, parlamenti és egyéb viszonyoknak elbírálását hozza rendesen szőnyegre a t. ministerelnök ur, összehasonlítást tesz az angol parlamenti rendszerrel és sohasem tekinti, hogy mennyire mások a mi viszonyaink, közjogi és közgazdasági állapotaink, ha egyebet nem is tekintünk, csak a nemzetnek a dinasztiához való viszonyát. És ez nagy szerencsétlenség nemcsak közjogi, de közgazdasági szempontból is. Mi állandóan együtt akarunk lovagolni ami lerongyolódott, megsántult rossz gebénkkel és alkalmatosságunkkal a külföldi nagy és nemesvérü paripákkal! Hogy lemaradunk, annak nem a nemzet az oka, hanem az a rendszer, amely több mint negyven éven keresztül nem látott egyebet a nemzetben, mint adó- és katonaalanyt. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) Amikor én itt felemlítem a franczia átalányrendszert és konezedálom azt is, hogy átalányrendszer magasabb illetékkel rójja meg a kereskedő feleket, mint nálunk megrójják, azt hiszem nem vétettem a mi kritikánk ellen, ha mégis magasnak tartom a mi viszonyaink között ezen illetéket, mert hiszen hol vannak a franczia közgazdasági viszonyok a mi közgazdasági viszonyainkhoz, hol vannak a milliárdok, amiket a franczia nemzet kikölcsönöz a világ minden népének! Amikor mi nagy szerencsének tartanok, ha közvetlen összeköttetést kajmánk a franczia piaczczal, akkor ilyen összehasonlítást jogosan nem tehetünk a franczia állapotok és a mi közállapotaink között. Ha a franczia átalányrendszer tízszer akkora illetéket róna ki a polgárságra, az még mindig nem volna olyan súlyos, mint az a javaslat, ahol, nem mint az előadó ur mondotta és a minister ur javaslatának indokolása állítja, 20—25 százalékos emelkedéssel állunk szemben, hanem vannak 2600 százalékos emelkedési átlagok. Méltóztassék csak az 1. §-nak 26 K-ás bélyegilletékét venni az 1 K-ás bélyegilletékhez, méltóztassék a felfolyamodásoknak 4 K-ás bélyegilletékét venni a 28 K-ás bélyegilletékhez és azzal összehasonlítani : itt szintén hétszázszoros emelkedésről van szó. Méltóztassék az egyes, nem is fontos jelentőségű birói határozatok után, mint például a pergátló kifogások és más egyebek után kirótt 5 koronás maximumot az 52 koronás maximumhoz hasonlítani; vagy méltóztassanak, t. uraim, a felebbezési beadványok első példánya után kirovandó 40 koronás maximumot a felebbezési beadványoknál most kontemplált 160, illetőleg másodfokú felebbezés után 192 koronás bélyegilletékekhez hasonlítani: s akkor én azt hiszem, hogy itt nem 20 perczentes és nem mérsékelt emelésről van szó, hanem olyan emelésről, amelynek a konzekvencziáit az igen t. pénzügy minister ur sem tudhatja még ma. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Mert ne méltóztassék azt gondolni, hogy ha én egy magas adót kivetek, azzal már biztosítva vannak a kincstár érdekei is; ne méltóztassék azt hinni, hogy ha én magas illetéket rovok ki az adózó vagy pörösködő polgárságra, az már be is folyt az állampénztárba. Hiszen e tekintetben szomorú tapasztalatokat szerezhettek az urak épen a dohányjövedék' fölemelésénél. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Vájjon megvolt-e annak az ellenértéke, hogy a polgárságot — nem akarom azt a szót használni, hogy megsarcolták — ilyen óriási illetékekkel és tehertételekkel sújtották? Hát a kincstár azt hiszi, hogy ha az adóalanyokat megterheli és tönkretenni igyekszik, akkor már biztosítva vannak a kincstárnak megfelelő bevételei, a jövőre vonatkozó exisztencziái ? Nem, t. uraim, ez nagyon rossz közgazdasági politika ós semmiképen nincs indokolva, különösen nálunk, ahol általános a nyomor, amit szólásmódkép emlegetni már nemcsak divattá vált, hanem ami, fájdalom, ma már tényleges valóság is. Azt mondja a t. pénzügyminister ur, hogy az átalány rendszert a kellő statisztika hiányában nem tudta megvalósítani és ennek hiányában mégis méltóztatott egy óriási illetékfelemelést kontemplálni. Hát hol van itt — a logikát nem is keresem — a méltányossági alap ? Hát ha a statisztika hiánya nem jó egyre, másra jó, más szenrpontból feljogosit bárkit is ilyen illetékemelésekre ? Valóban, ne méltóztassék komolytalan éleznek venni, de körülbelül a szerelmes leánykák és fiuk régi játéka jut eszembe a virágtépésről, hogy »Szeret nem szeret«, s valóban azt kell gondolnom, hogy talán a minister ur és a pénzügyi bizottság is a gombjain számította ki, hogy milyen perczentes illetékfelemelést kontempláljanak a statisztikai adatok hiányában. (Derültség balfelöl.) Pedig aki a bíróságokkal több izben érintkezik, — az ügyvédeknek kell érintkezniök — az látja, hogy maguk a bírák is nagyobb részben mind statisztikára dolgoznak és ha az igen t. pénzügyminister ur ügyvéd lenne vagy lett volna, tudná és látná, hogy különösen az év végén mennyire statisztikára dolgoznak a birák, mert hiszen az előmenetelük függ ettől. Ott ma már nem annyira az igazságszolgáltatás egyedüli czéljai, mint inkább a statisztika képezi az előhaladás bázisát. Es ha a bírákat rá lehetett szorítani erre a statisztikára, miért ne lehetett volna megtenni ezt a bírósági segédszemélyzettel vagy a finánczhatóságokkal, amelyek befolynak ezeknek az iratoknak előkészítésébe, amelyeket kellő statisztika összeállítására utasítani nem lett volna nehéz. Mennyivel méltányosabb lett volna bizonyos tekintetben a kincstár, de