Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-553

553. országos ülés 191k Julius 10-én, pénteken. 205 általában semmiféle progresszivitás, mert hiszen nincs alapfok, mert ez már komparáczió, mert az alapfok komparativussal kezdődik, mert már a kiindulási pontnál a 100 koronán aluli értéknek eddigi illetékét magasabbra emelték. Igaz, hogy csak 10 fillérrel, de az a 10 fillér talán sokkal nagyobb és talán sokkal többet nyom, pláne többször befizetve, mint hinnők. Mert egy perben számtalanszor kell azt a beadványi bélyeget vagy jegyzőkönyvi bélyeget, esetleg kétszeresen, felragasztani. Akkor, amikor ilyen közbenszóló intézkedésekről van szó, az a 10 fillér, egy végigvitt, alaposan végrehajtott, sok halasztással tarkitott perben, amelyben vannak bizonyítékok előtérj esz>tésére vonatkozó rendelkezések, tanubejelentések. halasztások, nem 10, hanem esetleg 1000 fillérre, sőt többre is rúghat az illeték. Hiányzik tehát a progresszivitásnak kiindulási pontja, mert már az alapfokon olyan minimumot állapit meg a javaslat, amelyet már maximumnak tartok arra a szegény perlekedőre nézve, arra a kisemberre nézve, aki kis érdekből veszi igénybe a biróság segítségét és munkáját. Kérdem az igen t. j>énzügyminister urat, meg a t. előadó urat, hol látja itt a progresszivitást ? Akkor látnék a. javaslatban progresszivitást, ha annak alapelve keresztül volna vezetve, ha azt látnám, hogy a gyengébb vállairól az erősebb vállaira akarják rakni a nagyobb terhet. De itt a gyengének a vállát is megterhelik, mert, ime, nem szállítják lejebb alacsony fokokon sem az illetéket, hanem mindjárt az illeték legkisebb mérvének meghatározása már egy emeléssel, egy komparáczióval kezdődik. Nem látom tehát a törvényjavaslatban azt a szocziális szempontot kellőképen figyelembe véve, sőt semmiféleképen sem látom figyelembe véve. De nemcsak a legalsóbb fokon fordul elő ez a szocziális érdek, hanem esetleg a nagyobbértékü pereknél is. Egy nagyon hivatott, legalább a nép érdeke szempontjából nagyon hivatott . szószólója volt ennek a dolognak épen a tegnapi napon délután Szabó István t. kéjwiselőtársam személyében, aki nagyon helyesen mutatott reá arra, hogy nemcsak ilyen apró perei vannak ám a népnek, hanem esetleg 1000—2000 koronát meghaladó perei is és hogy valaki szegény, vagy gazdag ember-e, azt nem aszerint ítéljük meg, milyen pert folytat ő, vagy milyen per folyik ellene. Hiszen azon kezdem, hogy mentől nagyobb öszszegü pert akasztanak valakinek a nyakába, annál jobban van veszélyeztetve és annál jobban van kitéve annak a veszélynek, hogy el fog szegényedni, (Ugy van ! a baloldalon.) különösen akkor, ha még fokozott illetékkel, fokozott bélyegdijjal nyomorítjuk meg. (ügy van ! a baloldalon.) A szocziális szempontok érdeke tehát csak pium desiderium, üres szólam, amelyet én megvalósítva ebben a javaslatban nem látok, ellenben annál jobban látom benne kidomborítva azokat a szempontokat, amelyekre már eddig is volt alkalmam rámutatni. Azzal indokolja az igen t. pénzügyminister ur ezt az illetékemelést, ezt a mérsékelt emelést, mint ahogy ő hangsúlyozza, holott, hogy menynyire nem mérsékelt emelés, azt lesz alkalmam beszédem későbbi folyamán kimutatni, — hogy három szempont vezette őt. Alkalmazkodni akarnak a perrendtartáshoz, t. i. az 1915. január elsején életbe lépő perrendtartáshoz. Azt mondja a pénzügyminister ur, hogy amint 1894-ben megalkották az illetékszabályokat, épen arra való tekintettel, hogy az 1893-iki törvénynyel a szóbeliség elvét hozták be különösen az alsó bíróságoknál s így lépést tartott a törvényalkotás az illetékezés terén a törvénykezési rendtartással : épen ugy most, amikor 1915 január elején életbe fog lépni az uj perrendtartás, vagy amint jogászkörökben nevezik, a nagy »P«, ehhez alkalmazkodnia kell az illetéknek is. De, t. ház, én az igen tisztelt jaénzügyminister urnak és a javaslat indokolásának ezt az érvét valami nagyon nyomatékosnak nem találom, sőt azt tartom, hogy ez nem tette szükségessé ezt a nagyon is mód felett gyors törvényalkotási eljárást. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha csakugyan az volt a komoly czélja a tisztelt kormányzatnak, hogy egy minden szempontot kielégítő, kibékítő illeték-kódexet alkosson meg, amelynek létrejövételét csakugyan mindnyájan óhajtva várjuk, akkor még egész bízvást várhatott volna ennek az illeték-kódexnek megalkatásával nyugalmasabb, alkalmasabb időkre; várhatott volna jobb viszonyokra, mint aminők a mostaniak, mert a szocziális viszonyokat ugyancsak elhanyagolja ennek a törvénynek a megalkotásával. De nem tette szükségessé ennek a törvényjavaslatnak benyújtását az uj polgári perrendtartás és pedig nem azért, mert a régi t. i. az 1894: XXVI. t,-czikkben kontemplált illetékszabályok alapján alkalmazhatta volna egész bízvást ezentúl is az illetékeket. Azzal indokolják azonban a javaslat benyújtását, (Mozgás balfelől.) hogy mivel a szóbeli eljárás alapjára van helyezve az igazságszolgáltatás még a közéjjfokokon is, ennélfogva nem lesz többé annyi beadvány, mint eddig volt, nem lesz többé annyi ]3apiros, ez teszi tehát szükségessé, hogy az uj rendhez alkalmazkodjék az illetékrendszer is. A közbenszóló végzések, továbbá az uj polgári perrendtartásban kontemplált egyéb uj intézmények szükségessé teszik azt, hogy azoknak illetékegyenértékét is meghatározza a törvény, nehogy a kincstárt valamikéjjen veszedelem érje, hogy illetékcsökkenés áll be. Mondom, a régi illetékszabályok alapján egész kényelmesen lehetett volna még ojierálni addig, mig az a nagyszabású szép konczepezió létesül. De kérdezem a t. pénzügyminister urat, bizhatunk-e abban, hogy az a nagy illeték-kódex létesül, akkor, midőn most megint ilyen alkalomszerű, az ujabb törvényekhez csak esetleg, inczidentaliter alkal-