Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-552

128 552. országos ülés 191k Julius 9-én, csütörtökön. Az indokolás egy pontja azt jegyzi meg, hogy kívánatos volna — amint emiitettem — az összes illetékek rendezésére kiterjedő pénzügyi kódexnek megalkotása és azt a nem egészen szerény kijelentést teszi az indokolás, hogy ez a mostani, előttünk levő törvényjavaslat már ugy foglalja össze a törvénykezési illetékekre vonatkozó rendelkezéseket, hogy azok annak idején egy végleges illetéktörvénybe vagyis illeték-kódexbe könnyen be legyenek illeszthetők. • Én őszintén szólva — amint az imént is emiitettem — nagyon kívánatosnak és nagyon szükségesnek tartom, — s beszédem későbbi folyamán talán ezt egy-két példával is illusztrálni fogom — hogy ez az illeték-kodex minél előbb megalkottassék, viszont azonban valóságos szerencsétlenségnek tartanám, ha a megalkotandó kódexbe ez a törvényjavaslat ugy illesztetnék be, amint most előttünk fekszik, mert ez az ország népeire és lakosságára elviselhetetlen állandó terheket róna. (Igaz ! Ugy van! balfelől.) T. képviselőház! Ami a fiskális érdeket és szempontot illeti, egyenesen komikusan hatnak a tanulmányozóra az indokolásból és a pénzügyi és igazságügyi bizottság jelentéseiből kiemelkedő azok a megjegyzések, amelyek szerint azt az emelkedést, azt a fokozást, amelyet maga is elismer, csekély emelkedésnek, némi fokozásnak, mérsékelt emelésnek nevezi. Erre vonatkozólag már az előttem szólott t. képviselőtársaim meglehetős részletességgel kimutatták, hogy ez az emelkedés egyáltalában nem olyan csekély és nem olyan mérsékelt, hanem bizonyos esetekben, sőt lehet mondani. a legtöbb esetben valósággal abnormális. Az indokolás foglalkozik a törvénykezési illeték rendszerével, illetőleg felemliti, hogy választani lehetett volna két rendszer között, az átalányrendszer és a részletes, vagyis a konkrét ügyek, a konkrét esetek és tények megilletékelése között. Ami illeték-rendszerünk ezen az utóbbi alapon áll s azt, hogy a javaslat nem az átalány-rendszert veszi alapul, — mind a mellett hogy annak jelentékeny előnyei vannak s hogy az egy nagy j elentőségü ujitás lett volna — ugy indokolja a pénzügyniinister ur, hogy eltekintve attól, hogy megfelelő statisztikai adatok nem állanak rendelkezésre, a kincstárra nézve nem közömbös az, hogy a bélyegadórendszer mellett egyszerűbben, gyorsabban és biztosabban jut törvényes bevételéhez. Kétségtelen, dolog, hogy az állam pénzügyi érdeke, vagyis a túlhajtott fiskális szempont érdekében ez mindenesetre kedvezőbb és kívánatosabb a kormányzat részére ; de ki fogom mutatni és szem elé fogom állítani, hogy ez a módszer, amelyre olyan megnyugvással hivatkozik az indokolás, bizonyos társadalmi, illetőleg közéleti tényezőkre rendkívüli terhet ró és valósággal egyenlő azoknak az állam részéről való ingyenes kihasználásával, sőt kizsákmányolásával. E tényezők közül az egyik az ügyvédi kar és hivatás, a másik a bíróság és a bíróság kezelőszemélyzete. Később rátérek majd, hogy az állam, illetőleg a pénzügyi kormányzat mind a kettővel szemben milyen nagy méltánytalansággal, sőt, mondhatnám, igazságtalanul bánik el e törvényjavaslatban ; mind a mellett a magam részéről elismerem, hogy a bélyegben való illeték-lerovásnál méltán, helyesen — és talán máskép meg sem volna oldható •— veszi igénybe az államkormányzat, illetőleg a törvényjavaslat az ügyvédi foglalkozásnak és a birói állásnak közreműködését. De épen azért, mert ezeknek a közéleti tényezőknek, ezeknek a törvénykezési tényezőknek közre működését az államkormány ingyenesen és díjtalanul veszi igénybe, a kormányzatnak és a törvényjavaslatnak megfelelő méltányossággal kellett volna elbánnia ezen törvénykezési tényezőkkel. Erre később konkrét adatokra való hivatkozással fogok majd rátérni; most, mondom, csak a fiskális szemponttal kívánok foglalkozni, annak egyik fő jellegével, ami szintén az illetéktételek kiszabásánál, ha azon végigtekintünk, szembeszökően kiemelkedik. Sajátságos, hogy ezen törvényjavaslatnak valósággal igen helyes, nem kifogásolható, sőt helyeselhető elvei és szervezeti intézkedései vannak és a gyakolati alkalmazásban, vagyis a törvényjavaslatnak konkrét intézkedéseiben, ezek a helyeselhető, nem kifogásolható elvek mégis mindig elcsavarodnak és olyan végletekhez és olyan helytelen eredményekhez vezetnek, amelyeket csak a legerősebb kritikával lehet illetni. (Igaz ! Ugy van ! a haloldalon.) A magam részéről nem csupán a törvénykezési illetékek kiszabása, hanem egyáltalában minden néven nevezendő közteher viselése tekintetében a progresszív iránynak vagyok a hive. Azt tartom, hogy a létminimum bizonyos mértékig megállapítandó a megélhetés megkönnyebbítésére és azontúl bizonyos arányos és méltányos fokozat hozandó be a közterhek viselésében. íme, t. ház, ebben a törvényjavaslatban ez az elv keresztül van vive, t. i. bizonyos progresszió van benne, amit én a magam részéről nem tudok kifogásolni, sőt inkább helyeslem. De ahogy ezt a progressziót keresztül viszi a javaslat, az igazán nem egyéb, mint ennek a különben modern és haladó elvnek a végletekig kihasználása és a legnagyobb aránytalanságoknak a statuálása. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Már hivatkoztak reá, t. ház, de röviden én is felemlítem, hogy mindjárt az 1. §. milyen képtelenül magas tételekkel terheli meg a jogszolgáltatásnál előforduló beadványokat. Hiszen látjuk, hogy az első ív megterhelése egészen 26 koronáig emelkedne tik. Ha tehát egy egyszerű kis perben egynéhány ilyen beadvány van és mondjuk 10.000 koronás értékről szól a per, akkor egész csapat 5 koronás bélyeggel terhelt beadvány bélyegköltségét kénytelen a perlekedő fél viselni. Azonkívül a 2. §. olyan perbeli, birói és a felek által végrehajtandó tényeket terhel meg külön ugyanilyen arányú illetékkel, amelyek eddig részben illetékkel "megterhelve nem voltak. Hasonlóképen látjuk ezt az 5 és a 6. §-ban.