Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.
Ülésnapok - 1910-552
552. országos ülés 191k Julius 9-én, csütörtökön. 131 emelt illetéket nem lehet behajtani, csupán az egyszeres illetéket. Ezzel az 54. §. foglalkozik, amelynek indokolásában az áll, hogy a javaslatnak ez az intézkedése az 1873. évi IX. t.-cz. 7. §-án alapul. A 83. §. mondja ki azt, hogy az ügyvéd első sorban felelős az illetékért, és a felemelt illeték csak az ügyvédet terheli és a felemelt illetéket elengedni, vagy leszállítani nem lehet, erre vonatkozólag az indokolás azt mondja, hogy ez az intézkedés ugyancsak az 1873. évi IX. t.-cz. 7. §-án és az 1894. évi XXVI. t.-cz. 33. §-án alapul. Utána néztem ennek a két törvényszakasznak és meglepetéssel a következőket tapasztaltam. Az 1873. évi IX. t.cz. 7. §-a azt mondja, hogy a peres eljárásban elkövetett bélyegröviditések miatt fennálló szabályok szerint háromszoros illeték rovandó ki, — tehát nem ötszörös — amelyet sem elengedni, sem. mérsékelni nem lehet. A 73-iki törvény ezt szintén kifejezi és azt is, hogy ügyvédi képviselet esetén első sorban az ügyvéd felelős. Ezt mondja az 1873. évi IX. t.-cz. 7. §-a, de már az 1894. évi XXVI. t.-cz. 33. §-a, ugylátszik, sokkal jobban méltányolta az ügyvédségnek, a kincstár e jövedelmező adóztatásának kedvező eredményét, a bélyegilleték bevételeinek rendkívüli emelkedésében és az ügyvédség iránt sokkal elnézőbb elvet fejez ki és emel törvényerőre a 33. §-ában, mert azt mondja, hogy a felemelt részre nézve egyedül abban az esetben lehet a kiszabást mérsékelni, vagy elengedni, ha a bélyegilleték a mulasztásért első sorban felelős ügyvédtől, vagy a peres féltől be nem hajtható. Ebben már az elengedés, a mérséklés és a felemelt illeték teljes elengedése egy bizonyos esetre meg van állapítva. De meg van állapitva az is, hogy a peres fél terhe tulaj donképen az illeték és az a peres féltől, ha az ügyvédtől be nem volt hajtható, bevehető. A mostani törvényjavaslat ettől a méltányosabb, bár egyáltalán nem kielégítő s még mindig nem igazságos megállapítástól visszatér az 1873-iki törvény rendelkezéseihez, sőt nemcsak, hogy visszatért, hanem még ezeket is megszigorítja, mert az illeték terhét ötszörösre emeli fel, az ottani háromszoros helyett. Ezek előrebocsátása után bátor leszek illusztrálni, hogy még mindig a 94-iki törvény rendelkezése is, különösen azonban a mostani törvényjavaslatban kontemplált rendelkezés, milyen óriási méltánytalanságot, sőt igazságtalanságot foglal magában az ügyvédséggel szemben. A törvényjavaslat, ugylátszik, nem distingvál kellőképpen, legalább is a distinkeziókat egymással felkavarja, felforgatja. Egyik alkalommal azt állapítja meg, hogy a bélyegben lerovandó illetékért és mulasztás esetében a felemelt illetékért az ügyvéd elsősorban felelős és az ellen, akit az illeték tulaj donképen terhel, csak akkor kísérelhető meg a behajtás, ha az az ügyvéd ellen nem sikerült, a következő szakaszokból pedig kiviláglik, hogy még sem akarja kétségbevonni, hogy az illeték tulaj donképen a peres feleket terheli. Az igazságtalanságot abból lehet megállapi tani, hogy jóllehet az illeték elsősorban a két perbeli felet terheli, mindamellett a javaslat a félnek csak másodlagos kötelezettségét állapítja meg és az ügyvédre rója a bélyegilleték lerovásának kötelezettségét, ami által a felet teljesen mentesiti. Mert azt a szomorú esetet alig lehet elképzelni, hogy az ügyvéd, akin ezek az illetékek behajtattak, azokat visszkereset utján behajtsa magától a féltől. Én abban látom az ügyvédséggel szemben megállapított drákói rendelkezések igazságtalan ságát, hogy az ügyvédre meglehetősen nagymérvű ingyen közmunka van háritva, igy különösen a szegényvédelem (Igaz! ügy van! balfelől.), amelyért a legritkább esetben részesül az üg3^véd valamely kárpótlásban. Bizony nagyon messze vagyunk még attól az ideális helyzettől, hogy az ilyen közszolgálattal terhelt ügyvéd az államtól részesüljön valamely megtérítésben, ami követ : kezménye volna annak a feltétlenül helyes elvnek, hogy a munkás kapja meg a maga bérét. Ebben a tekintetben pedig munka és munka között megkülönböztetést tenni nem lehet / (Helyeslés balfelől.) A helyzet ugyanis nemcsak a fővárosban, de még inkább a vidéken az, hogy a közéleti terheknek igen nagy részét az ügyvédség veszi a maga nyakába. (Úgy van ! balfelől.) Erre hivatásánál, jogismereténél fogva talán kötelezve is van, de méltóztassanak megengedni, hogy az ilyen szolgálatokért az ügyvédség az államkormány részéről épp olyan elismerésben és köszönetben kellene hogy részesüljön, mint ahogy a nagyközönség részéről nagyobbrészt abban részesül. Ezzel szemben az államkormányzat, a pénzügyi kormányzat azzal szolgálja és hálálja meg az ügyvédségnek ilyen működését, hogy, ime, itt a perben a felemelt illetékekért egyedül őt teszik felelőssé, a felemelt illetéket azon a félen, aki azzal tulajdonképpen tartozik, behajtani nem lehet és még azt sem kívánja meg a törvényjavaslat, hogy az ügyvéd ellen a rosszhiszeműség megállajnttassék, pedig a bírságot, a büntetést egyesegyedül a rosszhiszeműség teszi jogosulttá és érvényesíthető vé. Én tehát, t. képviselőház, bátor vagyok teljes meggyőződéssel, a legnagyobb méltányossággal és a legnagyobb igazságszeretettel azt a kérdést intézni a mélyen t. házhoz és különösen a kormányhoz, hogy méltóztassék ezeket a méltánytalan intézkedéseket ebben a törvényjavaslatban megváltoztatni; méltóztassék kimondani, hogy az illetékért elsősorban felelős az, akit az jog szerint terhel, akinek az érdekében folyik a pör, (Helyeslés balfelől.) folyik az ügyvédségnek és a bíróságnak munkája. És méltóztassék megállapítani az ügyvédnek a másodsorban való felelősségét, de nem felemelt illetékért, hanem egyszerűen csak az alapilletékért. Mert hiszen a kincstárnak nem az a czélja és nincs arra jogosultsága, hogy elnézésből vagy mulasztásból magának különleges 17*
