Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-551

100 551. országos ülés 1914- Julius 8-án, szerdán. tattak nagy mértékben felemelni, sőt legnagyobb részben maradt a régi illeték, bár egyes tételekben emelkedik, csak egy évben 3.876,670 korona volt. Méltóztassék elgondolni, bogy ez milyen gazdasági nyomorúságot produkál és tüntet fel, tekintve, bogy nagyobbrészt ilyen kényszerátruházásról van szó, ha a telekkönyvi beadványok bélyege, mely 3 koronában van megállapítva, 3.876,670 koronát tesz ki. Hogy újra a kárpótlási részszel foglalkozzam, az elveszett beadvány-bélyegek kárpótlásánál legyen szabad hivatkoznom a javaslat 13. §-ára, mely szintén egy ujabb bélyegilletéket állapit meg és pedig olyan pereknél, amelyek maradnak a régi állapotban, vagyis a házassági pereiméi. A házassági pereknél eddig a maximális illeték 24 korona volt. Azt mondja a 13. §., hogy a házasság semmisségét, megtámadását, felbontását, továbbá ágytól és asztaltól való elválasztást tárgyazó perekben bizonyos illetékek fizetendők. Ez az illeték most is megvan, azonban a javaslat egy uj illetéket is kontemplál, daczára annak, hogy ez nem uj perjogi alakulat és nem az uj perrendtartáson alapszik, mert ott is lesz ágytól és asztaltól elválasztó ítélet és lesz felbontó itélet. Hogy áll a helyzet ? Eddig csak a végleges felbontó Ítélettől fizettek illetéket, most ez az uj javaslat illeték alá veszi az ágytól és asztaltól elválasztást kimondó Ítéleteket is. Nem jogosult tehát az a védekezés, bogy elveszett beadványi bélyegeket kell pótolni, mert ellenkezőleg, ez egy régi alakulat, amelyet az urak most megadóztatnak. Nem egyezik ez a felek érdekével sem mert hiszen mire irányul a felek érdeke ? Azok nem ágytól és asztaltól való elválasztást kértek, hanem felbontást s így a kincstár megadóztatja a feleket olyan intézkedés után, amely nem áll a felek érdekében és nem is kérelmezték. Jaczkó Pál: Ez csak egy közbenszóló intézkedés ! Ábrahám Dezső: Hogy tényleg nem egyenértékű az a szolgáltatás, amit az igazságügy nyújt a lerótt bélyegekkel szemben, legyen szabad újra hivatkoznom arra, hogy voltakéj> a kincstár nagyobbrészt a blankettamunkákat fizetteti meg ezentúl is. így van ez nemcsak a 14. §-nál, melyet emiitettem, hanem, a 16. §. intézkedésénél is. Ha méltóztatnak ezen szakasz első és második pontjában körülirt határozatokat, végzéseket megnézni, akkor látjuk, hogy ezek tisztára blankettamunkák. Ilyen pl. a királyi közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtás, habár elismerem, hogy itt talán bizonyos érdemleges birói munka mégis van, bár igen minimális. De már a váltó, kereskedelmi utalvány, kötelezőjegy és csekk alapján kért meghagyásos eljárásban miért kell fentartani a régi állapotot, bár ezért sem akarom az igen t. pénzügyminister urat felelőssé tenni, azt igazán nem tudom. Tudjuk, hogy a peresített váltók legtöbbjét azért peresitik, mert nem tudják kifizetni. Rosszhiszemű védekezéssel találkozunk itt, azonban tulnyomórészben mégis jogerős sommás végzésekkel kell számolni, ahol az alperes nem kivan s nincs is módjában védekezni. Tehát újból azokra a szegény eladósodott egzisztencziákra veti ki hálóját a kincstár. Nagyon méltányos lett volna, ha ilyen blankettamunkánál a régi illetékeket mérsékelték volna. Azonban, fájdalom, azt látjuk, hogy az egész törvényjavaslaton az húzódik végig, hogy ahol lehet, ne mérsékeljünk, ahol, lehet, emeljünk. Sajnálom, kogy az időből kifogytam, még nagyon sok észrevételem lett volna a javaslathoz. Most még csak az ügyvédi kérdés szempontjából óhajtok néhány észrevételt tenni. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Azt mondtam az előbb, hogy semmiféle ügyvédellenes törvényjavaslat nem játszott anynyira közre az ügyvédkérdés elbírálására, mint épen ez a javaslat. Méltóztassék elhinni, ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor az ügyvédség terén többé fű nem nő, azt lekaszálja már előre a tisztelt kincstár, anélkül, hogy ez magának^ kincstárnak és a köznek érdekében állana. Én ugy látom — és nemcsak erre a javaslatra czélzok, hisz igazságtalan volnék, ha minden ódiumot a t. pénzügyminister úrra akarnék hárítani, — mondom, ugy látom, hogy az utolsó 10—15 év, sőt az utolsó évtizedek törvényhozási intézkedései mindannyian ügyvédellenesek voltak. Ezek az ügyvédellenes intézkedések nem lojálisak és nem is nyugosznak igazságos alapon. Önök azonban az ügyvédi kamarák részéről sem tapasztaltak valami nagy jóindulatot, aminek nem a kamarák voltak az okai. Annyi bizonyos, hogy az ügyvédellenes intézkedések ebben a javaslatban csak tetőpontjukhoz jutottak. Én konczedálom, hogy e javaslat intézkedései nem szándékosan vannak igy kontemplálva, hiszen legnagyobb részük a régi törvényeken nyugszik, ezért pedig a pénzügyministert felelőssé tenni nem akarom, de annyi méltányosságot elvárhatott volna az ügyvédi kar, hogy a régi törvények szigorú intézkedéseit módosítsák és az ügyvédek érdekében enyhítsék. Hiszen mi történik itt? Az, hogy most már az ügyvédek valósággal önkéntes adószedői lesznek a kincstárnak, önkéntes vámszedői, teljesen díjtalanul, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. És ezzel szemben mit érnek el? Egy esetleges magasabb leletezést, egy esetleges magasabb felelősségre vonást. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Nem tartom erkölcsösnek a 83. §. intézkedését, amely az ötszörös illetékről szól és amely kijelenti, bogy az ötszörös illeték elengedéséről még csak álmodni se álmodjanak. Azt mondja ugyanis (olvassa): »A polgári perrendtartással szabályozott eljárásokban elkövetett i'lletékröviditések miatt a megrövidített illetéket ötszörös összegben kell kiszabni s a felemelt illetéket sem elengedni, sem mérsékelni nem lehet«.