Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

55"Z. országos ülés Í9ií Julius 9-én, csütörtökön. 167 helytelen voltát s kérem a pénzügyminister urat, hogy ezeket a rendelkezéseket a részletes vita során a lehetőség szerint módosítsa. Itt van, t. képviselőház, a 2. §-nak az első pontja. Hiszen már többi képviselőtársaim is kritika tárgyává tették ezeket a rendelkezése­ket, kiemelték ezeknek a rendelkezéseknek a helytelenségeit és amikor én is ugyanezt teszem, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, (Halljuk ! Hallj uh ! a baloldalon.) csak azért hangsúlyo­zom ezt, mert ezeknek az intézkedéseknek hely­telen voltáról a legnagyobb mértékben magam is meg vagyok győződve. T. képviselőház! Elnapolást, halasztást, határidőmeghosszabbitást, ezek iránti megegye­zést vagy kérelmet fokozott illeték alá vonni és azzal büntetni: ez nem állja meg a kritikát semmi tekintetben, (Helyeslés a baloldalon.) mert hiszen, az legtöbbször a biróság érdekében és a peres felek érdekében, de legeslegtöbbször az alperes érdekében van. Hiszen mikor történik halasztás, t. képviselőház ? Akkor, amikor a felek azt remélik, hogy sikerül egymással megegyez­niük, sikerül bíróságon kívül a legközelebbi tár­gyalásig az ügyet egymással elintézniük, ugy, hogy a legközelebbi tárgyalásra már kész meg­állapodással jönnek, ezzel megkönnyítik a bíró munkáját és egyúttal saját ügyüket is gyorsabban és sokkal jobban intézik el. Ugyanez áll, t. képviselőház a második pontra is. Mert hiszen mikor van szükség uj határnap kitűzésére? Amikor az első határna­pon a felek egyike sem jelent meg. Mikor tör­ténik ez? Legtöbbször az alperes, az adós érde­kében. Beperlik azt az adóst, kitűzik a tárgya­lást, a tárgyalás előtt elmegy ahhoz a felperes­hez, kereskedőhöz és mivel nem birja az egész követelést kifizetni, törleszt bizonyos részletet s kéri, hogy ne tartsa meg a tárgyalást, ne okoz­zon neki költséget, (Ugy van! Ügy van! a bal­oldalon.) tegye lehetővé, hogy tisztességgel, be­csülettel kifizethesse a tartozását. A felperes, a hitelező, kereskedő azt elfogadja, ennek eleget tesz, a tárgyaláson egyik fél sem jelenik meg és a biróság az ügyet szünetelőnek mondja ki. Most elmúlik a határidő, az illető adós, tegyük fel, nem tud eleget tenni kötelezettsé­gének ; a felperes kereskedőnek nem áll más módjában, mint az ügyet újból felvenni és e czélból beadni egy kérvényt a bírósághoz. Ezt a 2. §. felemelt illetékkel sújtja, aminek a kö­vetkezménye az lesz, hogy a kereskedő az első tárgyalást már megtartja, ítéletet kér, nehogy e szakasz rendelkezései szerint felemelt illetéket kelljen fizetnie. Hogy a mulasztás alapján hozott ítélet elleni ellentmondás esetén kétszeres illetéket ál­lapit meg ez a javaslat, ezt a magam részéről helyeslem, mert ha valaki a tárgyaláson vélet­lenül nem jelent meg, akkor igazolással élhet, ha pedig saját hibájából nem jelent meg, akkor hadd fizesse a kétszeres illetéket. Ugyanígy he­lyesnek tartom a 2. §. negyedik pontjának ren­delkezéseit is. Elfogadhatónak tartom a 3., 4., 5., 6. §-okat is; a 7. §-nál az a megjegyzésem, hogy az itt kontemplált illetékemelés túlságosan magas, amikor a polgári perrendtartás értelmében a tárgyalási jegyzőkönyvhöz vagy iratokhoz csato­landó mellékletekre 50 fillér, illetve 1 korona illetéket ró ki. A 8., 9., 10. §-ok ellen nincs észrevételem. Itt van azonban a javaslat 11. §-a, amely egészen uj szabályokat hoz be illetékrendsze­rünkbe, amikor a felek által előterjesztett per­gátló kifogások feletti határozatra vagy a kere­settől való elállást megállajátó végzésre, végül az igazolás tárgyában hozott végzésre fokozatos és pedig jelentékenyen magas illetéket szab ki. Hiszen a pergátló kifogás feletti határozat tulaj­donképen nem érdemleges munka, hanem ez a pernek csak egyik stádiuma, amikor a biróság az alperes kifogása alapján megállapítja, vagy leszállítja a maga illetékességét vagy hatáskörét. E részben tehát egészen 52 koronáig emel­kedő illetéket kiróni semmi tekintetben sem indokolt, mert ez nem lehet ellenértéke a biró­ság munkájának és csak megdrágítja és meg­nehezíti a bírósági eljárást. Ugyanezt lehet mondani az igazolási kérelem tárgyában hozott végzésre kiszabott illetékre is. Ez a végzés vagy helyt ad az igazolásnak vagy nem ad helyt; ha helyt ad, akkor megállapítja, hogy az igazolást kérő félnek mulasztása vétlen volt; a vétlenül mulasztóra ivedig nem igazságos és nem méltányos dolog 52 K-ig emelkedő ille­téket kiszabni. Azután helytelennek tartom a 10. §-ban megállapított rendelkezést, amikor a vételár felosztására is ilyen óriási nagy illetéket szab Id. Eddig, mint tudjuk, a törvényes állapot az volt, hogy 100 koronáig 2 korona, 100 koronán felül 5 korona volt az illeték. Már most itt is egy fokozatos illetéket behozni: hiszen ez olyan színben tünteti fel az egész dolgot, mintha annak az árverési tömegnek a jelentékeny részét a kincstár akarná elvinni; mert hiszen vannak olyan árverési tömegek, amelyek tízezrekre, száz­ezrekre rúgnak. Ha a kincstár ebből egy ilyen jelentékeny magas illetéket von le, mi marad akkor tulajdonképen a hitelezőknek? Helytelen intézkedése ennek a szakasznak az is, hogy a keresettől való ellátást meg­állapító végzésre is ezt az illetéket szabja ki. Eddig perletétel esetében egyedül az 1 K-ás, illetve 40 filléres jegyzőkönyvi bélyeget kellett leróni. Már most mi történik? A tárgyalások során meggyőződik a felperes arról, hogy neki nincs igaza; leteszi a pert. Akkor a törvény­javaslat azzal bünteti, hogy horribilis nagy illetéket kell lerónia. Ez semmikép sem indo­kolható, mert hiszen a biróság ebben az eset-

Next

/
Oldalképek
Tartalom